Az elmúlt harminc évben a cigánynak tekintett népesség száma 400 ezerről 876 ezer főre nőtt, tehát több mint duplázódott Magyarországon – állapította meg egy friss kutatás, ami a cigányság területi elhelyezkedését vizsgálta, és a Területi Statisztika folyóirat januári számában jelent meg. A Debreceni Egyetem munkatársai által irányított, az ország összes településére kiterjedő 2010 és 2013 között lezajlott adatgyűjtés szerint a teljes népességen belül 3,7 százalékról 8,8 százalékra nőtt a cigány népesség aránya, ám a falvakban ennél magasabb, 11,5 százalék.
A DE átfogó felméréséhez hasonló kutatás utoljára 1984-87 között készült a cigány népesség területi elhelyezkedéséről, így ezekhez a harminc évvel ezelőtti adatokhoz képest vizsgálja főleg a változást.
A tanulmány eredményei szerint a cigány népesség ma is kisebb településeken koncentrálódik: 37,8 százaléka falvakban, 32,8 százaléka városokban, 15,1 százaléka megyeszékhelyen vagy megyei jogú városban, és 14,3 százaléka Budapesten lakik. Ennek megfelelően a falvakban élő teljesen népességen belül a legmagasabb az arányuk, 11,5 százalék, a legkisebb pedig a megyeszékhelyeken, ahol a teljes népesség 6,65 százalékát adják ők, de Budapesten is hasonló mértékű, kis híján 7 százalék az arányuk.
A területi elhelyezkedés 1987-es adatokkal való összevetése alapján
megfigyelhető a cigányság növekvő urbanizáltsága, vagyis hogy egyre nagyobb részük él Budapesten és az 50 ezer főt meghaladó városokban, ahol számuk abszolút értékben is legalább kétszeresére gyarapodott.
Ezzel szemben már kevesebben laknak falvakban, ami elsősorban a belső vándorlásnak köszönhető.
Ugyan a területi viszonyok némileg átrendeződtek harminc év alatt, a roma lakosság teljes népességen belüli aránya még mindig a falvakban a legmagasabb, sőt, ebben a településcsoportban gyarapodott a legnagyobb mértékben. Ennek legfőbb oka, hogy a kistelepüléseken a legnagyobb mértékű az elvándorlás (főleg a fiatal nem cigány népességé) és jelentős a természetes fogyás is.
Az elöregedő népesség mellett a fiatal korstruktúrájú és jellemzően sok gyermeket vállaló roma népesség arányának növekedése pedig még nagyobb mértékű. Emiatt megindult egyes térségek gettósodása, azaz területi etnikai szegregációja is.
Kiugróan magas roma aránnyal a DE felmérése szerint az Encsi, az Ózdi, a Sellyei, a Hevesi és az Edelényi járások rendelkeznek, amelyekben a cigányság aránya meghaladta az egyharmadot. 2010-2013-ban pedig mindössze néhány olyan járás volt, ahol a cigányság becsült aránya 1 százalék alatt volt, ilyenek például a Mórahalmi, a Balatonfüredi és a Mosonmagyaróvári járás.
Ugyan járási szinten jelentősen nőttek az arányok, az is megfigyelhető, hogy a roma népesség aránya ott növekedett a legnagyobb mértékben, ahol már a harminc évvel ezelőtti felmérés idején is kimagaslóan magas volt. Ezen térségek többnyire Északkelet-, illetve Délnyugat-Magyarországon találhatóak, főként a határ menti, periférikus vidékeken. A Bátonyterenyei, Encsi, Hevesi, Ózdi és Sellyei járásban például 20 százalékpontot meghaladóan nőtt a cigányság népességen belüli aránya.
A kutatás kiemeli, hogy a cigányságnak vagy bármely etnikai csoportnak nincs egy minden kritériumnak megfelelő, objektíven meghatározható pontos száma, éppen ezért a célja nem a cigány népesség „valós” számának megadása volt. Ugyanakkor – habár az egyes személyek cigányként való jelölése szubjektív és kontextusfüggő – a cigányság mint kategória határai nagyon merevek, a társadalmi kizárás erős, ezért fontos a területi adatok összesítésével azt is bemutatni, hogy hány cigánynak vélt ember él napjainkban Magyarországon.
Ugyan a népszámlálások során is vizsgálják a nemzetiségi hovatartozást, az ebben magukat cigánynak vallók száma messze elmarad a külvilág, a környezet által cigánynak vélt népesség számától. Előbbi általában az utóbbi 30-40 százaléka. A népszámláláson magukat cigánynak vallók száma egyébként hektikusan ingadozik, amit nagyban befolyásol, hogy a cigányok anyanyelve magyar, és igen heterogén népességről van szó. A szakirodalom szerint a cigányok önbevallása az adott időszak társadalmi viszonyainak, valamint a diszkrimináció, a stigmatizáltság és a rasszista közbeszéd mértékének függvényében változik.
A korábbi felmérések módszertanát némileg módosítva a Debreceni Egyetem felmérésben azt tekintették cigánynak, akit a cigány vagy nem cigány környezete különböző ismérvek (életmód, életvitel, antropológiai jelleg) és az együttélés tapasztalatai alapján cigánynak tart, tehát voltak cigány és nem cigány adatszolgáltatók is. A felmérés külső szakértői besorolás módszerével készült, aminek lényege, hogy a lakossággal napi kapcsolatban álló, a lakosságról átfogó információval rendelkező önkormányzati dolgozókat kérdeztek meg, beleértve a roma önkormányzati vezetőket, roma polgármestereket is.
Fontos, hogy három dolog mindenképpen torzítja az eredményeket:
- Egyrészt a bizonytalan eseteket (elsősorban a vegyes házasságokat, párkapcsolatokat, valamint az abból született gyermekeket) a nem cigány lakosság általában cigánynak tekinti, hasonlóan az Egyesült Államokban a fekete-fehér viszonylathoz.
- Másrészt a helyi vezetők egy része a szegényeket etnikai hovatartozástól függetlenül egyaránt cigánynak minősítette, és a két fogalom között nem tett különbséget. Ezt a jelenséget egyébként a szegénység etnicizálódásának hívják.
- Emellett az is fontos tapasztalat, hogy minél kisebb egy település, annál biztosabban meghatározható a cigány népesség száma, mivel jobban ismerik egymást az emberek. A cigányok számának becslése ugyanakkor a nagyobb településeken, így Budapesten is bizonytalanabb, és sok esetben csak intervallumot adtak meg.
A tanulmány eredményei azért is fontosok, mert hozzájárulhatnak a szegényebb, gettósodó települések, illetve az ott élő népesség vizsgálatához. A célzott munkaerőpiaci támogatások célba juttatásánál például kulcsfontosságú kérdés, hogy kik a cigányok, és hogy hol élnek, továbbá a közpolitikát is hatékonyan támogathatják az ezekre adott válaszok.
