A tizenöt éves háború (1591–1606) hadi kiadásaihoz a közép-európai államokon kívül a Spanyol Monarchia járult hozzá a legnagyobb mértékben: II. Fülöp spanyol király (1556–1598) 400 ezer dukátot bocsátott II. Rudolf német-római császár és (I. Rudolfként) magyar király (1576–1612) rendelkezésére. Ezen túlmenően Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem (több alkalommal 1568 és 1602 között), Rudolf egyik legfontosabb szövetségeseként 80 ezer dukátot kapott. Ekkoriban a Fejedelemség éves hadikiadásai mintegy 145 ezer, a Habsburg Monarchiáé 1 millió 300 ezer dukátra rúgtak, a spanyol hozzájárulás tehát tetemes volt.

A támogatás kiindulópontját az jelentette, hogy mind Fülöp, mind Rudolf a Habsburg-dinasztia tagjai voltak, de a közös uralkodóházhoz tartozás tényén túl a mindenkori spanyol uralkodónak – mint az ekkor még a Német-római Birodalomhoz tartozó, kb. a mai Hollandiát és Belgiumot jelentő Németalföldet és a Burgund Grófságot is magában foglaló burgundi német birodalmi kerület vezetőjének – a többi német-római birodalmi fejedelemhez hasonlóan kötelessége volt a császárt az Oszmán Birodalom elleni küzdelmében támogatni (ez volt a birodalmi töröksegély, Reichstürkenhilfe). A Spanyol Monarchia (és az uralma alatt álló Nápolyi és Szicíliai Királyság) az Oszmán Birodalom részéről érkező területszerző háborúk és kalóztevékenység miatt közvetlenül is érintett volt a Földközi-tengeren zajló törökellenes harcokban. A török terjeszkedésben fordulópontot jelentett a lepantói csata (1571), amely a keresztény flotta győzelmével ért véget, és amelynek költségeit felerészt II. Fülöp állta.

A tizenöt éves háború első éveiben II. Fülöpöt valósággal elárasztották az osztrák Habsburgoktól érkező segélykérő levelek. A császár madridi diplomatája egy ízben például Esztergom sikertelen keresztény ostromát említve kért pénzt. II. Fülöp 1594 júniusában döntött a támogatás mellett. A kifizetésre az Újvilágból érkező Ezüstflotta, a Spanyol Monarchia egyik legjelentősebb bevételi forrásának menetrend szerinti megérkezte után került sor; a mindig gazdag ezüstrakománnyal érkező hajók legközelebb 1595 májusában érkeztek Ibériába. A nemesfém innen a korabeli világgazdaság egyik kiemelkedő szerepet játszó intézménye, a sevillai Szerződések Háza (Casa de Contratación) hivatalnokainak engedélyével jutott el a császár diplomáciai képviselőihez. A segély Barcelona és Genova érintésével, a németországi Fugger család logisztikai és pénzügyi közreműködésével érkezett meg végül 1596-ban osztrák Habsburgok által uralt területre, Tirolba.

A töröksegély kérdése és az utalás körülményei annak kontextusában érthetők, hogy a Habsburg-dinasztia hét évszázados történelme II. Fülöp uralkodása idején, az 1580-as és 90-es években érte el európai és globális pénzügyi, gazdasági, katonai, diplomáciai ereje csúcsát. A közép-európai testvérággal szemben óriási túlsúlyban lévő hispán főág központjaiba özönlöttek az újvilági nemesfémek. Gazdag észak-itáliai és németalföldi tartományai és európai kliensállam-hálózata a Habsburg-elit számára politikai-diplomáciai téren korábban nem látott befolyást biztosított a legnagyobb európai (párizsi, római, londoni, velencei) udvarokban. 1580 és 1640 között ezen túlmenően a Portugál Királyság és kiterjedt gyarmatbirodalma is a Spanyol Monarchia része volt.

A Habsburgok dominanciája vallási, tudományos és kulturális területen is szembetűnő volt. A salamancai jogi iskola és a jezsuita oktatás eredményeinek terjedése mellett a – kor nemzetközi jogi és diplomáciai irataiban egyszerűen Katolikus Királynak nevezett – spanyol uralkodó úttörő szerepet játszott a reformációra adott válasz, a katolikus megújulás ösztönzésében. A hajózási és szárazföldi katonai know-how, a spanyol etikett és ruházkodás, a németalföldi természettudományos és humán (geográfiai, botanikai, társadalomfilozófiai) ismeretek a Spanyol Monarchia hegemóniáját Európa-szerte mindennapi valósággá tették. Nem volt ez másképp a Magyar Királyság területén sem, ahol a kölcsönhatások leggyakrabban az osztrák Habsburg-ág közvetítésével jöttek létre.

