Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. május 10. 13:33 Közélet, Pénz

Hatmilliárdból épít mélygarázst a Városliget alá Tiborcz István volt üzlettársa

Négyszintes, közel 15 méter mély mélygarázs épül a Liget projekt keretében a fővárosi Városliget alá. Azt eddig is lehetett tudni, hogy a föld alatt alakítanának ki parkolókat, a pontos paraméterek azonban csak most kerültek nyilvánosságra, miután a beruházásra kiírt közbeszerzésen eredményt hirdettek. A munkát a kormányközeli West Hungária Bau Kft.(WHB) kapta, amely 6 milliárdért vállalta a létesítmény kialakítását.

A WHB neve mások mellett onnan lehet ismerős, hogy ez a csoport vásárolta meg Tiborcz István részesedését a kormányfő vejének állami megrendelésekkel felhizlalt közvilágítási cégében. A G7 egy korábbi számítása szerint a Páar Attila érdekeltségébe tartozó csoport közel 3 milliárd forintot fizetett az 50 százalékos tulajdonrészért. Paárnak aztán később egy ideig közös vállalkozása is volt Tiborcz-cal.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHárommilliárdért adhatta el közbeszerzéseken hizlalt cégét Orbán Viktor vejeKiszámoltuk, ki volt a végső haszonhúzó Tiborcz István botrányos közvilágítás-intéző cégének történetében. Úgy tűnik, hogy Tiborcz.

A csoport különböző cégeit azóta is elég gyakran találják meg nagy összegű állami megrendelések. Ők építették az MTK új arénáját, a vizes vb kicsit túlárazottnak tűnő óriásugrótornyát és a csoport érdekeltsége az a Magyar Építő Zrt. is, amely a 190 milliárdos Puskás Stadion egyik kivitelezője. Paár Attila cégének emellett a mélygarázsokkal is van tapasztalata: ők alakíthatják ki a József Nádor téri 525 parkolóhelyes hasonló föld alatti létesítményt, és építenek egy 500 autó befogadására képes mélygarázst a Millenáris területén is.

A Városligeti garázs azonban egyértelműen a legnagyobb ilyen megbízásuk lesz. A tervek szerint itt három szinten összesen 800 parkolót alakítanak majd ki. Lesznek külön beállók motorosoknak, mozgássérülteknek, illetve az elektromos autóknak is. Emellett a talaj és az első parkolószint között kialakítanak még egy nulladik szintet, aminek csak a negyedét építik ugyan be, de itt kapnak helyet a kerékpártárolók, valamint egy öltözőblokk is.

A mélygarázs teljes alapterülete közel 30 ezer négyzetméter lesz aminek nagyjából 80-90 százalékát kapják az autók.

A napokban közzétett közbeszerzési dokumentumban külön hangsúlyozzák, hogy növényzet és építmény nincs a tervezési határon belül, a terep alatt műtárgyak viszont előfordulnak. Hogy pontosan hol van 9000 négyzetméternyi*Elvileg ekkora lesz a helyigénye a garázsnak. A 30 ezer négyzetméteres összesített bruttó alapterület úgy jön ki, hogy a három parkolószint teljesen be lesz építve, a 0. szintnek viszont csak nagyjából a negyede. olyan terület a Városligetben, ahol nincsenek fák, az nem teljesen egyértelmű. Mindenesetre a közbeszerzési dokumentumban egy helyrajzi számot említenek*Vélhetően az egyik felszínen is látható építményhez köthetően, bár a dokumentumnak ez a része kicsit nehezen értelmezhető., az ehhez tartozó telek pedig nem messze fekszik a Dvorak és az Olof Palme sétány találkozásától, ami nagyjából tele van növényzettel.

 

Egyébként a tender látszólag számol tereprendezéssel. A 0. szint ugyanis épp azért nem lesz teljes egészen beépítve, mert az első autóknak szánt parkolók, és a felszín közötti részt „fák ültetésére alkalmas vastagságú” földréteggel kívánják feltölteni. Sőt, a közbeszerzés során az öt értékelési szempontból az egyik épp a fenntarthatóságra és a környezetvédelemre vonatkozott.

A WHB – a többi kritériumhoz hasonlóan – ebből a szempontból is jobb ajánlatot adott le, mint egyetlen konkurense, a nyíregyházai Aktuál Bau Kft. Utóbbi cég 360 millió forinttal drágábban vállalta volna csak a munkát, és a munkamenet szervezésében, illetve a szigetelés szempontjából is gyengébb ajánlattal szállt versenybe az értékelő-bizottság szerint, mint Paár Attila vállalata.

A nyertes csoport természetesen nem egyedül dolgozik majd a projekten, alvállalkozókat is igénybe vesz. A kivitelezésben így szerepet kap a Puskás Stadionon dolgozó Magyar Építő másik tulajdonosa, az Épkar Zrt., a budapesti Tectum Kft. és a német Bauer építőipari csoport magyar leánya is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz Liget Projekt mélygarázs Paár Attila Városliget WHB Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Bucsky Péter
2025. március 27. 06:08 Közélet, Vállalat

Rejtélyes közvetítőnek is csurran-cseppen az ezermilliárdos orosz-magyar olajbizniszből

A magyarországi orosz olajimport számottevő része egy olyan közvetítő cégen keresztül érkezett, amely rendre Mol-közeli ügyletekben tűnt fel.

Torontáli Zoltán
2025. március 25. 12:52 Közélet, Vállalat

Elindult az árrésstop veszteségének szétterítése a boltok alatti szinten

A magyar élelmiszeriparnak kellene állnia a veszteség egy részét, miközben hatékonysága gyenge, hazai értékesítése pedig a 2021-es szint alatt van.

Jandó Zoltán
2025. március 24. 12:56 Adat, Közélet

Kozmetikázni akarja az inflációt a kormány, vagy a választók árérzékelésére játszik?

A boltok után a bankok következnek, a cél egyszerre lehet a statisztika kozmetikázása és hogy a választói bázis kisebb inflációt érzékeljen.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. március 27. 15:40 Világ

Mélyütés a magyar gazdaságnak Trump 25 százalékos vámemelése

Ha a termékek teljes értékláncát végigkövetjük, hazánknak az USA-val szemben a legnagyobb a kereskedelmi többlete, főleg az autóiparnak köszönhetően.

Váczi István
2025. március 27. 12:56 Világ

A tűzszüneti területek mutatják legjobban, hol értek el sikereket az ukránok

Ahol az oroszoknak is van veszítenivalójuk, ott legalább nem esélytelen, hogy szüneteljenek a támadások. Más kérdés, hogy ez kinek kedvez jobban.

Gergely Péter
2025. március 26. 17:17 Pénz

Revolut, Wise és BinX, mire lehetnek ezek jók egy magyar cégnek?

Vannak előnyeik, de a magyar fintech szolgáltató a külkereskedelemhez nem passzol, nemzetközi versenytársai pedig az áfakörös működésnél esnek ki.