Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2020. július 21. 15:39 Adat

Egyre több Magyarországon a biogazdaság, de még így is nagy a lemaradásunk

Soha nem nőtt még olyan mértékben az ökológiai gazdálkodásba bevont mezőgazdasági terület mérete Magyarországon, mint tavaly. A statisztikai hivatal napokban közzétett adatai szerint 2019-ben több mint 303 ezer hektáron gazdálkodtak a kritériumoknak megfelelően, ami majdnem másfélszerese az egy évvel korábbinak, és két és félszerese az öt évvel ezelőttinek.

Más kérdés, hogy ebből most csak 185 ezer hektár a ténylegesen ökológiai terület, tehát az, ahol minősített biotermékeket állíthatnak elő. Ehhez ugyanis az adott területnek először át kell esnie egy két-három éves átmeneti perióduson, amikor az átállási besorolást kapja. Az elmúlt évekre jellemző felfutást elég jól mutatja, hogy 2019-ben közel 120 ezer hektárnyi ilyen átállási terület volt.

 

A biotermelés felfutása minden bizonnyal elsősorban a támogatási rendszer átalakításának köszönhető, legalábbis a növekedés akkor lett kifejezetten dinamikus, amikor 2016-tól új támogatási formák nyíltak meg. Jelenleg attól függően, hogy mit termelnek az adott területen, hektáronként akár 600-800 eurós dotációt is lehet igényelni évente (pdf). A gyümölcsösöknél például kifejezetten magas a fajlagos támogatás mértéke, így nem meglepő módon itt volt a legnagyobb növekedés, de jelentősen nőtt az ökológiai gazdálkodásba bevont legelők és rétek területe is. Utóbbiak egyébként a teljes terület nagyjából 60 százalékát adják.

Nemzetközi összevetésben a teljes mezőgazdasági termelés arányában ugyanakkor még mindig elég visszafogott itthon a biogazdálkodás aránya. Ez jelenleg nálunk a tavalyi hatalmas ugrással is csak 5,7 százalék, miközben az Európai Unióban átlagosan már az előző években is 7-7,5 százalék volt. Leginkább Ausztriában elterjedt az ökológiai gazdálkodás, ott a teljes mezőgazdasági terület közel negyedét így használják, de Észtországban és Svédországban is 20 százalék feletti ez az arány. Az 5,7 százalékkal valószínűleg éppen kikerültünk az EU-s rangsor alsó harmadából, amit néhány régiós ország mellett Írország, Hollandia, az érdemi mezőgazdasági területtel nem rendelkező Málta és az unióból éppen távozó Egyesült Királyság béreltek ki az elmúlt években.

 

Az EU egyes tagállamaiban egyébként egyáltalán nem törvényszerű, hogy nő a biogazdálkodás szerepe. Az Egyesült Királyságban és Lengyelországban például látványos visszaesést hoztak az elmúlt évek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat biogazdálkodás ökológiai gazdálkodás Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Vámosi Ágoston
2025. július 9. 14:48 Adat

Ötször gyorsabbnak érzékeljük az inflációt a valósnál, és ez elég sok problémát okoz

Nehéz dolga van a gazdaságpolitikának, ha ekkora a különbség, de a tartósan stabil forintárfolyam például segíthet csökkenteni az eltérést.

Stubnya Bence
2025. július 9. 06:04 Adat, Közélet

Kilenc hónapja az élre várták a magyar gazdaságot, miért néz ki most mégis az utolsó hely?

Tavaly még nemcsak a kormány, hanem az elemzők többsége is 3 százalék körüli növekedést várt idénre. Aztán jött a Trump-tornádó, és beindult a negatív spirál.

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 15:51 Adat, Közélet

A bizalomvesztés ördögi körébe került a magyar gazdaság

Ha a lakosság nem hisz a növekedésben, akkor nem fogyaszt, de akkor a cégek nem ruháznak be, de akkor nem lesz növekedés.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.

Bucsky Péter
2025. július 10. 06:00 Közélet, Vállalat

Külföldi hitelek miatt akadt el az állam és Tiborcz István nagy vasúti üzlete

A jelek szerint túl nagy lendülettel adták el Lázárék a GYSEV Cargót Tiborcznak, miután kicsavarták az irányítást az osztrák tulajdonostárs kezéből.