Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2022. január 26. 09:54 Élet

A G7 újságírója nyerte a Minőségi Újságírásért Díjat

Bucsky Péter kollégánknak ítélte a decemberi Minőségi Újságírás Díjat a Főszerkesztők Fóruma. Ahogy a zsűri írta, háromrészes, hiánypótló cikksorozata az uniós támogatásokat nyert cégeket és a támogatásnak a teljesítményükre gyakorolt hatásukat elemezte makrogazdasági dimenziókban.

A sorozat első része azt mutatta be, hogy az ígértnél valójában kevesebb forráshoz jutottak a magyarországi cégek az uniós támogatások keretében, ezen belül azonban kedvezőnek mondható a magyar tulajdonú kkv-k aránya.

A második rész azt a közkeletű vélekedést támasztotta alá adatokkal, hogy van a hazai vállalkozásoknak egy viszonylag jól körülhatárolható része, amely járadékvadászatra rendezkedett be, azaz működésének fő célja nem a piaci alapú előrejutás, hanem az újabb és újabb támogatások megszerzése.

Még ennek tudatában is nagyon elgondolkoztató az utolsó rész megállapítása, miszerint az uniós támogatásban részesülő magyarországi vállalkozások átlagosan csak lassabb növekedésre képesek, mint amelyek nem kaptak ilyen forrást. Ez olyan súlyos hiányosságot mutat, hogy alapjaiban kellene újragondolni az elvileg a cégek fejlesztését szolgáló támogatási rendszert.

A Minőségi Újságírásért Díj zsűrije ezen kívül hagyományosan három cikket szokott kiemelni. E hónapban ezeket:

  • Panyi Szabolcs Direkt36-os Pegazus-sorozatának egy újabb érdekes darabja, amely ezúttal a Köztársasági Elnöki Őrség tagjainak megfigyelését tárta fel.
  • Janecskó Kata a Telex.hu-n megjelent, az albérletkeresésben megnyilvánuló, romákat sújtó diszkriminációról szóló riportja.
  • A Szabad Pécs-en publikált, Balogh Róbert által jegyzett riport a baranyai sváb falvak elnéptelenedéséről.

Az utóbbi egyébként a Helyközi Járat együttműködés keretében készült el, amelyben a G7 is részt vesz. Épp tegnap írtunk cikket a Szabad Pécs cikke nyomán készített Partizán-videó alapján, demográfiai adatokkal is bemutatva a jelenséget.

A nyertes írások szerzői havonta összesen 200 ezer forint jutalomban részesülnek. A Minőségi Újságírásért Díjat a Hírkereső támogatja. A zsűri tagjai Weyer Balázs, Veiszer Alinda, Nyáry Krisztián, Dudás Gergely, Varró Szilvia, Neizer Anita és Both Vilmos.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSokkal kevesebb uniós pénzhez jutnak a magyar cégek, mint elsőre látszikAz ígértnél kevesebb pénzt kaptak a vállalkozások az uniós forrásokból. Azon belül viszont a magyar tulajdonú kisebb-közepes cégek nem panaszkodhatnak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTúl sok magyar cég szokott rá az uniós pénzre ahelyett, hogy jobban akarna dolgozniA számok azt mutatják, hogy a járadékvadászat a magyar üzleti élet kedvelt, de most már elég káros sportja lett.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkLassabban növekednek azok a magyar cégek, amelyek uniós támogatásokat kapnakAzt várnánk, hogy a támogatás megdobja egy-egy vállalkozás növekedését, de pont fordítva történt az elmúlt években, ami rendszerhibára utal.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet állami támogatás eu támogatás Európai Unió hatékonyság járadékvadászat kkv-k Minőségi Újságírásért díj támogatás Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. december 2. 06:06 Élet

Újra lehet napelemet telepíteni állami támogatással, akkumulátor nélkül?

A jövőre induló Vidéki Otthonfelújítási Programban benne van a napelem, elég furcsa módon mindenféle kötöttség nélkül.

Avatar
2024. november 25. 15:56 Élet

A parkolás változik, de a behajtási övezet már a startnál elbukott Budapesten

Miközben Európa egyre több városa küzd az autók légszennyezése ellen, nálunk a főváros ignorálja a témát, Erzsébetváros pedig egyenesen visszalép.

Vermes Nikolett
2024. november 25. 06:03 Élet, Tech

Új szemlélet adhat nagyobb gyógyulási esélyt a rákbetegeknek Magyarországon

A cukorbetegség és a daganatok közötti összefüggés felismerésével, figyelembe vételével a megelőzés és a gyógyítás is nagyobb sikerrel kecsegtet.

Fontos

Gajda Mihály
2024. december 1. 06:05 Pénz, Világ

A tengeri útvonal, amely Amerikának is egyre fontosabb

Az Egyesült Államok olajexportjának felfutásával egyre több szállítmány használja a Panama-csatorna mellett az Afrikát megkerülő útvonalat is.

Stubnya Bence
2024. november 30. 06:02 Podcast

„A kínaiak le fogják tarolni a piacot” – mekkora a baj az európai autóiparban?

Honnan ered a magyar gazdaságot is sújtó járműipari válság, és mennyire kell tartani a kínai konkurenciától? Autópiaci szakértőket kérdeztünk a G7 Podcastban.

Al-Hilal István
2024. november 29. 15:12 Pénz

Befektetési lehetőségeket is hozott a klímacsúcs

A vegyipar, a kritikus ásványi anyagok és fémek, az erdészet, a vízügyi megoldások és a regeneratív mezőgazdaság is nagyobb szerepet kaphat a jövőben.