Olyan a történet, mint egy elborultabb akciófilm keretsztorija. Volt egy egész világra kiterjedő drogkartell, ami néha Észak-Koreából exportált metamfetamint yachtokkal, időnként Szomáliában irányított zsoldoshadsereget, Iránnak adott el fegyvereket, afrikai arannyal mosta a pénzt, rutinszerűen gyilkolt embereket. És az egészet egy flip-flop papucsos programozó irányította egy laptop mögül a Fülöp-szigetekről, aki az első dollár százmillióit azzal kereste, hogy a kétezres évek elejétől kezdve vényköteles fájdalomcsillapítókat adott el amerikaiak tömegeinek internetes áruházak százaiban.

Egy ország királya akart lenni. A nagyember. Ülni a nagy seggén, egy asztal mögött, a palotájában.

– ezt egy korábbi beosztottja mondta a 2012-ben lekapcsolt globális maffiafőnökről, Paul Le Rouxról. De nem csak ilyen maffiásan lehet bemutatni, hiszen ő volt gyakorlatilag a globális bűnözés Mark Zuckerbergje: az internet segítségével olyan léptékű és hatékonyságú bűnügyi operációt szervezett, ami korábban elképzelhetetlen lett volna – méghozzá pont abban az időben, amikor a Facebook és a Google felfutott.

Pedig a programozó eredetileg nem biztos, hogy ilyen súlyos bűnöző akart lenni. 1999-ben még egy teljes mértékben saját fejlesztésű nyílt forráskódú titkosító szoftverrel állt elő (ez volt az Encyption for the Masses, azaz E4M, majd a TrueCrypt – ezekkel fájlokat és könyvtárakat lehet látszólag eltüntetni adathordozókról). Ebben az időben Le Roux még az interneten felelőtlenné váló átlagember magánszférájának védelmében akart eszközöket adni a hatóságokkal szemben, és arra is hajlandó volt a közösségért, hogy évekig ingyen dolgozzon egy programon.

Ezt nyilvánvalóan megbánta, amikor látta, hogy mások mekkora pénzeket keresnek az ő munkáján, miközben ő gyakorlatilag nyomorog. A dotcom-buborék csúcspontján ő maga is egy olyan cégnek dolgozott, amely az ő nyílt forráskódjára építve keresett rengeteg pénzt, a tulajdonosnak a Riviérán volt villája. Itt valószínűleg megfogadta, hogy többet nem hagyja, hogy mások kihasználják. Ismerői szerint ez volt az, ami elindította a bűn lejtőjén. 

A férfi elképesztő életéről négy évnyi anyaggyűjtés után írt könyvet Evan Ratliff (The Mastermind: Drugs, Empire, Murder, Betrayal. A könyv egyes részeit el lehet olvasni itt interaktív verzióban, aki pedig nem szeret olvasni, annak itt egy beszélgetés a könyv szerzőjével).

Paul Le Roux kongói útlevele.

A sztoriban van rengeteg gyilkosság és jogi intrika. Le Roux saját bevallása szerint is hat ember megölésében vett részt, és az sem szokványos, hogy miután elkapták, hogyan csináltak belőle az ügyészek együttműködő tanút, akinek a segítségével felülről lefelé számolták fel a bűnszervezetét. (A bűnszervezeteket klasszikusan alulról felfelé haladva számolják fel, tehát a kevésbé jelentős emberekkel kezdenek, aztán kezdik feldobni egymást az egyre fontosabb szereplők, amíg el nem jutnak a szervezet tetejéig. Itt viszont, amikor elkapták a főnököt, még alig tudtak valamit arról, hogy milyen óriási bűnszervezet van alatta.)

Ez mind nagyon érdekes, de ennél is lebilincselőbb a történet üzleti oldala.

A globalizáció hozott néhány nagy és fontos előnyt az emberiség számára, például sikerült leküzdeni egy csomó betegséget, bármit megrendelhetünk olcsón Kínából, és a világ kormányai egyre több területen működnek együtt egymással, hogy megoldják a mindenkire leselkedő kihívásokat. De ugyanennek a folyamatnak van egy árnyoldala is: ha valaki vissza akar élni az emberiség előrehaladását lehetővé tevő hálózatokkal, akkor olyan lehetőségek nyílnak meg előtte, mint még soha. Különösen igaz ez a transznacionális bűnözőkre. A globalizációnak ezt az sötét oldalát kevés történet mutatja be jobban, mint Paul Le Roux munkássága.

A gyerekkorában állítólag szelíd természetű, visszahúzódó programozó a mai Zimbabwéban született, később, a huszas évei elején, a kilencvenes években az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Ausztráliában és Hollandiában próbálta magát fenntartani kisebb-nagyobb szoftverfejlesztői munkákkal. Bár ismerősei, munkatársai alig bírták szóra bírni, az internetes archívumokból utólag előbányászható, hogy egy valódi internetes troll volt Le Roux, aki nagyon szeretett fölényeskedő és rasszista dolgokat posztolni netes fórumokban, aztán jót nevetni a felháborodáson. De ebben az időben már mélyen benne volt az akkor még nagyon korai szakaszban járó titkosítás világában, ezért csúszott rá a számítógépes kriptográfiára – amiben aztán óriásit csalódott.

