“Depressziósnak és maximálisan haszontalannak éreztem magam” – így írta le a karanténban töltött hónapjait Kata, aki tíz éve dolgozik fodrászként és műkörmösként. A koronavírus miatt azonban szalon és munka nélkül maradt, anyagilag szorult helyzetbe került, a bezártság megőrjítette, szociális kapcsolatai pedig szinte megszűntek.

Amikor április legelején tíz olyan ember sorsát mutattam be, akik elvesztették a munkájuk miatt, talán Kata élte meg legnehezebben a helyzetét. Amikor azonban három hónappal később ismét megkerestem valamennyiüket, a beszámolók alapján talán Kata élete vette a legnagyobb fordulatot. Ezzel együtt hiába volt eléggé eltérő az elmúlt három hónap kimenete mindnyájuknál, a munkájuk elvesztése mellett az is összeköti őket, hogy életük egyik rendkívül kemény időszaka áll mögöttük.

Az előző cikkből kiderült, hogy egy sikeres állásinterjút követően hogyan kötött ki a kórházban egy egykori konyhai kisegítő, miért menekült külföldre egy korábbi felszolgáló, miért nem talált még mindig állást egy ruhaipari dolgozó, valamint hogyan sikerült elhelyezkednie egy-egy szakácsnak és takarítónak. Ebben a cikkben pedig Kata mellett további négy ember elmúlt hónapjait foglalom össze.

Gyári munkából nívós szalon

Miután Kata elvesztette a munkáját, hiába jelentkezett számos álláshirdetésre, nem vették fel sehova. Mindössze egy napig pakolt készleteket egy gyárban, de mivel nem volt kellőképpen rutinos, másnap már nem hívták. A lakhatásuk viszont megoldódott, mivel a főbérlőjük adott nekik némi kedvezményt, és belement abba, hogy lelakják a kéthavi kauciójukat. A szobafestőként dolgozó barátja fizetésének köszönhetően így ki tudták húzni ezeket a hónapokat.

“Egy-két dolgot meg kellett vonnunk magunktól, el kellett csúsztatnunk befizetéseket, hogy egyik hónapról a másikra meg tudjuk élni” – mondta. Ebben az időszakban reményt jelentett számára, hogy hosszú idő után ismét elkezdett festeni. Ráadásul néhány képet el is tudott adni, így valamennyi bevétele is keletkezett.

Fodrász vágja egy vendég haját a Fodrászatok Éjszakáján 2011-ben. A kép illusztráció. Fotó: Marjai János/MTI

Kata végül május elején kezdett el dolgozni, de a napi egy-két vendégét csak az otthonában tudta fogadni, mivel korábbi szalonjába nem tudott visszamenni.

“Még volt bennem félelem a vírus miatt, de úgy voltam vele, hogy a franc megeszi ezt a mizériát, én pénz meg munka nélkül már nem tudok élni”

– mondta. Ahogy fokozatosan oldották fel a korlátozásokat, elkezdett munkahelyet keresni, és “hihetetlenül nagy szerencséje” volt, mivel a korábbi munkahelyénél jóval magasabb minőségű szalonhoz került.

“Nemcsak azért örülök neki, mert nívósabb az új szalon vagy mert magasabb árkategóriát tudok megütni, hanem mert szakmailag is tudok fejlődni, és újra érzem a lüktetést. Itt végre nem nekem kell leoktatni a kollégákat, hanem igazán tudunk szakmázni. Nincs rá kifejezés, mennyire boldog vagyok” – mondta. “Itt nagyon sok az új vendég, ráadásul mindenki nagy szervizt akar a bezártság után, ami nekem jó. Mindenki nagyon leamortizálódott a vírus alatt” – mondta. További előrelépés Kata életében, hogy tíz év után végre hivatalosan is dolgozhat műkörmösként, mivel a járvány miatt elhalasztott vizsgáját sikerült letennie.