A 16. század első felében kialakult gazdag kapcsolatrendszer II. Fülöp és utódai uralkodása alatt tovább szélesedett és számos területen elmélyült. Magyarország egyik legfőbb bevételi forrása, a besztercebányai réz elsődleges felvevőpiaca a Spanyol Monarchia volt, ahol is több ezer ágyút és fegyvert öntöttek a felhasználásával. A sevillai öntöde tulajdonosai a korabeli jellegzetes szerződéstípussal, az asientóval kapták meg a jogot a munkafolyamataikhoz, így a magyarországi réz behozatalához és felhasználásához is. A spanyol udvar ezeken a szerződéseken keresztül szervezte ki a beszerzési lánca egy részét: külföldi üzletemberekre bízta a teljes logisztikát és a hozzá tartozó pénzügyi folyamatokat, akik cserébe gyakran monopoljogot szereztek az adott termékre vagy tevékenységre. A Spanyol Monarchia különböző központjai és ágensei nagy mennyiségben vásároltak élőállatot (marhát és lovakat), illetve a Hódoltság területéről származó rabszolgákat.

Ami a hadügyeket illeti, a magyar és horvát könnyűlovasság harci értéke jól ismertnek számított. Madrid számos alkalommal fizette toborzásukat és hadban tartásukat a császári seregben. Ezen együttműködés 1637-ben érte el csúcspontját, amikor a spanyol uralkodó két horvát–magyar huszárezredet közvetlenül szolgálatába fogadott, Spanyol Németalföldön állomásoztatott és rendszeresen alkalmazott. Több, a spanyol Habsburgok szolgálatában álló magyar ezredest és tisztet életútjuk számos állomásával együtt név szerint is ismerünk, így például Forgách Pétert, aki korábban koronaőrként szolgált, az 1643-ban a franciák ellen vívott Rocroi-i csatában részt vevő Nagy Istvánt, vagy a spanyol németalföldi horvát– magyar huszárezredben alezredesként szolgáló Fodor Istvánt.

A Mediterráneum olvasztótégelyében eközben több száz magyar rab szolgálhatott az Oszmán Birodalom hajóin.

Egyikük, Egri Ferenc Eger második ostromának (1596) idején került fogságba. Sikeres kiszabadulását követően évtizedekig szolgált Spanyol-Itáliában, majd 1640-ben végleg visszatért Magyarországra, miközben szolgálataiért haláláig tartó császári évjáradékban részesült.

A spanyol inkvizíció elé jellemzően hasonló életutat követően kerültek magyarországi származású személyek. A leggyakrabban gyermekként fogságba került magyarok sokszor ún. török szokásokat vettek fel, és gyakran (kényszerből vagy érdekből) áttértek a muszlim vallásra is. Ha újra keresztény területre kerültek (jellemzően Szicíliában, több alkalommal az Ibériai-félszigeten), a spanyol inkvizíció helyi törvényszéke perbe foghatta és megbüntette vagy felmentette őket. A 16–17. századból mintegy 25 ilyen esetet ismerünk.

A magyarországi és erdélyi főurak a korabeli európai mobilitás részei voltak, amit egyszerre fűtött nagyhatalmi érdek, kényszer és személyes ambíció. Néhány jellegzetes példa: Bethlen Pétert, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem tanulmányi körutat folytató unokaöccsét Izabella spanyol infánsnő, Spanyol Németalföld kormányzója az 1620-as évek végén ünnepélyesen fogadta Brüsszelben. Somogyi Márton árvaként került a csehországi Dietrichstein család udvarába, majd futott be karriert testőrtisztként és udvarnokként Németalföldön. A spanyol tartomány kormányzói és családtagjaik több alkalommal is próbáltak kijárni neki egy spanyol lovagrendet, sikertelenül, cserébe viszont németalföldi birtokot és kastélyt, a császártól pedig bárói címet kapott. Erdődy György 1633-ban tanulmányi céllal utazott a ma Franciaországhoz, de akkoriban még Spanyol Németalföldhöz tartozó Douai városának egyetemére, ahol reprezentatív kötete jelent meg Gloria Virtutis Hungaricae címmel; a hitvédelmi munka egyik illusztrációjában Szent István is szerepel, mint a pogányság felett győzedelmeskedő hős.

