Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. szeptember 26. 06:48 Közélet

A nyomozók sem találták a kiperelt iratokat a minisztériumban

Lezárta a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztálya a Pénzügyminisztériumban (PM) eltűnt tao-iratok ügyében. Az eljárás még januárban indult, miután az akkor még Nemzetgazdasági Minisztériumként (NGM) futó szaktárca a Kúria jogerős ítélete ellenére sem adta ki a vele szemben pert nyerő Transparency International Magyarországnak (TI) a kiperelt dokumentumokat.

Most viszont a BRFK nyomozói arra jutottak, hogy bár PM valóban nem teljesítette a bírósági ítéletet, ez nem róható fel számukra, mivel nem is kapták meg a tao-iratokat. Pedig egy jogszabály szerint a sportszövetségeknek havi rendszerességgel meg kellene küldenie ezeket a minisztérium felé.

A tao-támogatási rendszer lényege, hogy a vállalkozások a nyereségük után fizetendő adót nem az államkasszába utalják, hanem egy sport (vagy kulturális) szervezetnek adják. Az elmúlt években csak a sportba több 100 milliárdnyi adóforint áramlott, és hasonló nagyságrendben jutottak forráshoz a színházak is. A rendszer megítélése ugyanakkor igencsak kettős, hiszen miközben sok kis klubot ez tart víz felett, a pénz nagyon jelentős részét kormányközeli látványberuházásokra költik, és mind a sportban, mind a kultúra területén rengeteg visszaélésről lehet hallani.

 

Bár az Európai Unióval kötött egyezség értelmében a kezdetektől nyilvánosnak kellene lennie, hogy mely cégek kiknek utalják adóforintjaikat, ezt nagyon sokáig titkolták az érintettek, amihez a sportági szövetségek és a kormányzat is asszisztált. A tao-pénzek útjának feltárása érdekében még 2016 nyarán indított pert a TI, miután erre vonatkozó közadatigénylésükre az érintett minisztériumok és sportszövetségek nem adták ki a kért dokumentumokat. Ennek megfelelően nem is egy, hanem két jogi eljárást kezdeményeztek: egyet a sportszövetségek, egyet pedig a két, az adatokkal elvileg rendelkező tárca, az NGM és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) ellen.

Utóbbi zárult le előbb tavaly október végén, amikor is a Kúria (amelyhez a folyamatot a végletekig húzó állami szereplők fordultak) kimondta, hogy a tárcáknak ki kell adniuk a kért adatokat.

A bírósági ítéletet azonban egyik minisztérium sem teljesítette a törvényi előírásokban szereplő módon.

Az EMMI tett többet az ügy érdekében, de mivel náluk sem voltak meg rendszerezetten a szükséges iratok, ezért több részletben, és csak komoly késéssel adták át azokat. Pedig amikor kiderült, hogy elbukták a pert, mindenkit mozgósítottak a minisztériumban. Ahogy korábban írtunk róla, sokan még túlórázni is maradtak, hogy átadható formába kerüljön a sok tízezer oldalnyi tao-dokumentum. Ugyanez történt a sportszövetségeknél is, amelyektől elvileg folyamatosan kapja az adatokat az EMMI, sokat azonban ennek ellenére csak az ítélet után kértek be. Volt, ahol pluszembert kellett felvenni az iratok beszkenneléséhez.

Az NGM ezzel szemben rövidre zárta a problémát, ugyanis nem adott ki semmit a TI-nak, egészen pontosan ugyanazt a választ küldték, ami miatt a per is indult. Erre reagálva a civil szervezet feljelentést tett, és az ennek nyomán kezdődő nyomozás zárult le most.

Méghozzá tényleg elég döbbenetes indoklással. A NGM/PM-től azért kérhette ki a tao-dokumentumokat a TI, mert egy 2012-es kormányrendelet értelmében a szövetségek minden hónapban kötelesek ezeket megküldeni az államháztartásért és az adópolitikáért felelős miniszternek, tehát nekik. Korábban a per során az NGM nem is nagyon védekezett azzal, hogy nincsenek meg náluk a kért dokumentumok, hiszen ezzel elismerték volna, hogy jogszabályt sért a tao-rendszer működése.

