A kijárási korlátozásokat egyre több országban szüntetik meg, és mindenki igyekszik óvatosan visszatérni a megszokott kerékvágásba vagy alkalmazkodni az új helyzethez. Sok intézkedés van, amit be kell tartani, és a biztonságunkat szolgálják, viszont vannak módszerek, amik egyáltalán nem hatékonyak, mégis sok pénzt felemésztenek.

A biztonsági színház (safety theater) kifejezést Bruce Schneier találta ki több mint tíz éve. Esszéjében amellett érvelt, hogy az Egyesült Államok a terrortámadásoktól való félelmében rengeteg olyan intézkedést vezetett be, amelyek szinte egyáltalán nem hatékonyak a védekezésben, viszont cserébe nagyon látványosak.

A döntéshozók és a végrehajtók egy biztonságról szóló színdarabot játszanak az állampolgárok szeme előtt, ami csupán arra hivatott, hogy meggyőze őket:

a döntéshozók kézben tartják a helyzetet, és mindent megtesznek az állampolgárok biztonságáért. Közben viszont nem költenek eleget valódi biztonságot nyújtó, de nem látványos intézkedésekre.

Schneier szerint ezzel nemcsak a védelmet vetik vissza, de mesterségesen fenntartják a félelemérzetet is a terroristákkal szemben, ami végső soron az ő céljaikat szolgálja.

Ez természetesen nem igaz a mostani helyzetre, hiszen minden okunk megvan, hogy óvatosak legyünk. De a felesleges és látványos intézkedések most sem állnak távol több ország vezetőitől. Amerikában és több más országban is egyre jobban teret nyernek a hőkamerák, amelyek célja az lenne, hogy kiszűrjék a magas testhőmérsékletű és potenciálisan koronavírus által fertőzött embereket. Ilyeneket helyeznek a reptereken, irodákban vagy akár boltokban is. Előnyük lenne a hagyományos lázmérőkkel szemben, hogy több embert is meg tudnak velük figyelni egyszerre, ezért elkerülhetők a sorban állások.

Evan Selinger és Brenda Leong cikke szerint azonban

a hőkamerák egyáltalán nem használhatók hatékonyan a koronavírus-fertőzöttek kiszűrésére.

Egyrészt csak a bőr hőmérsékletét nézik, ami nem minden esetben korrelál a valós testhőmérséklettel. Ezt ráadásul annál kisebb bizonyossággal tudják pontosan kimutatni, minél messzebb van a kamerától az ember. Így sok hamis pozitív eredményt jeleznek, tehát sokakat feleslegesen korlátoznak az utazásban, a vásárlásban vagy a munkába járásban.

Ami viszont még rosszabb hír, hogy az esetek nagyjából negyedében hamis negatív eredményt is adhatnak, tehát nem hatásosak arra a célra se, ami miatt telepítik őket. Így – ellentétben Schneier terrorizmus párhuzamával – a hőkamerák telepítése pont, hogy hamis biztonságérzetbe ringatja az embereket, ami miatt esetleg túl gyorsan visszatérnek a korábbi életükhöz, így növelve a további fertőzések esélyét.

A hőkamerával vagy a hasonló elven működő „korona-drónokkal” azonban nem csak az a probléma, hogy drágák, nem hatékonyak és hamis biztonságérzetet teremtenek. Az egyénekről gyűjtött testhőmérséklet ugyanis érzékeny információnak számít, ugyanígy a szívverés, légzés üteme is, amit egyes fertőzést megelőző eszközök szintén felmérnek. Az ezekhez való hozzáférés és az esetleges tárolás súlyos adatvédelmi kockázatot jelent, és negatív hatással lehet később is az állampolgárokra.

Amerikában ezen túl az is felmerült, hogy a kormány kapjon hozzáférést az emberek telefonjaiból kinyerhető helyadatokhoz, hogy könnyebb legyen visszakövetni, hogy egy-egy fertőzött ember kivel érintkezett. Peter Swire cikkében amellett érvelt, hogy ez ugyanúgy egy biztonsági színházi intézkedés lenne, hiszen ezek az adatok nem elég megbízhatóak, és az egy helyen tartózkodás nem jelenti, hogy megfertőződtek mások is a vírussal. Arról nem is beszélve, hogy a kétdimenziós helyadatok nem mutatják meg, hogy a két ember a térképen vajon a valóságban is egy helyen tartózkodott-e. (Elég csak egy sokemeletes panelre gondolni, a még nagyobb irodaházakról nem is beszélve.)

Így ez az intézkedés is csak látványos és jól hangoztatható, hiszen a technológia használata jó színben tüntetheti fel a vezetést, de súlyos adatvédelmi problémákat vet fel kétségbevonható eredményekért cserébe. Így Selinger, Leong, Schneier és Swire is ugyanarra a konklúzióra jut: nem szabad meggondolatlanul látványos intézkedéseket hozni és színházat csinálni a védekezésből, ha nincs bizonyítva a módszerek valódi hatékonysága.

A lényeg tehát, hogy olyan hatékony intézkedéseket kell hozni, amelyek a legkisebb mértékben sértik az emberek szabadság, adatvédelmi jogait, és emellett bizonyított a hatékonyságuk is. Ilyen például a kötelező maszkviselés, a fertőzöttek kontaktvizsgálata és a megfelelő távolság tartása. Viszont csak azért, mert valami látványos és megnyugtatja az embereket, még nem biztos, hogy érdemes rá költeni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFontos, hogy ne csak a szuperterjesztő emberekre, hanem a víruskeltető helyekre is figyeljünkEgy kimondhatatlan nevű síparadicsom több európai régióban is szorosan összefüggött a korai koronavírus fertőzésekkel.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet adatvédelem egészség koronavírus védelem Olvasson tovább a kategóriában