A kormány 2010 után úgy alakította át a szakképzés rendszerét, hogy minél hamarabb, minél több szakmával rendelkező fiatal lépjen ki a munkaerőpiacra, akár érettségi nélkül is, hogy ezzel felkészüljön a gyorsan növő ipar gyorsan emelkedő munkaerő-igényére.

Csakhogy minden jel arra utal, hogy a vállalatok is a magasabban képzett, érettségizett szakmunkásokat értékelik jobban. Az érettségivel nem rendelkező szakiskolai végzetteknek ma már a fele segéd- vagy betanított munkásként dolgozik, ami jól jelzi, hogy a szakiskolai képzés piaci értéke zuhan – többek között ezekre a következtetésekre jutott az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének szakképzésről szóló átfogó tanulmánya, ami nemrég a Munkaerőpiaci Tükör 2016 című kiadványban jelent meg.

A közhiedelem szerint a magyarországi szakmunkáshiány annak is köszönhető, hogy a rendszerváltást követően háttérbe szorult a középfokú szakképzés, ami miatt kevesebben tanultak ki valamilyen szakmát, ám ez nem igaz. A szakképzés mindössze átalakult: amilyen mértékben leépült az érettségit nem adó szakiskolai képzés, olyan mértékben bővült az érettségivel kombinált szakközépiskolai képzés. Ennek köszönhetően az elmúlt húsz évben arányaiban nagyjából minden évben ugyanannyi szakképzett fiatal lépett ki a munkaerőpiacra. A legfeljebb középfokú szakképzettséggel rendelkezők aránya mindössze 2-4 százalékpontot esett, 32-33 százalékra.

Drámaian megváltozott ugyanakkor, hogy az érettségit nem adó szakmunkásképzésben végzettek jellemzően mit dolgoznak.

Húsz éve is sokan segéd- vagy betanított munkát végeztek közülük, egészen pontosan 1996-ban 27 százalékuk dolgozott összeszerelőként, gépkezelőként vagy egyszerű foglalkozásokban. Ám 2016-ban már 46 százalékuk végzett ilyen egyszerű munkákat, sőt, ha a közfoglalkoztatottakat kiszűrjük (úgy, hogy csak a 100 főnél nagyobb cégeket nézzük), akkor 52 százalék ez az arány.

Csak a 2011 és 2016 közötti időszakban 2,4 százalékról 6,2 százalékra nőtt a közmunkásként dolgozók aránya, ami túlnyomó részt segédmunkát jelent. Emellett az elsődleges munkaerőpiacon is kismértékben nőtt az egyszerű foglalkozásban, összeszerelőként vagy gépkezelőként dolgozók aránya, miközben a szakmunkát végzőké 5-8 százalékponttal csökkent, 42–43 százalékra. Technikusként, ügyintézőként vagy irodai munkán a teljes vizsgált időszakban 8–10 százalék dolgozott.

Az érettségit nem adó szakmunkásképzésben végzettek nagyobb részét tehát ma már segéd- vagy betanított munkásként alkalmazzák.

Ezek az arányok az érettségivel rendelkező szakközépiskolát végzettek esetében sokkal kedvezőbben alakultak: ma is nagyon alacsony a közmunkások aránya közöttük, és az összeszerelőké, gépkezelőké és segédmunkásoké sem nőtt. Kicsit többen végeznek ugyanakkor szakmunkát, és kevesebben szellemi munkát. Az utóbbi években már a szakmunkásként foglalkoztatottak 25-26 százaléka rendelkezik érettségivel.

A cégek is jobban értékelik az érettségizett szakmunkásokat

Annak ellenére, a hogy termelő vállalatok panaszai szerint elsősorban gyakorlatiasan képzett, az érettségire való felkészülés feladataival meg nem terhelt szakiskolai végzettekre van szükségük, minden jel arra mutat, valójában sokkal kevesebbre értékelik őket, mint az érettségizett szakközépiskolában végzetteket.

Miközben a folyamatos minimálbér-emelések közepette általában minden magasabb iskolázottsági szint bérelőnye csökkent az elmúlt években, a szakmunkás foglalkozásoknál ez alig mutatható ki: a szakközépiskolai végzettségűek bérelőnye alig csökkent az érettségivel nem rendelkező szakiskolai végzettségűekhez képest.