Rádöbbentett a robotként élt életre

Viszontagságosabb volt ismét munkát találnia Rékának, aki március közepéig egy szinte kizárólag turisták által látogatott étteremben dolgozott felszolgálóként Budapest belvárosában. Több mint száz helyre küldte el a jelentkezését, megkereste az összes élelmiszerláncot, jelentkezett asszisztensi munkákra, benzinkúthoz vagy éppen takarításra, de szinte sehonnan nem kapott visszajelzést.

“Egyszer egy olyan választ kaptam, hogy egy hét alatt hatszáz önéletrajzot kaptak, ezért lezárják a jelentkezést. Volt olyan automata válasz is, amelyben 1190 jelentkezésről írtak”

– mondta. Bár munkát végül nem talált az álláshirdetéseken keresztül, felháborodottan beszélt arról, hogy többen is szexmunkákkal találták meg a Facebookon, miután beírt munkakeresős csoportokhoz.

Munka híján rokonai anyagi támogatásának és főbérlője empátiájának köszönhetően vészelte át az elmúlt hónapokat. Az albérletért korábban 110 ezer forint plusz rezsit fizetett, március óta viszont lényegében csak a 40 ezer forint körüli rezsit tudta fizetni. Eleinte a kéthavi kauciót lakta le, de a főbérlője később is azzal nyugtatgatta, hogy majd fizet, ha lesz bevétele.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem ritka a futárnak felcsapó menedzser a túlélésért küzdő vendéglátóiparbanDrasztikus megszorításokra kényszerülnek az éttermek, az egész iparág szenved. Napok alatt kellett újratervezni a gyakran évek óta bejáratott rutint.

Réka végül június közepén állhatott újra munkába. Ugyan a korábbi étterembe nem tudták visszavenni, de a tulajdonosok nyitottak egy új helyet, ahova felvették. Szerinte a tulajdonosok igyekeztek minden korábbi alkalmazottjukról gondoskodni: van, akinek a Balatonnál szereztek új vendéglátós munkát, másnak pedig építkezésen biztosítottak segédmunkát.

A felszolgálónak korábbi életszínvonalhoz nagyjából havi 300 ezer forintot kellene keresnie, de a válság miatt jelentősen csökkentek a bérek a vendéglátásban. Órabére közel 30 százalékkal csökkent, ami egyáltalán nem kirívó mértékű. Több pultos, felszolgáló ismerőse elmondása alapján a belvárosi vendéglátóhelyeken

a korábban jellemző nettó 1500-1600 forintos órabérek 900-1000 forintra csökkentek.

Réka azt mondta, a karanténban töltött két és fél hónap arra volt jó, hogy sokkal több ideje jutott a családjára és a barátaira. “Rádöbbentett arra, hogy mennyire robotként éltem az életemet, ugyanis vendéglátósként nincs magánéletem, se éjjelem, se nappalom” – mondta. “A lelki részét illetően pedig mindennapos őrlődés volt, hogy tudod, hogy fogy a pénz, és baromira nem tudod, mikor lesz ennek vége” – mondta. Ugyan most ismét tud pénzt keresni, azonban minden nap benne van a félsz, hogy mi van, ha jön a járvány második hulláma.

Ötszáz forintom maradt

Amikor a taxis diszpécserként dolgozó Kriszta március közepén elvesztette a munkáját, viszonylag nyugodtnak tűnt. Amikor április elején beszéltünk, azt tervezte, hogy 2-3 hétig még otthon marad, és ezután kezd dolgozni, hogy “májusra legyen pénz”. Helyzetét azonban nehezítette, hogy cukorbeteg és magas vérnyomása is van, így különösen ki volt téve a járványnak.