Ez az érv csak közvetlenül a Kúria ítélete előtt került elő, ám végül mégis ez lett az, ami miatt megszüntették a nyomozást. A szaktárcának elvileg az úgynevezett teljesítési igazolásokat kellett volna behajtani havi rendszerességgel a sportszövetségeken. Ezek azok a dokumentumok, amelyekből kiderül, hogy melyik cég milyen egyesületeket támogat*A teljesítésigazolást a sportszövetség állítja ki a cégek számára azt követően, hogy azok megegyeztek a támogatás mértékéről a kiszemelt sportegyesülettel. A vállalatok ezzel lesznek jogosultak az adókedvezményre, azaz ezzel igazolhatják, hogy társasági adójukat az államkassza helyett egy sportszervezetnek adták.. Az NGM azonban nem szerezte be az iratokat. A nyomozás megszüntetéséről szóló határozat indoklása szerint ugyanis

2013 januárjától kialakult egy olyan gyakorlat, amely szerint … a havi adatszolgáltatást kiváltotta egy negyedévente teljesített számokra szorítkozó adatküldés.

Magyarul a minisztérium a TI által kikért adatokat – jogszabályba ütköző módon – nem kapta meg, így pedig nem is tudta továbbadni. A gyakorlat ráadásul azóta is zajlik, így

a PM azért nem sért törvényt, mert nem tart be egy jogszabályt.

Másképpen fogalmazva, a minisztérium, bár nem tesz eleget a Kúria adatok nyilvánosságra hozatalát előíró ítéletének, és ezáltal megsérti az információszabadság törvényt is, valójában mindezt azért úszhatja meg, mert nem is jut hozzá a támogatási igazolásokhoz, amit ki kellene adnia. Igaz, mindez egyszersmind a támogatási igazolások megküldésére vonatkozó kormányrendelettel is ellentétes. 

„Bár a törvény tiltja, hogy bárki a saját felróható, jogellenes magatartására alapozva szerezzen előnyöket vagy mentesüljön valamely kötelezettség alól, a PM esetében most mégis erről van szó. A nyomozás felfüggesztésének pedig két üzenete van. Az egyik, hogy hiába nyertünk pert, így sem láthatjuk az adatok teljességét, és ezt a PM részéről felmerülő mulasztást nem tartja büntetendőnek a nyomozóhatóság. A másik talán ennél is szomorúbb, hiszen az indoklásban emlegetett gyakorlat azt mutatja, hogy a tao-támogatási rendszer átláthatóságára vonatkozó eleve sem túl erős szabályok kijátszhatóak, és a gyakorlatban még az a kevés ellenőrzési mechanizmus sem működik, amit a jogszabályok előírnak” – kommentálta a fejleményeket Ligeti Miklós, a TI jogi igazgatója.

Közben a civil szervezet újabb jogi csatát nyert tao-ügyben, múlt héten ugyanis a Kúria a másik, sportszövetségekkel szemben indított perben is kimondta, hogy ki kell adni a szükséges iratokat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet emmi Nemzetgazdasági Minisztérium Pénzügyminisztérium tao tao-támogatás. társasági adó Transparency International Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2024. december 2. 16:58 Közélet, Vállalat

Még idén több ezer Petőfi Sanyi, Széchenyi Pisti és Liszt Feri készül

Továbbá Brunszvik Rézi, Batthyány Lojzi, és Jókai Mór is. Tíz centis méretben fröccsöntött műanyagból, valamivel kevesebb mint 29 millió forintért.

Jandó Zoltán
2024. december 2. 12:12 Adat, Közélet

A felcsúti akadémia úgy kicentizte a tao-programját, mint egy jól belőtt közbeszerzést

Nagyon igyekeznek elkerülni a minisztériumot, de így előbb juthatnak hozzá a pénzükhöz.

Jandó Zoltán
2024. november 28. 14:40 Közélet

A Fidesz tanult a 2017-es bukásból, most máshogy futnak neki az olimpiai pályázatnak

A Nolimpia kampány és a 2024-es olimpiai pályázat bukásának legnagyobb tanulsága az volt a Fidesz számára, hogy mindenképpen el kell kerülni a téma átpolitizálását.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. december 2. 06:06 Élet

Újra lehet napelemet telepíteni állami támogatással, akkumulátor nélkül?

A jövőre induló Vidéki Otthonfelújítási Programban benne van a napelem, elég furcsa módon mindenféle kötöttség nélkül.

Gajda Mihály
2024. december 1. 06:05 Pénz, Világ

A tengeri útvonal, amely Amerikának is egyre fontosabb

Az Egyesült Államok olajexportjának felfutásával egyre több szállítmány használja a Panama-csatorna mellett az Afrikát megkerülő útvonalat is.

Stubnya Bence
2024. november 30. 06:02 Podcast

„A kínaiak le fogják tarolni a piacot” – mekkora a baj az európai autóiparban?

Honnan ered a magyar gazdaságot is sújtó járműipari válság, és mennyire kell tartani a kínai konkurenciától? Autópiaci szakértőket kérdeztünk a G7 Podcastban.