Paul Le Roux egyik gyógyszeráruháza 2004-ben.

Az első nagy dobása a bűn világában a receptre kapható fájdalomcsillapítók internetes forgalmazásának megszervezése volt. Ezt az elején, 2002-2003 körül azzal magyarázta rokonainak és barátainak, hogy csak megkönnyíti a drága gyógyszerszámlák és a bonyolult adminisztráció miatt szenvedő emberek életét, azzal, hogy kiveszi a közvetítőket a folyamatból.

Az üzleti modell úgy nézett ki, hogy az egészségbiztosításukat (és ezzel a recepteket felíró orvosaikat) elvesztő amerikai vásárlók kitöltöttek egy online kérdőívet, amely alapján aztán valódi orvosok a távolból jóváhagyták az igényeiket, és ezeket valódi gyógyszertárakból el is küldték nekik. Az üzlet annyira sikeres volt, hogy a becslések szerint összesen 72 millió adag fájdalomcsillapítót küldtek ki amerikaiaknak, a csúcsévekben a netes gyógyszerkereskedelem felét ők bonyolították. Hogy Le Roux honnan szerezte az üzlet alapötletét, az nem teljesen világos.

A modell persze egyáltalán nem volt szabályos, de Le Roux akkor még több lépéssel a hatóságok előtt járt, akik észre sem vették, hogy a sok különböző internetes gyógyszer-áruház, például ez, valójában egy egymással összefüggő hálózatot alkot. Ezért hiába szedték le őket az internetről egyesével, újra és újra felbukkantak, anélkül, hogy bármilyen valóban létező céghez is hozzá tudnák kötni őket. Évekkel később is csak úgy bukott le Le Roux, hogy az amerikai drogellenes nyomozók rájöttek, a gyógyszertárak közös FedEx számát használtak, és innen már eljutottak Le Roux offshore cégbirodalmához.

A központi céget RX Limited-nek hívták, és Hongkongban jegyezték be. Maga Le Roux ekkor már az ő céljai szempontjából kedvezőbb szabályozási környezetnek számító Fülöp-szigetekre költözött, itt indított egy saját domain-regisztrálással foglalkozó szolgáltató céget, amivel egy újabb védőfalat húzott a netes gyógyszer-áruházai köré.

A cég maga hivatalosan nem is állt kapcsolatban azokkal az orvosokkal és gyógyszertárakkal, akik segítségével kijátszották a rendszert, ehhez több szintű közvetítő-rendszert alakított ki. A rendszer szervezésében fontos szerepe volt a cégbirodalom izraeli call centerének, ahol nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy meggyőzzék az orvosokat és a patikákat, hogy minden rendben van és teljesen legálisan, nyugodtan felvehetik az aláírásért a könnyen szerzett pluszpénzt. (Később volt vádemelés az ügyben, itt olvasható.) A Tel-Avivban dolgozók maguk is alig tudtak valamit Paul Le Rouxról, igaz, a főnökük egyszer elutazott a Fülöp-szigetekre, ahol találkozott egy kövér, flip-flop papucsos, laptopos emberrel, aki instrukciókat adott neki.

A következő üzletileg érdekes dolog az volt, hogy Le Roux nem elégedett meg azzal, hogy felhúzott egy többé-kevésbé szürkén működő gyógyszerkereskedő vállalatbirodalmat, amiből dollár százmilliós nyereségre tett szert. Dönthetett volna úgy, hogy megpróbálja kifehéríteni az üzletet, hogy nyugodtabb legyen az élete, igaz, akkor valamivel kevésbé lett volna jövedelmező az üzlet. Választhatta volna azt is, hogy néhány – magához a vállalkozásához képest egyszerű – trükk segítségével tisztára mossa a pénzét, és nyugdíjba vonul. Ő viszont nagyobbat akart, és egyre nagyobb és kockázatosabb vállalkozásokba vágott bele.

Arra gondolt, hogy ha már eleve egy illegális tevékenységgel szerzett tőkét, akkor ezt nem fogja alacsony hozamú befektetésekbe süllyeszteni.

Ellenkezőleg, a kokain- és metamfetamin-kereskedelemben, az afrikai fakitermelésben és aranyrudakkal való trükközésben sokkal nagyobb a profitmarzs.

Márpedig ezen a ponton ő már nem néhány százalékpontos jövedelmeket akart, hanem mindent ki akart hozni a pénzéből, amit csak lehetett.