2016-ban az érettségizett szakközépiskolát végzettek 27–28 százalékkal kerestek többet, mint a szakiskolát végzettek,

ami részben annak köszönhető, hogy jellemzően összetettebb foglalkozásokban dolgoznak. Ám még a foglalkozások közötti bérkülönbségeket kiszűrve is 6 százalékos az érettségizettek bérelőnye, sőt, ha csak a szakmunkás foglalkozásokat nézzük, akkor ez az előny 8–10 százalék. Ugyanannál a vállalatnál egy szakközépiskolában érettségizett dolgozó 15-16 százalékkal többet keres, mint egy szakiskolai végzett, amiben szerepet játszik, hogy a szakközépiskolát végzetteket az egyes vállalatokon belül is inkább veszik fel vagy léptetik elő jobban fizetett munkakörökbe.

Az érettségizett szakképzettek kereseti előnye a lakatosok, forgácsolók, hegesztők, ipari és építőipari szakszerelők esetében 12–13 százalékos, a szociális gondozóknál 25 százalékos, és még a bolti eladóknál és pénztárosoknál is 4–6 százalékos. Sőt, még a segéd- és betanított munkák esetében is jelentős, 10–13 százalékos ez a bérelőny.

Emellett a csupán szakiskolát végzettek kereseti lemaradása az életkorral is folyamatosan nő, ami azt jelzi, hogy az ott megszerzett szaktudás konvertálhatatlan a piacon, vagyis a dolgozó nem igazán képes más munkafeladatokat ellátni, más munkaköröket betölteni.

Ezzel szemben az alkalmazkodóképességet megalapozó kompetenciáknak köszönhetően az érettségi lassabban veszít a piaci értékéből.

Az Adult Literacy and Lifeskills Survey nevű felmérés eredményei is ezt támasztják alá, amiben 2008-ban Magyarország is részt vett. Ebben a tanulmányban azt vizsgálták, hogy a teszteken mért olvasási, szövegértési, dokumentumértelmezési és egyszerű kvantitatív készségszintek hogyan változnak az életkorral olyan magyar fizikai munkások körében, akik 11 vagy 12 osztályt végeztek. Az eredmények szerint mindkét csoportban romlanak az alapkészségek az életkorral, ám a romlás üteme sokkal nagyobb a szakiskolai végzettségű (11 osztályt végzett) munkásoknál, mint az érettségizett szakképzetteknél. Emellett a pontszámok és a bérek között pozitív kapcsolat mutatható ki, vagyis a magasabb átlagpontszám magasabb bérekkel jár együtt, azonos iskolázottság és életkor esetén is.

Mindezek a tények pedig megkérdőjelezik, hogy a tipikus magyar cégek komoly keresletet mutatnának az érettségit nem adó szakképzés végzettjei iránt a szakmunkásképzés jelenlegi rendszere és színvonala mellett.

Még a hiányra panaszkodó vállalatok sem bíznak abban, hogy a bérek emelésével ebből a kínálatból jobb minőségű munkavállalókhoz juthatnának. A jelenlegi rendszerben végzett szakmunkás munkaerő átlagos minőségét illető kételyek ugyanis megalapozottak.

A szakiskola gyengébben teljesít a legfontosabb alapkészségek fejlesztésében, azonos általános iskolai tesztpontszámot elért és azonos társadalmi hátterű diákok összehasonlításában is, mint a szakközépiskola vagy a gimnázium. Átlagos képességű tanulók esetében a 8. évfolyamos teszteredmények szerint a szakiskola kevésbé segíti a matematikai és szövegértési készségek elsajátítását, mint a szakközépiskola. A szakiskolákban sok a bukás és magas a lemorzsolódási arány is.

A 2010 után végrehajtott reformok rontottak a színvonalon

A szakképzés színvonalának javításához arra lenne szükség, hogy az növelje az alkalmazkodóképességet, a tanulóképességet, amik hátterében pedig a tanuláshoz szükséges alapkészségekre is nagy szükség van.

