Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. szeptember 5. 06:50 Közélet, Pénz

Van egy magyar cég, ami 246 milliárdos veszteséget csinált, és még nyereségadót is fizetett

Hogyan lehetséges egyáltalán Magyarországon egy cégnek egyetlen év alatt összehozni egy 246 milliárd forintos veszteséget? Egy cégnek mégis sikerült ez a hihetetlen feladat 2017-ben: a többség számára valószínűleg ismeretlen AE Hungary Holdings Kft. lett a tavaly veszteségrekorder. Úgy bukott több mint 246 milliárd forintot bukott az előző évben, hogy közben árbevétele egyáltalán nem volt.

Pedig a cég egy elég nagy globális csoport, az American Express tulajdonosa. Sőt, valójában ez okozta a hatalmas veszteséget is. De mit keresett egyáltalán Magyarországon?

Az American Express (Amex) itthon ugyan nem meghatározó szereplő a piacon, de ettől függetlenül a világ egyik legnagyobb bank- és hitelkártyákat kibocsátó cége. A csoportot több mint 150 éve alapították, és bár akkor nyilván a pénzügyi szektornak még nem ebben a szegmensében ténykedtek, jelenleg azonban a nyugati világban a Mastercard és a Visa után a harmadik legnagyobbak a hitelkártya-piacon.

A csoport elsősorban az Egyesült Államokban erős, ott a hitelkártya szegmensben csak egy hajszállal vannak lemaradva a piac második számú szereplője, a Mastercard mögött, ráadásul az idén előzhetnek is. Betéti kártyában már kevésbé erősek, de ott is a harmadikok a piacon. Helyezés alapján ugyanígy állnak Kanadában, Európában Latin-Amerikában és a Közel-Keleten is, csak ezekben a régiókban sokkal kisebb a részesedésük: az amerikai 20-szal szemben mindössze 3-7 százalék. Ezért a globális piacon a kínai Unionpay mögött leszakadva, a negyedik helyen állnak. Itthon pedig valószínűleg még ennél is alacsonyabb, mivel az OTP az idén január végén visszahívta Amex bankkártyáit, márpedig a lakossági szegmensben csak velük volt megállapodása az amerikai cégnek. Azaz kivonultak a hazai lakossági piacról.

 

Nem ez volt azonban egy egyetlen fontos terület, ahol búcsút intettek Magyarországnak, és ez okozta a tavalyi rekordveszteséget. Az American Express egy elég kusza, több mint 130, nagyjából 30 különböző országba bejegyzett vállalatból álló globális céghálót üzemeltet, ahol az egyes vállalatok gyakran más országok szintén Amex cégeit birtokolják. A rendszernek részben biztosan adóoptimalizálási céljai vannak, hiszen a társaságok közül nem kevés adóparadicsomokba van bejegyezve.

Ennek a hálózatnak egyetlen, de nem teljesen jelentéktelen pontja az AE Hungary Holdings, amelynek tulajdonosa szintén egy karibi szigetre, a Holland Antillákhoz tartozó Curacao-ra bejegyzett cég. Meglepő csavar, hogy a magyar AE cég egészen 2017 novemberéig két fontosnak tűnő kanadai cégnek is tulajdonosa volt. Ezek ráadásul nagyon értékes részesedések voltak: 2016 végén még közel 240 milliárd forintos értéken tartották őket nyilván a magyar vállalat könyveiben.

Tavaly novemberben azonban az AE Hungary Holdings Kft. megszabadult az ennek az értéknek a nagyját adó American Express Canada Finance Ltd-től. A társaság beszámolója szerint a vállalatot egy „holland székhelyű kapcsolt vállalkozás” vette meg, magyarul az Amex csoport egy másik cégéhez került.

Az új tulajdonos azonban nem fizetett annyit a cégért, amennyit az papíron ért. Sőt, tulajdonképpen szinte ingyen vette át a vállalatot. Ezzel önmagában nincs is semmi probléma, hiszen egy nemzetközi társaság – nagyjából – úgy tologatja leánycégei tulajdonjogát a csoporton belül, ahogy csak akarja.

De a tranzakció emiatt komoly veszteséget okozott a magyar vállalatnak. Az AE Hungary Holdings Kft. könyveiből ugyanis eltűnt 240 milliárdnyi vagyon, ezzel szemben pedig nem volt semmi, így a vételár, és a nyilvántartott érték közötti különbséget veszteségként kellett lekönyvelni. A másik oldalon, a holland cégnél ugyanez nyilván nyereségként jelentkezett.*Már ha ugyanazon az értéken kerül be a könyvekbe az átadott cég, amin a magyar vállalat is nyilvántartotta, ami nem törvényszerű.

Az AE Hungary Holdings Kft-nél természetesen érdeklődtünk a tranzakció indítékairól, az áron aluli értékesítés okairól, illetve a holland cég kilétéről, a válaszadást azonban üzleti titokra hivatkozva elutasították. Mindenesetre nem lenne meglepő, ha a vevő végül nem is európai lett volna. A magyar cég tulajdonosa ugyanis egy a Holland Antillákon bejegyzett társaság, ha pedig a cégháló egyszerűsítése volt a cél, akkor nekik lett volna a leginkább logikus átadni a kanadai vállalatot.

A magyar társaságnak egyébként még a társasági adót sem sikerült megspórolnia az ügylettel. Hiába könyveltek el ugyanis százmilliárdos nagyságrendű veszteséget, épp azért, mert áron alul adták el részesedésüket, ezt nem lehetett figyelembe venni az adóalap kiszámításnál*A társaság több mint 251 milliárd forintnyi úgynevezett transzferár-korrekciót könyvelt el emiatt, ami növelte az eredményét, így adózási szempontból nyereséges lett. Méghozzá elég masszívan: 30 milliárdnyi profit után kellett megfizetniük a társasági adót.. A társaság így végül még 2,73 milliárd forintnyi nyereségadót is fizetett a magyar költségvetésbe.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz AE Hungary Holdings Kft. American Express veszteség Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 05:50 Közélet

Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba

A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.

Stubnya Bence
2025. május 14. 13:37 Közélet

Budapest, Szeged és Debrecen környékét érintheti leginkább az önvédelmi törvény

Nem tilthatnák az ingatlanvásárlást az önkormányzatok, de több helyen gondolkodhatnak el a korlátozások bevezetésén.

Fontos

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Torontáli Zoltán
2025. május 14. 14:42 Vállalat

Olyan lassú a Demján 1+1, hogy idén már biztos nem pörgeti fel a gazdaságot

Valószínű, hogy az esetek többségében még egy évvel a program kihirdetése után sem érkeznek meg az új gépek a cégekhez, így a gazdaságot sem élénkítik.

Váczi István
2025. május 14. 12:10 Világ

Zakatol a háború, dübörög a diplomácia, az orosz gazdaság köhög

Mindenki Trump kegyeit keresi, de ha létre is jön az isztambuli orosz-ukrán találkozó, nem valószínű, hogy sokkal közelebb kerülünk a békéhez.