Az elmúlt nyolc évben 320 ezerrel nőtt Magyarországon a 60 év felettiek száma. Ők már 2,57 millióan vannak, és a teljes, egyébként fogyatkozó népességen belül egyre nagyobb arányt képviselnek, jelenleg 26,3 százalékot. Körülbelül 60 év az az átlagos életkor, ameddig a legutóbbi felmérések szerint egy ma születő magyar gyermek egészségesen élhet. Ekkor jelentkeznek azok a jellemzően krónikus betegségek (magas vérnyomás, szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség stb.) amelyek általában állandó gyógyszerszedést igényelnek. A 65 év felettiek körében a gyógyszerszedés aránya már 90 százalék felett van.
Ezekből az adatokból arra lehetne következtetni, hogy 2010 óta legalább 300 ezer fővel nőtt azoknak a száma, akik rendszeresen szednek gyógyszereket, és többnyire olyan készítményeket, amelyeket orvos ír fel. Az öregedő magyar korfa miatt ezért több gyógyszernek kellene fogynia, ami több állami támogatást igényelne, és ezért megterhelhetné a költségvetést is.
Meglepetésre azonban a számok mást mutatnak. Úgy tűnik, hogy a Fidesz-kormánynak sikerült teljes mértékben befagyasztania a támogatott gyógyszerpiacot.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai azt mutatják, hogy 2009-ben összesen 183,9 millió doboz támogatott gyógyszer fogyott a patikákban, ez 2010-ben kis mértékben, 179,4 millióra csökkent, de azóta alig ingadozott, és még 2017-ben is 179,3 millió volt.
Lehet, hogy drágábbak lettek közben a gyógyszerek? Ha az összes eladott gyógyszer fogyasztói árát nézzük, akkor kiderül, hogy összességében itt sincs szinte semmilyen változás. 2009-ben 458,4 milliárd forint volt a teljes támogatott gyógyszerköltés, 2017-ben pedig 465 milliárd. 2013-14 környékén még lejjebb is sikerült vinni az összesített költséget, ami valószínűleg egy új beszerzési módszer, az úgynevezett vaklicit hatása volt. Ennek az a lényege, hogy az egymással helyettesíthető (generikus) gyógyszerek gyártói egymás ajánlatait nem ismerve, vakon licitálnak arra, hogy mennyiért hajlandóak leszállítani a terméket, és ennek általában árleszorító hatása van.
Az eddigi számokból értelemszerűen következik az is, hogy az egy dobozra jutó fogyasztói ár is ehhez hasonlóan alakult, vagyis egy kisebb átmeneti csökkenést leszámítva ugyanazon a szinten maradt.
Azt persze nem látjuk az adatokból, hogyan alakult az összes költésen belül például az egészen drága és a viszonylag olcsó gyógyszerek aránya, de az biztos, hogy ha volt ebben bármilyen átrendeződés, az összességében kiegyenlítette egymást. Ez azt is jelentheti, hogy adott esetben még bizonyos gyógyszerek drágulása sem mozdította el az összesített statisztika alapjait.
Vagy talán azért érzett valaki drágulást, mert az állam visszafogta a támogatás mértékét? Ez is elképzelhető egyedi szinten, de összességében ez a gyanú sem igazolódik. Az állam már szűk 10 éve ugyanakkora részét fizeti ki a gyógyszerköltségeknek: mindig durván 70 százalékot áll a társadalombiztosító.
Az egyetlen markánsabb változást csak az jelenti, hogy az állam egyre kevesebbet költ a közgyógyellátásban részesülők gyógyszereire, de úgy tűnik, hogy az ott el nem költött pénzt inkább az alanyi jogon járó, „rendes” támogatásba tolja át. Az alábbi grafikon mutatja a pénzek átcsatornázását, az olló nyílását.
Úgy tűnik, hogy Magyarországon már jó ideje az az egészen furcsa folyamat zajlik, hogy öregedő népesség mellett sem nő a támogatott gyógyszerek forgalma, sem dobozszámban, sem értékben, és még a támogatás átlagos mértéke sem változik. Minden nemzetközi összehasonlítás azt mutatja, hogy a GDP arányában Magyarország még a kelet-európai átlagnál is kevesebbet fordít egészségügyi ellátásokra. A gyógyszert tekintve tehát ez azt jelenti, hogy a költségvetés szempontjából sikerült alacsony szinten befagyasztani a piacot.
Ennek ellenére is elképzelhető, hogy több gyógyszert vásárol a magyar lakosság, hiszen a fenti számok csak a támogatott szerek forgalmát tükrözik. A nem támogatott, jellemzően vény nélkül kapható gyógyszerek piaca pedig folyamatosan növekszik. Elképzelhető magyarázat lehet, hogy valójában több (vény nélküli) gyógyszert veszünk, és emellett kevesebbet járunk orvoshoz.
Rendre előfordul, hogy bizonyos okokból egy-egy gyógyszert kivonnak a támogatási körből, ezek forgalmi adatai értelemszerűen csökkentették az összesített értékeket. Az elmúlt időszakban azonban már (hosszabb szünet után) fogadtak be új gyógyszereket is a támogatotti körbe, ezek pedig pluszként jelennek meg a statisztikában.
A támogatás esetleges megvonása azt jelentheti egy betegnek, hogy a gyógyszer árának 100 százalékát ki kell fizetnie, vagyis ezt a gyakorlatban drasztikus áremelésként éli meg (holott nem az), de amint az látszik, az ilyen esetek sem lehettek annyira tömegesek, hogy érdemben elmozdítsák a statisztikát.
A gyógyszerek összesített forgalma továbbra sem elég arra, hogy a patikusok üzleti értelemben jól érezzék magukat. Ennek jelentős részben az az oka, hogy a szabályok szerinti gyógyszertári árrést keveslik. A Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége és a Szinapszis piackutató által most készített felmérés szerint minden harmadik gyógyszerész azt mondja, hogy a patika mindennapi üzemeltetésében gondot jelent a forgalom nagysága (vagy inkább csekély mértéke).
Ebben a szektorban is a munkaerőhiány ma a legnagyobb probléma, de a degresszív árrésrendszer (vagyis az, hogy hiába vásárolnak a gyógyszertárban nagyobb értékű készítményt, a patikában maradó rész nem emelkedik arányosan) a válaszadók 52 százaléka szerint hosszabb távon akadályozza a fenntarthatóságot.
A patikák 50 százalékában a havi bevétel nem éri el a 20 millió forintot sem, és egy munkanapon kevesebb mint 150 vásárlót szolgálnak csak ki.
Közélet
Fontos