Ehhez képest a 2010 után végrehajtott reformok nem ebbe az irányba hatottak, sőt. Ezek részeként egyrészt megváltoztatták a szakközépiskolák és a szakiskolák közötti arányokat a szakiskolák javára. A szakiskolai oktatást, azon belül is különösen a közismereti tárgyak (idegen nyelvek, matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem, fizika, kémia, biológia, földrajz, informatika, testnevelés) óraszámait megvágták, és a szakiskolai tanárokkal szemben támasztott képzettségi követelményeket is lazították. Az átalakításoknak része volt az is, hogy 16 éves korra szállította le a kormány a tankötelezettség felső korhatárát, és hogy a szakiskolákat a Nemzetgazdasági Minisztérium felügyelete alá helyezték. Ezek összességében mind azt a kormányzati víziót szolgálták, mely szerint a magyar gazdaságnak kevesebb általános képzésre és több „hadra fogható szakmunkásra” van szüksége, és hogy az oktatási rendszernek jobban kell illeszkednie a „munkaerőpiaci igényekhez”.

A kormány reformjai a német rendszerű, a skandináv országokra is jellemző duális képzést tekintik mintaadónak. Ám nagy különbség, hogy ezekbe a szakképzési rendszerekbe a tanulók lényegesen több közismereti képzés után lépnek be, a végzettek pedig sokkal kevésbé kötődnek a fizikai szakmunka világához, mint nálunk.

Németországban a szakmunkástanulók – tartománytól függően – 7155 vagy 7950 közismereti óra után kezdik a szakmatanulást, míg Magyarországon 5742 óra után. Ha a magyar szakmunkástanulók is annyi órában tanulnák a közismereti tárgyakat, mint a németek, az azt jelentené, hogy 8 helyett 10 vagy 11 évig járnának általános iskolába, vagy olyan lenne, mintha a képzésük után még elvégeznének egy tizenkettedik gimnáziumi és egy-két főiskolai, egyetemi évet. 

A 2010 utáni magyar szakképzési reformok eredménye, hogy a magyar diákok kevesebb közismereti tanóra után lépnek ki a munkaerőpiacra, mint amennyit a német szakmunkástanulók a képzésbe való belépésük előtt kaptak.

Egy másik mintának tekintett országban, Dániában a hároméves, gyakorlatias, erőteljes vállalati részvétellel folyó szakoktatás 9 éves általános iskolára, és gyakran egy további, előkészítő évre épül. Ennek és nyilván az oktatás minőségének is köszönhetően szakadékszerű különbség választotta el a magyar szakiskolai végzetteket dán társaiktól már a közismereti képzés itthoni radikális korlátozása előtt is. A tanoncrendszerű szakoktatásból kikerülő dánok a magyaroknál sokkal jobban írnak, olvasnak és számolnak, sokkal nagyobb arányban végeznek bonyolult munkát, amiben az intenzívebb felnőttképzés és ennek hátterében a képezhetőség is szerepet játszik.

Dániában a szakmát szerzők kétharmada beszél angolul, míg a magyaroknak kevesebb, mint egy százaléka.

A dán szakoktatásnak távolról sem kizárólagos célja „hadrafogható szakmunkások” előállítása: a szakiskolai végzetteknek közel 40 százaléka technikusként, ügyintézőként, irodistaként, alsó- és középvezetőként vagy vállalkozóként dolgozik. Nálunk a felfelé mobilak aránya csak 10 százalék, negyed akkora.

A tanulmány szerint tehát a szakképzési reformok hatására rövidtávon úgy fog növekedni a jelenlegi alacsony színvonalon kiképzett szakmunkástanulók kínálata, hogy eközben a vállalatok nem kényszerülnek majd béremelésekre. Ugyanakkor a minőségi szakmunkás munkaerő kitermeléséhez a tananyag mélyreható reformjára, illetve a tanári kar és tanári tudás megújítására lenne szükség, amit viszont csak hosszabb idő alatt lehet véghez vinni. Mindaddig, amíg ez nem történik meg, a középfokú szakképzésben eltöltött idő rövidülni, az átlagos színvonal pedig romlani fog, különösen, ami az alkalmazkodóképességet megalapozó készségek fejlesztését illeti.

A jelenlegi vállalati kereslet kielégítését célzó szakpolitikai törekvéseknek egyértelműen ára van, amit az érintett tanulóknak és közvetve a társadalom egészének egy hosszabb-rövidebb időszakban romló elhelyezkedési esélyekkel, alacsonyabb bérekkel és az oktatásban felhalmozott tudás gyorsabb elavulásával kell megfizetnie.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTöbb tízezer fiatalt taszított a kormány az iskolából a semmibeMeglett az eredménye annak, hogy leszállították a tankötelezettségi korhatárt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet munkaerőhiány munkaerőpiac szakképzés szakmunkás szakmunkáshiány Olvasson tovább a kategóriában