Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2017. október 10. 11:59 Közélet

Az állam vett egy erőművet hatmilliárdért, egy hónap múlva rejtélyesen leégett

Nem sikerült kideríteni, miért gyulladt ki a nyáron a polgári gumiégető erőmű alig több, mint egy hónappal azután, hogy az állam bő 6 milliárd forintért megvásárolta. Sőt, azt sem árulják el, mekkora kár keletkezett a létesítményben.

Az erőműben még június közepén egy szombat éjszaka csaptak fel a lángok, a közelmúltban lezárult vizsgálat azonban – amint kérdésünkre a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál fogalmaztak – a „keletkezési okot ismeretlennek jelölte meg”. Az állami tulajdonos közlése szerint csak annyi biztos, hogy emberi mulasztás nem történt, a „kezelő személyzet a szabályzatnak megfelelően végezte a feladatát, valamit az előírásoknak megfelelően reagált a tűzesetre”.

Az éves szinten durván 32 ezer tonna gumihulladék elégetésével elektromos áramot (és az eredeti tervek szerint hőt) termelő erőmű állami átvételéről még tavaly év végén döntöttek. A Világgazdaság egy korábbi cikke szerint ekkor adott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a tulajdonában álló Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató (NHSZ) Kft.-nek 6,3 milliárd forintot az erőművet üzemeltető cégek – a Star Power Kft. és annak tulajdonosa, a Star Power Vagyonkezelő Kft. – megvásárlására.

Az NHSZ ügyvezetője, Nemcsek Tibor akkor azzal indokolta a vásárlást, hogy a tranzakcióval az állami vállalat technológiához is jut, és most nekünk is lényegében ezt válaszolták a cégnél. Ám az ügyletnek ennél  prózaibb oka lehetett: a gumiégetés, mint üzlet egyszerűen nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Még úgy sem, hogy az erőmű nem a piacon, hanem az úgynevezett kötelező átvételi (kát) rendszer keretében értékesíti az általa megtermelt energiát. (A kötelező állami átvétel egy eszköz, amivel az állam támogatja a megújuló energiaforrás vagy hulladék alapú villamosenergia-termelést. Az állam előre meghatározott, de a piacinál magasabb áron megvásárolja az adott létesítményben termelt áramot, s ezzel amellett, hogy értékesítési csatornát teremt az érintett cégeknek, a beruházás megtérülést is biztosítja.)

A Star Power Kft. – közel egy évtizedes huzavona, és az eredeti beruházó csődje után – 2014-ben állította üzembe a gumiégetőt, és egyből be is került a kát rendszerbe. Méghozzá az akkori hatósági határozat értelmében 2034 végéig, azaz három évvel ezelőtt még 20 éves megtérüléssel számoltak az eredetileg nyolc milliárdosra tervezett beruházás esetében. Ám az üzemeltető már 2015-ben módosítást kért az illetékes hivataltól, és a csatolt üzleti tervből az derült ki, hogy nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogy korábban számoltak. A gumihulladék drágább lett, hőt pedig az eredeti elképzelésekkel ellentétben nem tudtak értékesíteni. A társaság így az első még nyereséges év után 2016-ban adózott soron már masszív, 200 millió forint feletti veszteséget termelt.

Ilyen előzmények után érkezett az NHSZ, amelynek tulajdonszerzését végül május közepén jegyezték be. A 6,3 milliárdos vételár megtérülése a fentiek fényében azonban már a kezdeteknél is erősen kérdéses volt, az erőmű leégésével pedig lényegében elképzelhetetlenné vált, hogy a létesítmény valaha kitermeli ezt az összeget.

Ez vélhetően még akkor is így van, ha az erőmű nem sérült olyan mértékben, mint ahogy azt első ránézésre egy laikus gondolná. A károk mértékéről egyébként az NHSZ-nél a biztosítóval való ügyintézés folyamatára hivatkozva nem kívántak konkrét részleteket elárulni. Azt viszont jelezték, hogy a jelenlegi tervek szerint még az idén novemberben újraindulhat a termelés az egységben.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet erőmű gumiégető Star Power Kft. Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2025. május 21. 16:36 Adat, Közélet

Miért ne tudná saját pénzből emelni a tanárok bérét a kormány?

Az egyetemek felé súlyozta át az oktatási kiadásokat a kormány, ezért lenne nehezebb csak hazai forrásból emelni a közoktatásban dolgozók bérét.

Bucsky Péter
2025. május 20. 06:05 Közélet

Alig talál átláthatóan gazdálkodó egyházat, aki felajánlja az egy százalékot

A felajánlásokból legtöbb pénzhez jutó húsz egyház közül csak négy teszi lehetővé, hogy a közvélemény is betekinthessen a gazdálkodásába.

Jandó Zoltán
2025. május 19. 10:31 Közélet, Vállalat

Rekord rezsibiznisz, 900 milliárd forintos szerződést kötött öt céggel az állam

Minden idők egyik legnagyobb közbeszerzése volt az állami intézmények áramellátására kiírt tender. A nyertesek 50-100 százalékos árréssel futottak be.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 22. 10:11 Adat

Így gyűjtött össze 3000 milliárdot kilenc NER-üzletember néhány év alatt

Orbán Viktor egy interjúban pár hete azt mondta, hogy nem csak Mészáros Lőrinc és Tiborcz István futott be nagy karriert. Valóban voltak még legalább heten.

Hajdu Miklós
2025. május 22. 06:08 Adat

Sokkal olcsóbbak a romániai ingatlanok, miért akarnak mégis magyar házakat venni?

A román ingatlanpiac a leginkább megfizethető az egész EU-ban, ám az ország nyugati részén nagyon jelentős áremelkedés zajlott le az utóbbi tíz évben.

Stubnya Bence
2025. május 21. 14:02 Adat, Világ

Nem is állnak olyan rosszul a magyar fizetések a régiós mezőnyben

A magyar nettó átlagbérek meghaladták a szlovák, cseh, román, lett, észt béreket is az árkülönbségek kiszűrését lehetővé tevő vásárlóerő-paritáson számolva.