Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2017. december 21. 12:10 Közélet, Pénz

Óriásprofitjából utalt egy vállalat 1,3 milliárdot Felcsútra

Szokás szerint rohamtempóban gyűjti sportfejlesztési programjára a közpénzt a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány. Bár a labdarúgó szövetség (illetve az illetékes szaktárca) csak december 14-én bólintott rá arra, hogy Mészáros Lőrinc akadémiája újabb 5,4 milliárd forinttal gazdagodjon a tao-rendszer keretében, Felcsútra ezalatt a rövid idő alatt is milliárdok érkeztek.

Az alapítványnak utaló cégek számára eddig legalább 2,2 milliárd forint értékben állított ki úgynevezett támogatási igazolást az MLSZ. Ez azt jelenti, hogy mostanáig ilyen összegben fizették vállalatok társasági adójukat az államkassza helyett az Orbán Viktor által alapított utánpótlásnevelő-központnak.

Ez ráadásul valószínűleg nem is a teljes összeg, az MLSZ rendszerében ugyanis szinte biztosan nem azonnal, hanem csak néhány napos átfutási idővel jelennek meg az adatok. A jóváhagyott program pontos összegét is csak december 18-án rögzítették, pedig a határozaton 14-i dátum szerepel (igaz már három nappal korábban felkerült egy szám, az azonban 3 milliárddal alacsonyabb volt a támogatás végső összegénél).

 

Az eddigi 2,2 milliárd öt részletben érkezett meg Felcsútra. A legkisebb utalás hétmilliós volt, míg a legnagyobb meghaladta az 1,3 milliárdot. Utóbbi azért érdekes, mert, ha teljes egészében a 2017-es nyereség után fizette a nagylelkű tao-donor, akkor

az érintett vállalatnak az idei profitja meghaladhatta a 18 milliárd forintot.

Ekkora nyereséget pedig tavaly az egész országban mindössze 39 cég tudott produkálni. Persze ez a most befejeződő évben növekedhetett, különösen, hogy 2017-ben akadt néhány kormányközeli vállalat, ami kifejezetten jól teljesített a közbeszerzéseken.

Nem az 1,3 milliárdos volt az egyetlen nagyobb tétel. Állított ki támogatásigazolást 306 és 585 milliós összegről is az MLSZ. A pénz nagy része eddig tárgyi eszköz beruházásra érkezett, ami nem különösebben meglepő, hiszen az 5,3 milliárdból 4-et ilyen fejlesztésekre igényelt az alapítvány. Épül Felcsúton mások mellett ifjúsági sportszálló 2 milliárdért, utak, parkolók és park 1,7 milliárdért, de bővítik az elmúlt években felhúzott sportcsarnokot is 1,9 milliárdból (a három beruházás összértéke azért haladja meg a teljes támogatásét, mert a projektekhez az alapítványnak 30 százalék önrészt kell biztosítania).

A jelentős infrastrukturális fejlesztések mellett fizetésekre 106, utánpótlás-nevelésre 194 millió forintos támogatást igényeltek az idén Felcsúton. Utóbbival kapcsolatban is van egy érdekesség. Az MLSZ adatbázisa szerint ugyanis erre már be is jött a pénz, sőt durván 6 millió forinttal még nagyobb összegben is állítottak ki teljesítményigazolást ezen a jogcímen, mint amekkora keretet ténylegesen jóváhagytak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2025. február 11. 16:40 Élet, Közélet

Védjegyharc indult Bindzsisztánért, és nem biztos, hogy lesz vesztes

Majka és egy budapesti vállalkozó is levédetné a „bindzsisztán” kifejezést. Előfordulhat, hogy a hivatal mindkét esetben pozitív döntést hoz.

A februári élelmiszer-drágulás felülmúlhatja a januárit is

Az élelmiszerek múlt havi drágulása is hajtotta az inflációt, és saját adatfelvételünk szerint a februári statisztika sem lesz szebb, sőt.

Jandó Zoltán
2025. február 10. 17:14 Közélet, Vállalat

Exkluzív luxusklubja szomszédságába költözött Tiborcz István

A miniszterelnök veje így bármikor könnyen leugorhat a Botaniq Budai Klubba egy-egy játékpénzes szerencsejátékestre.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. február 12. 11:12 Világ

Magyarországon farmereket és motorokat drágíthat Trump vámháborúja

Az uniós vezetők ma tárgyalnak az amerikai acél- és alumíniumipari vámok elleni válaszlépésekről, és kéznél vannak korábban felfüggesztett vámok.

Vámosi Ágoston
2025. február 11. 14:47 Adat

Újra lejjebb vehetik a hőmérsékletet a cégeknél az egyre drágább gáz miatt

A tél leghidegebb napjai előtt kétéves csúcsot döntött a gáz ára az irányadó holland tőzsdén, ami már a céges döntéseket is befolyásolhatja.

Vámosi Ágoston
2025. február 11. 10:31 Világ

A fegyvergyártásban is fontos fém kivitelét korlátozza a piacot uraló Kína

A globális volfrámtermelés 80 százalékát Kína adja, amely most a kereskedelmi háborúban igyekszik kihasználni domináns pozícióját.