A spanyol Habsburg Birodalom tudásbázisának produktumai elárasztották a Kárpát-medencét, és nagymértékben hozzájárultak a meggyengült magyar államiság fennmaradásához. Tucatnyi vezető spanyol itáliai (nápolyi és milánói) várépítészt vagy dinasztiát ismerünk, akik irányították a magyarországi végvárrendszer építését és karbantartását. Számos arisztokrata (így például Pázmány Péter és Forgách Ferenc esztergomi érsekek, a Zrínyi és a Nádasdy család) könyvtárai tele voltak hispanicával: spanyol Habsburg egyházi, katonai, tudományos, jogi, humanista, didaktikai szerzők műveivel. Az 1635-ben Nagyszombatban (Trnava, Szlovákia) alapított jezsuita egyetem könyvtárában (ma az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtára) mintegy 1100, a Spanyol Monarchia területén (jobbára Antwerpenben) nyomtatott könyv található. Antonio de Guevara korabeli bestsellerének (Relox de príncipes) 1628. évi erdélyi, Prágai András által készített magyar nyelvű fordítása (Fejedelmeknek serkentő órája) különleges és nehezen túlbecsülhető hatással volt a magyar nyelvre: a fordító legalább 500 új szót vezetett be, melyek többsége máig használatos, például sóvárgás, mindhiába, derék, kimenetel, gyarapodás.

Számos főúr (Pálffy Pál, Esterházy Miklós, Pázmány Péter) alakított ki szoros, bizalmi viszonyt spanyol diplomatákkal. Madrid a magyar arisztokraták lojalitását és a dinasztiához való hűségét évdíjakkal vagy a korabeli Európa legrangosabb lovagrendje, az Aranygyapjas Rend odaítélésével jutalmazta. Közép-Európa államaihoz (például Lengyelországhoz vagy a német-római birodalmi fejedelmek tartományaihoz) hasonlóan a Spanyol Monarchia – diplomatái révén – számos alkalommal aktívan részt vett a mindenkori magyar országgyűlésekkel egy időben zajló intenzív politikai tárgyalásokon. Követei beszámoltak a koronázási ceremóniákról és a Szent Korona útjairól. Pázmány legfontosabb nemzetközi küldetése, az 1632. évi római követjárás jelentős részben spanyol birodalmi célok (egy Franciaország és Hollandia elleni szövetség létrejötte) teljesülését szolgálta.

A spanyol király és környezete eközben pontosan számontartotta a Habsburg-dinasztia rokonsági ágait,

a magyar királyi címet pedig előkelő helyen szerepeltették az uralkodói címek között.

Az 1610-es években még az is felmerült, hogy III. Fülöp (1598–1621) igényt formál a magyar trónra.

A korszakban a Spanyol Monarchia intenzíven vont ki Magyarországról számára stratégiai fontossággal bíró anyagi és humán tőkét. A tudástranszferek megerősítették a magyar védelmi és oktatási rendszert, és hozzájárultak a magyar nyelv, tudomány és kultúra megújulásához. A spanyol Habsburgok diplomáciai figyelmet és védőhálót nyújtottak a mindenkori magyarországi arisztokrácia Habsburg-házhoz hű tagjainak, és megszilárdították a katolikus főúri elit hatalmát. Magyarország (az oszmán korban töredékére zsugorodott méretéhez képest) kiemelkedő stratégiai jelentőségével Spanyolországban pontosan tisztában voltak: nagyköveti utasítások, államtanácsi jegyzőkönyvek, diplomáciai és hadügyi levelezések és államelméleti értekezések mellett Lope de Vega-színművek sokasága tanúskodik erről. A spanyol Habsburgok európai hatalma és befolyása a 17. század második felére azonban jelentősen csökkent, a spanyol Habsburg-ág 1700. évi kihalásával pedig már más intenzitással és egy új európai dinasztikus és nagyhatalmi környezetben élt tovább a spanyol hatás Magyarországon.

Eredeti megjelenés: ‘1595 – II. Fülöp spanyol király amerikai ezüstből állja az Oszmán Birodalom elleni magyarországi háborút. Magyarország a spanyol Habsburg világbirodalom politikai, gazdasági, kulturális rendszerének része’ in Magyarország globális története a kezdetektől 1868-ig (Szerkesztette: Laczó Ferenc, Vadas András és Varga Bálint), Corvina Kiadó, 2023.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet globalizáció Spanyolország történelem Olvasson tovább a kategóriában