Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2017. november 8. 11:31 Közélet

Kormányközeli vállalkozók védhetik a teljes állami szektort 26 milliárdért

Legkevesebb 26 milliárd forintot költ őrzés-védelemre a következő három évben az állam. Már persze, ha nem fogy el előbb a pénz. Mindez az EU-s közbeszerzési értesítőben szerdán megjelent tájékoztatóból derül ki.

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) még márciusban írta ki a gigatendert, amin szeptember végén hirdettek eredményt. A keretszerződést összesen négy céggel írták alá, ezek pedig kivétel nélkül köthetőek valamilyen módon a kormányzathoz.

Az egyik nyertes természetesen a sajtóban leggyakrabban a „kormány kedvenc biztonsági cége” jelzővel futó Valton. A cég tulajdonosa a Varga Lajos, akiről a index.hu tavaly azt írta, bármikor bárkit felhívhat az Orbán Viktor, Lázár János, Rogán Antal hármasból.

Ennél is érdekesebb talán a PFM Biztonsági Szolgáltató Kft. és a Hunex Team Kft. tulajdonosi struktúrája. A két cég mögött ugyanis egy PFM Holding Zrt. nevű vállalaton keresztül ugyanazok a befektetők állnak. Utóbbi csoportról májusban a 444.hu írt hosszabb cikket, megjegyezve, hogy egyik legnagyobb tulajdonosa Marton László. Marton 2010 és 2012 között vezette a Civil Biztonsági Zrt.-t vezérigazgatóként, miután Pintér Sándor belügyminiszter kiszállt a cégből.

A negyedik nyertes pedig épp a Civil Biztonsági Zrt.-t. A vállalatot még 2003-ban alapította a belügyi tárca mostani vezetője, aki épp azelőtt adta el érdekeltségét, hogy megkapta volna miniszteri kinevezését. A társaság most 50-50 százalékban Tölgyesi Vilmos és Szabó Péter kezében van.

A kiírás szerint ebből a 26 milliárdból fognak védeni valamennyi KEF üzemeltetési vagy ellátási körébe tartozó épületet, illetve az ezekben található valamennyi vagyont, tehát tulajdonképpen a teljes állami szférát. Papíron mindezt 36 hónapig, de ha valamiért előbb kimerülne a keret, akkor rövidebb ideig.

(MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet biztonsági szolgálat Pintér Sándor Valton Sec Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Torontáli Zoltán
2025. február 14. 06:09 Közélet, Vállalat

A szétadóztatott magyar webáruházak nem bírják a nemzetközi versenyt

Miért tud egy cseh, román vagy lengyel kereskedő jobb feltételekkel Magyarországra szállítani, mint egy magyar? Miért nem fordítva következett ez be?

Bucsky Péter
2025. február 12. 06:06 Közélet

Nem veszít semmit a kormány a mini Dubaj elengedésével, a NER annál többet

A gazdaságot a választásokig úgysem pörgette volna fel a projekt, a költséges közlekedési fejlesztésekkel pedig aligha fog most már sietni a kormány.

Jandó Zoltán
2025. február 11. 16:40 Élet, Közélet

Védjegyharc indult Bindzsisztánért, és nem biztos, hogy lesz vesztes

Majka és egy budapesti vállalkozó is levédetné a „bindzsisztán” kifejezést. Előfordulhat, hogy a hivatal mindkét esetben pozitív döntést hoz.

Fontos

Gergely Péter
2025. február 16. 06:07 Pénz

Itt a bankszámladrágulás szezonja, de több tízezer forintot is meg lehet spórolni

Nemcsak az olcsóbb számlacsomagok miatt éri meg sokak számára váltani, hanem az új ügyfeleknek járó 30-50 ezer forintos ajándékpénzek miatt is.

Kiss Péter
2025. február 15. 06:00 Pénz

A német gazdaság válságban van, mitől szárnyal mégis a tőzsde?

A német gazdaság tavaly és tavalyelőtt is visszaesett, a tőzsde mégis emelkedett 50 százalékot. Az okok a magyar befektetőknek is ismerősek lehetnek.

Vámosi Ágoston Váczi István
2025. február 14. 17:21 Világ

Nem biztos, hogy közelebb vagyunk a békéhez, mint az év elején

Trump mielőbb lezárná a háborút, az orosz követelések azonban elfogadhatatlanok Ukrajna számára, így a békével kapcsolatos remények túlzottnak tűnnek.