Hírlevél feliratkozás
Bucsky Péter
2018. augusztus 24. 06:51 Közélet, Vállalat

Tavaly már 125 milliárdot szórt a cégek közé a kormány hazai forrásból

Egyre többet pénzt költ a kormány a magyar költségvetési forrásokból cégek támogatására, ezek hatékonysága azonban finoman szólva is kétséges. Ráadásul a pénzek egy része nehezen átlátható közvetítőkön keresztül jut el a vállalatokhoz.

A régóta vitatott rendszer pártolói szerint olyan beruházások valósulnak meg Magyarországon a támogatásoknak köszönhetően, amelyek enélkül nem jönnének ide. Vállalatvezetőkkel beszélgetve azonban inkább az a kép rajzolódik ki, hogy a támogatás egy kevéssé fontos szempont a döntésükben, általában akkor kezdik keresni ezeket a lehetőségeket, amikor már eldőlt, hol valósul meg egy fejlesztés.

2017-ben mindenesetre rekordot döntött a cégek állami támogatása: számításaink szerint majdnem pontosan 125 milliárd forintot fordított erre a kormány két minisztériuma. Ez tekintélyes összeg, már csak azért is, mert az összes vállalat 624 milliárd forint társasági adót fizetett tavaly. Még egyszer érdemes hangsúlyozni, hogy itt nem uniós forrásokról, hanem a magyar költségvetésből finanszírozott támogatásokról van szó.

A jelenlegi rendszerrel az a fő gond, hogy a hatékonyan működő cégektől esetenként járadékvadász, hatalomhoz közeli vállalatokhoz csoportosít át forrásokat, ami végső soron rombolja a magyar gazdaság hatékonyságát.

A másik gyakori eset, hogy olyan beruházásokhoz kapcsolódik a támogatás, amelyek enélkül is megvalósulnának.

Ez annak fényében is érdekes, hogy a külföldi cégek (pénzügyi értelemben és közvetlenül legalábbis) az utóbbi három évben összességében több tőkét vittek ki az országból, mint amennyit ide hoztak. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lennének beruházások, vagy ne érkezne friss tőke, de sok olyan cég van, amely a megtermelt profitot inkább elviszi, ahelyett, hogy itt ruházná be ismét.

 

A legnagyobb összeget az egyedi kormánydöntéssel (ekd) megítélt támogatások teszik ki, 2004 és 2018 nyara között közel 430 milliárdot fordított erre az állam. Csakhogy az ekd-k nem fedik le az összes céges támogatást, a könnyen elérhető statisztikákban csak a Külgazdasági- és Külügyminisztérium (KKM) adatai szerepelnek.

Kikértük a Nemzetgazdasági Minisztériumtól (NGM, ma már Pénzügyminisztérium), hogy mely cégeknek adott az utóbbi években állami támogatást. Kiderült, hogy ők is sokat, 8 év alatt 41,5 milliárdot költöttek alapvetően külföldi cégek munkahelyteremtésére és – állami cégeken keresztül – startupok fejlesztésére. A két támogatási program:

  1. A kormány döntése alapján cégek számára nyújtott támogatásokat az NGM/PM egyes fejezeti kezelésű előirányzataiból biztosítják – erre 39,5 milliárd ment el 2010 óta.
  2. A Nemzeti Foglalkoztatási Alap szakképzési és felnőttképzési támogatások kiadási jogcíme előirányzatából egyedi kormánydöntés alapján nyújtott támogatások – erre 2 milliárdot fordítottak 2010 óta.

2010-ben a KKM és az NGM céges támogatásokra csak 4,3 milliárdot költött, azóta ez 29-szeresére nőtt:

 

Az első NGM-es program különösen érdekes, mert a támogatások első körben nem is versenypiaci cégekhez, hanem állami pénzosztó szervezetekhez kerülnek. Ezeket a forrásokat kutatás-fejlesztési és innovációs beruházásokra szánták, a 39,5 milliárdos összeget az alábbiak szerint osztották el:

  1. A Magyar Mozgókép Közalapítvány 2011-ben 3,5 milliárd forintot kapott.
  2. Az állami Széchenyi Tőkealap 2017-ben 36 milliárdot kapott három feladatra: Irinyi II. Kockázati Tőkealap létrehozása (8 milliárd), Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap létrehozása (20 milliárd), a Széchenyi Tőkebefektetési Alap jegyzett tőkéjének emelése (8 milliárd).

Mindez azért érdekes, mert a magyar állami és uniós pénzekkel működő, 130 milliárdos Jeremie-alapokról a Figyelő cikksorozatban mutatta meg, hogy egyáltalán nem hatékony, hemzseg a szabálytalanságoktól és a csalásgyanús esetektől. Az unió csalásellenes hivatala, az OLAF is vizsgálatot kezdett Jeremie-ügyben, szerintük a kormányhoz közel álló nagyvállalkozók közül Hernádi Zsolt és Garancsi István kartellezhetett. Időközben több tudományos cikk is megjelent, amelyek alapján az látszik, hogy az állam nem jó befektető a startupok piacán.

Az NGM/PM által megadott információk azonban a jelek szerint nem fedik le az összes támogatást, az utóbbi pár évben ugyanis elkezdtek burjánzani a minisztérium vállalati támogatási programjai (lásd a grafikonon). Áttekintésüket nehezíti, hogy a programoknak nincs átlátható adatbázisa, eldugott, rövidítésekkel nehezen fellelhetővé tett zip fájlokból és bejelentésekből lehet összeszedegetni az információkat. Egyszer megadják a támogatás összegét, másszor csak az azt is magában foglaló projektértéket tüntetik fel. Az is előfordul, hogy olyan számot közölnek, amely több év között oszlik meg, ezért saját gyűjtésünk során az adott évre vonatkozó keretösszegekkel számoltunk.

Ha mindezt figyelembe vesszük, akkor 2017-ben már az jön ki, hogy legalább 125 milliárd forintot osztott újra a cégek között az – állami újraelosztás csökkentését elméleti síkon szükségesnek tartó – NGM.

A cégek nyeresége után befizetett minden ötödik forintot tehát arra költötte az állam, hogy vállalatokat támogasson.

Ha a támogatások osztogatása helyett a társasági adót faragnák le a szóban forgó összeg felhasználásával, akkor a jelenlegi 9 százalékról 7-re csökkenhetne a vállalati nyereségadó kulcsa.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Vállalat állami támogatás egyedi kormánydöntés ekd széchenyi tőkealap transzparencia Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.