Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. január 29. 17:36 Közélet, Pénz

A Hunguest döntetlenre hozta a meccset Strasbourgban a magyar állammal szemben

A Hunguest Vagyonkezelő Zrt. pert nyert a magyar állam ellen Strasbourgban – derül ki a Smartlegal Schmidt & Partners ügyvédi iroda blogbejegyzéséből. Az ügy lényege, hogy a céget egy nagyértékű ügyben 2000-ben beperelték, és a bíróság kötelezte, hogy felperesi követelés biztosítékául utaljon át 275 millió forintot egy végrehajtói számlára.

A per csak 2010-ben ért véget, és hiába volt a felperes követelése csak 50 százalékban alapos, a Hunguest letétben lévő pénze nem fedezte a teljes követelést, mivel azután 10 évnyi kamatot, azaz 90 millió forintot is megítélt a bíróság. Csakhogy a Hunguest nem kapott a saját, letétben lévő pénze után kamatot az eltelt 10 évben.

A Hunguest a Magyar Alkotmánybíróság előtt sikertelenül támadta meg a jogszabályt, ezért az Emberi Jogok Európai Bírósága elé vitte az ügyet. A Bíróság a tulajdonjogba való aránytalan mértékű beavatkozásnak minősítette a magyar gyakorlatot, amely sérti az Emberi Jogi Egyezményt, de a kártérítés összegének kiszámításánál osztotta a magyar kormány álláspontját, ezért a 10 évre járó kamattal azonos, 1 millió eurós kártérítés helyett csak 465 ezer eurót ítélt meg a Hunguestnek.

Annak a másik Hunguest cégnek, a szállodák üzemeltetőjének, amely a Vagyonkezelőt is kivásárolta, egyébként nagyon jól megy, mióta tavaly Mészáros Lőrincék kezébe került: tavaly 14,6 milliárd forintos árbevételen 2,2 milliárd forintos adózott eredményt ért el a cég. Az Opimus egyébként 3,3 milliárd forintot fizetett az üzletrészért, amit aztán 5,8 millárd forint értékben konszolidált.

Frissítés: A cikkben eredetileg helytelenül szerepelt, hogy az idővel Mészáros Lőrinc irányítása alá kerülő Hunguest társaság vitte végig a pert.

Közélet Pénz Emberi Jogok Európai Bírósága Hunguest Zrt. kártérítés Mészáros Lőrinc Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Wiedemann Tamás
2019. február 14. 11:01 Közélet

Titokzatos szoftver dönt a gyanús napelemes pályázatok nyerteseiről az állami tulajdonú MFB Banknál

A bank szerint ezzel a rendszerrel nem lehet visszaélni, mert a szoftver nem korrupt. De a furfangos jogi magyarázat szerint ellenőrizni sem lehet a programot. Így még gyanúsabb lett a tavalyi egynapos naperőmű-pályázat.

Kasnyik Márton
2019. február 13. 13:31 Közélet

A kormány szép csendben bevezeti a családi vagyonkezelő alapítványokat

"Felmerült az igény", de csak 600 milliós vagyon felett. A fejlett világban az elit egyik legnagyobb trükkje, most behozzák Magyarországra is.

Torontáli Zoltán
2019. február 12. 15:48 Közélet

Mi van akkor, ha felveszed Orbán kamatmentes 10 millióját, de nem szülsz gyereket?

Nehéz megmondani, hogy mi lesz, de elég könnyen elképzelhető olyan megoldás, hogy megéri egyszerűen nem megszülni a beígért gyereket.

Fontos

Torontáli Zoltán
2019. február 15. 10:00 Vállalat

A kamionosok után a buszosoknál is kitörhet a kelet-nyugati európai csata

Az Európai Parlament lényegében helybenhagyta azt a javaslatcsomagot, amely alaposan átrendezheti a buszos közlekedést az unióban.

Váczi István
2019. február 13. 16:44 Vállalat

Dupla vagy semmit játszik a Suzuki a botrányos kirúgással

Jogi értelemben valószínűleg bukó helyzetbe hozta magát a Magyar Suzuki, de saját szempontjából ésszerű lépés lehetett: ha nincs szakszervezet, nem lesz sztrájk és „audis” béremelés.

2019. február 12. 08:57 Vállalat

Audi sztrájk: nem mindegy, hogy mi mennyi

Jól hangzik a félmilliós átlagfizetés, de egy betanított munkás alapbére feleennyi lehet. A sztrájk nemcsak a pénzről, hanem a szabadidőről és a kiszámítható munkáról is szólt.