Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2021. március 31. 12:09 Adat

A halálozás alapján még Csehországban sem volt olyan súlyos járványhelyzet, mint most idehaza

A napi új koronavírus-fertőzések cseh és szlovák idősorai szerint a hónap elején még a két legdrámaibb helyzetben lévő visegrádi országban a járvány visszahúzódása továbbra is tart. Velük ellentétben Lengyelországban még a járvány február közepén kezdődött meredek felfutása látszik. Magyarországon pedig ismét megtört a napi esetszámok lakosságarányos mozgóátlaga – ez azonban legfeljebb nagyon óvatos bizakodásra adhat okot, hasonló fordulatot láthattunk ugyanis két hete is, ami átmenetinek bizonyult.

A betegséget kimutató mintavételek aránya is némi reményt kelthet Magyarországon a járvány közelgő tetőzését sejtetve, a mutató stagnálásában azonban az elvégzett tesztek számának növekedése is szerepet játszik.

Magyarországon a napi halálesetek hétnapos mozgóátlaga napról napra új régiós csúcsot állít be, a környező országokban a lakosságarányos halálozási statisztika soha sehol nem volt olyan magas, mint az elmúlt egy hétben nálunk. A halálozási adatok Lengyelországban továbbra is viszonylag lassan emelkednek, Csehországban és Szlovákiában pedig ez a mutató is a járvány stabil visszaszorulását jelzi.

A járvány első kitörése óta Csehországban a lakosság arányában többen haltak meg koronavírusban, mint Magyarországon, de ott (a tavaly tavaszival együtt) nem három, hanem négy járványhullám volt. Így fordulhat elő, hogy az egyhetes mozgóátlag alapján példátlanul súlyosnak számít a mostani magyar járványhelyzet.

A lakosság átoltottságában Magyarország egyre inkább lehagyja a régiós szomszédokat, a beadott injekciók lakosságarányos számában második szlovákokhoz képest már több mint 1,6-szoros az előny. Szlovákiához és Lengyelországhoz most már felzárkózott Csehország is, vagyis a vakcináció a többi visegrádi országban nagyjából hasonló iramban zajlik.

Ebből a mezőnyből elképzelhető, hogy Szlovákia is ki tud majd ugrani a közeljövőben, mára várható ugyanis a szlovák gyógyszer-ellenőrzési hivatal állásfoglalása a március elején az országba érkezett 200 ezer adag Szputnyik V vakcina biztonságosságáról. (Az unióban még nem engedélyezett oltóanyag beszerzése mellesleg a miniszterelnök lemondásával járó kormányválsághoz vezetett Szlovákiában).

Az orosz szérum használatát Csehországban Andrej Babis miniszterelnök is szorgalmazta, az egészségügyi miniszter, Jan Blatný azonban megtagadta az ehhez szükséges engedélyt, szintén jelentős politikai feszültségeket okozva. A cseh államfő, Milos Zeman ugyanakkor Kínával is felvette a kapcsolatot Sinopharm-vakcinák beszerzésével kapcsolatban, amit Blatný szintén kifogásolt, Babis pedig azt nyilatkozta, hogy ha vesznek a vakcinából, eltárolják addig, amíg az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóvá nem hagyja a használatát. A lengyel kormány nem tervezi Szputnyik V beszerzését, a Sinopharm-oltóanyagok vásárlásának lehetőségét azonban fontolóra vette március eleji nyilatkozatok szerint.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyar járványhelyzet az egyik legsúlyosabb, amit a világon eddig egy ország elszenvedettNépességarányos halálozásban a világelsők közvetlen közelébe érkeztünk, és nem lehetünk biztosak abban, hogy a kedvező fordulat hamar bekövetkezik.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat covid-19 fertőzöttek száma koronavírus visegrádi országok Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Hajdu Miklós
2023. szeptember 29. 16:23 Adat

A népszámlálási adatok erősen árnyalják azt az elméletet, hogy Magyarország ipari összeszerelőüzemmé vált

Mostanra a legnagyobb arányban felsőfokú végzettséghez kötött munkát végeznek a dolgozó magyarok, az ipari és építőipari szakmák háttérbe szorultak.

Stubnya Bence
2023. szeptember 29. 11:47 Adat

Közel kétszer annyi magyar diák tanul két nyelvet, mint tíz éve

Románia volt az egyetlen olyan EU-tagállam, ahol gyakorlatilag minden középiskolás két, vagy több nyelvet tanult 2021-ben.

Nagy Zsolt
2023. szeptember 29. 07:05 Adat

A “papíros gyerekek” az igazán nagy vesztesei a kormány oktatáspolitikai hadjáratának

Annak sem könnyű alapítványi iskolába jutni, akinek nincs sajátos nevelési igénye, annak pedig, akinek van, szinte már lehetetlen.

Fontos

Kolozsi Ádám
2023. október 1. 12:20 Világ

Minden Ficónak kedvez a szlovák választások után, de az ország sorsa a harmadik számú párton múlik

Hét pártcsoport jut be a pozsonyi parlamentbe, a legnagyobb meglepetés a szélsőjobbos Republika kiesése.

Stubnya Bence
2023. szeptember 30. 14:38 Pénz

A verseny hiánya miatt drágulnak túlzottan a internet- és telefondíjak a jegybank szerint

Visszatekintő átárazások helyett élénk versenyt szeretne látni a jegybank az új Infláció jelentése szerint.

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 29. 07:30 Világ

A végén még le is győzheti Ficót a szlovák “Momentum”, de Szlovákia sorsát az dönti el, kiknek nem sikerül bejutnia a parlamentbe

Szlovákiában már beállt a kampánycsend a szombati választás előtt, melyet egész Európa árgus szemmel figyel.