“Három hónapja nem voltam kétségbeesve, most azonban sokkal rosszabb. Eltelt három hónap és mégsem történik semmi. Nagyon sok dologgal próbálkoztam, de semmi nem jött össze, pedig sok meló van bennük” – mondta Kriszta. Belevágott a honlapszerkesztésbe, a programozásba és üzletkötőnek is elkezdett betanulni egy online tanfolyamon, de végül egyik dologgal sem jutott el arra a szintre, hogy pénzt is keressen velük.

Közben a lakbért júniustól már nem tudja fizetni, és közel három hónapja hiába vár az álláskeresési járadékra (ez a probléma mást is érint).

“Mostanra jutottam el arra a szintre, hogy ebben az országban már nem akarok többé adót fizetni, mert amikor adófizetőként szorulok rá segítségre, nem kapok vissza semmit. Iszonyú düh fortyog bennem, mert úgy érzem, az állam cserbenhagyott engem. Méghogy senki sincs magára hagyva? Ezért olyan szinten pofán vernék valakit. Az összes munkanélküli magára van hagyva”

– mondta Kriszta.

Az állam helyett szűk környezete segíti Krisztát. Volt főnöke adott neki egy havi plusz fizetést, holott erre semmi sem kötelezte volna. Múlt hét csütörtökön azonban teljesen elfogyott a pénze, mindössze ötszáz forintja maradt. Az segítette ki, hogy az egyik barátja utalt neki némi pénzt. “Utána egy barátnőmet kísértem el a gyerekével a Városligetbe. Amikor elbúcsúztunk, a kezembe nyomott egy kupac pénzt. Őrangyalaim vannak” – mondta Kriszta hálásan. Abban bizakodik, hogy hamarosan talál magának munkát, mivel most már legalább elkezdtek válaszolni a jelentkezéseire.

Rendes bejelentés, jó pénz

Mária az egyik legismertebb pékségláncnál dolgozott eladóként Budapesten. A költségek csökkentésére hivatkozva a 12 fős személyzetből nyolc embert menesztettek márciusban, köztük Máriát. Akkor azt mondta, hogy nagyjából két hónapra elég tartalékuk van, és ez jól is jött, mert hiába keresett munkát a menesztése után, bő két hónapon át nem vették fel sehova, “mindenhol a vírusra hivatkoztak”.

Végül június elején sikerült munkába állni, újra egy pékségláncnál kezdhetett el dolgozni. “Rendes bejelentés, a pénz is jó, lehet mondani, hogy lassan egyenesbe jövünk” – mondta. Szerinte a forgalom is kezd lassan visszaállni, bár az előző munkahelyéről azt hallotta, hogy a megmaradt emberek munkaidejét levitték négy órára.

Tönkrement étkezde

A 46 éves Norbert több mint harminc éve, 14 éves kora óta dolgozott szakácsként. Legutóbbi munkahelyén, egy budapesti pláza gyorsétkezdéjében decemberben kezdett el dolgozni. Március végén azonban bezárt az étkezde a járvány miatt, Norberttel meg közölték, hogy határozatlan ideig nem kap fizetést, de a munkaviszonyát nem szüntették meg.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBértámogatást kérnének a magyar szállodák az összeomló turizmus miattAz árak nem fognak esni, zárva tartó hotelek viszont lesznek. A szektor újabb segítséget várna, hogy meg lehessen őrizni a még megmaradt munkahelyeket.

Április elején azt mondta, hogy tanácstalan a jövőjével kapcsolatban, mert a vendéglátásban nem tudott volna elhelyezkedni, más szektorban pedig még nem dolgozott. Korábban mindig volt munkahelye, először került ilyen kiszolgáltatott helyzetbe. Ugyan tartalékai nem nagyon voltak, saját lakásában lakik.

Most szűkszavúan annyit közölt, hogy a munkahelye azóta végleg megszűnt, és továbbra is álláskeresésben van. “Igyekszem megtenni mindent ennek érdekében. Keresek munkát. Remélem találok hamarosan” – mondta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet koronavírus munkaerőpiac munkanélküliség Olvasson tovább a kategóriában