Le Roux-nak kifogyhatatlan számú nagy természetű bűnözői ötlete volt, és a fájdalomcsillapítós üzlet rengeteg pénzt hagyott neki arra, hogy szabadon kísérletezhessen ezekkel. Ráadásul a legtöbb embernél és a hatóságoknál is jobban értett az internethez, ezért könnyedén tudott a Föld túlsó oldalán folyó dolgokat is mozgatni úgy, hogy közben a háttérben maradhatott. Ezek együttesen vezettek a cikk elején említett őrült projektekhez, például a kongói és pápua-új-guineai erdőirtó projektek finanszírozásához, a szomáliai tonhal-halászathoz és ópiumtermeléshez (amihez valóságos saját milíciát tartott fenn), a nyugat-afrikai aranykereskedelemhez, az észak-koreai amfetamin-exporthoz és az iráni fegyvereladásokhoz.

Amikor elterjedt Le Roux-ról, hogy lehet neki dolgozni, rögtön rendelkezésére állt tetszőleges számú félig alvilági segítő- és zsoldos, akik hozták magukkal saját ismerősi hálózataikat. Így Le Roux gyakorlatilag belépett a néha kormányoknak, néha magáncégeknek, néha a nemzetközi szervezett bűnözésnek dolgozó magánkatonák világába. Ezektől az afganisztáni és iraki háborúkban vagy az izraeli hadseregben, majd mindenféle magáncégek változóan legális projektjein edződött zsoldosoktól rengeteg információt szerzett arról, hogy mások hogyan bűnöznek, de a zsoldosok bármilyen bonyolult munkát el is végeztek neki a világ körül, amíg kifizette nekik a havi tízezer dolláros díjukat. A zsoldosok is fedőcégekben dolgoztak egyébként (“Echelon Associates”, “Southern Ace”), az újságíró Ratliff közülük volt, akit ez alapján a LinkedIn-en talált meg.

Le Roux maga csak ült a szinte üres Fülöp-szigeteki házában a laptopja mögött, miközben különböző ötletekkel küldött más-más embereket kockázatos, de nagy jövedelemmel kecsegtető vállalkozásokra. (“Mintha egy videójátékot játszana”, írja róla Ratliff.) A neki dolgozó emberek között annyira nagy volt a merítés, hogy magyaros nevű szlovák állampolgár drogcsempész is dolgozott neki (ez tragédiával végződött, a JeReVe nevű vitorlást a csendes-óceáni Tonga partjainál találták meg, rajta a szlovák holttestével és két mázsa kokainnal).

Hiába lett Le Roux a 2010-es évek elejére az egyik legnagyobb játékos a globális alvilágban, valójában soha nem sikerült igazán beépülnie. Ezzel nem volt annyira sok gond, amíg csak a háttérből irányított, ám embereinek beszámolóiból és a saját tetteiből is arra lehet következtetni, hogy folyamatosan elhatalmasodott rajta a paranoia, egyre több embert öletett meg. De Ratliff szerint –

sok más startup-vezetőhöz hasonlóan - egyébként sem volt felkészülve arra, hogy egy ilyen nagy szervezetet irányítson:

bár ügyelt arra, hogy a nyomokat eltüntesse maga után, de az embereinek mikromenedzseléséről nem volt hajlandó lemondani. Sokáig a hasznára vált, hogy az embereit annyira elkülönítette egymástól, hogy rajta kívül senki nem tudta a szervezet valódi méretét, de egy bizonyos bonyolultság felett ez már a további növekedés gátja lett. Mindenről tudni akart, részletes beszámolókat íratott mindenről, és személyesen kommunikált az embereivel, egészen a legalsóbb szintig. Gyakran a saját bűnözői ötletei is azért buktak meg, mert túl türelmetlen volt, hogy kivárja, amíg termőre fordultak volna.

Végső soron ez, tehát a bűnözői világ ismeretének hiánya vezetett a bukásához is. Át akart költözni Brazíliába és be akart szállni dél-amerikai kokainkereskedelembe, de ott nem ismerte annyira a terepet, így nem tudhatta, hogy a brazil hatóságok sokkal együttműködőbbek voltak az amerikaiakkal, mint a fülöp-szigetekiek. Így szóltak az amerikaiaknak, akik elcsalták egy libériai találkozóra egy kolumbiai ál-drogbáróval, ahol filmre vették – az amúgy bűnözői körökben szokatlan – felelőtlen sztorizgatását arról, hogy milyen óriási bűnöző hálózatot vezet.

Ez 2012-ben volt, Le Roux nem sokkal később már egy amerikai börtönből dobta fel saját zsoldosait különböző gyilkosságok miatt. Az amerikai ügyészek érdekes módon inkább a neki dolgozó ex-zsoldos bérgyilkosok ügyéből csináltak nagy médiavisszhangot kiváltó pert (pdf), miközben az egész világra kiterjedő gépezetet szervező Le Roux-val szemben együttműködő tanúként eleve a lehetségesnél sokkal kevesebb pontban emeltek vádat (azért így is szép a lista), így sokat lefaraghat a büntetéséből. Várhatóan idén hirdetnek ítéletet az ügyében, és nem teljesen kizárt, hogy az utóbbi hét év letöltött börtön és az együttműködés beszámításával a férfi akár belátható időn belül szabadlábra kerülhet.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet drog maffia pénzmosás szervezett bűnözés Olvasson tovább a kategóriában