Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2020. május 21. 09:19 Adat

Már nem Fejér a legfertőzöttebb megye az országban

A magyar megyék közül már nem Fejérben, hanem Zalában regisztrálták népességarányosan a legtöbb koronavírus-fertőzöttet. A nyugat-magyarországi megyében május 21-ig 241 embernél mutatták ki a betegséget, ami százezer főre vetítve közel 90 esetet jelent. Ugyanez a mutató Fejér megyében – amely az elmúlt másfél hónapban a legrosszabbul állt ebből a szempontból – 87, így Zalánál most már csak a fővárosban van népességarányosan több eset, de itt sem nagyságrendi a különbség.

A kimutatott koronavírusosok népességarányos száma alapján egyébként teljesen kettészakadt az ország. A legfertőzöttebb megyékben, illetve a fővárosban több mint tízszer annyi regisztrált megbetegedés jut százezer lakosra, mint a legkevésbé érintett területeken. Sőt, Békés és Budapest között majdnem harmincszoros a szorzó.

 

A fertőzöttebb területek között pedig a koronavírus terjedésének üteme tér el jelentősen. Áprilisban egyértelműen Fejér volt a legérintettebb megye, ott egy hónap alatt majdnem 23-szorosára nőtt a regisztrált esetek száma, miközben országos átlagban kevesebb mint hatszoros volt a növekedés. Zalában – azon belül főképpen idősotthonokban – ezzel szemben április utolsó hetében kezdett rohamosan emelkedni az esetszám, ami azóta hatszorosára nőtt, és ugyanebben az időszakban terjedt a leggyorsabban a koronavírus Komárom-Esztergomban is, ahol háromszoros volt a növekedés.

 

Pedig ekkor már több helyen szinte egyáltalán nem regisztráltak új eseteket. Hat olyan megye is van, ahol az elmúlt négy hétben kevesebb mint tíz százalékkal nőtt a kimutatott fertőzöttek száma. Sőt, Békésben és Hevesben jelenleg konkrétan kevesebb esetet tartanak nyilván, mint egy hónappal ezelőtt, ami ugye elvileg lehetetlen, gyakorlatilag adminisztratív okai vannak, amelyről ebben a cikkünkben írtunk korábban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFurcsán vándorolnak a koronavírus-fertőzöttek a magyar megyék közöttA szombati adatok szerint két magyar megyében is több mint egy hét után csökkent a koronavírus-fertőzöttek összesített száma, ami ugye elvileg nem lehetséges.

Utóbbi egyébként azt is elég jól mutatja, hogy a lazítás első körének eddig a legtöbb megyében nem látszik a negatív következménye. Bár a közelmúltban országosan talán kissé gyorsult az esetszámok emelkedése, az érintett területeken regisztrált új megbetegedések 90 százaléka a már korábban kiemelt három megyében, Fejérben, Komárom-Esztergomban vagy Zalában volt*Ha figyelmen kívül hagyjuk a Pest megyei és budapesti adatokat, ahol csak ezen a héten oldották fel a korlátozó intézkedéseket..

Ezeken kívül a legtöbb új megbetegedést a korlátozások feloldása óta eltelt bő két hétben Veszprémben és Győr-Moson-Sopronban regisztrálták, szám szerint ötöt. Féltucat megyében pedig egy új eset sem volt, vagy kevesebb fertőzöttet tartanak nyilván, mint május elején.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyar-román határ megállította a koronavírustItthon a keleti országrész a legbiztonságosabb, Romániában viszont a Magyarországgal szomszédos megyék a leginkább fertőzöttek között vannak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat fejér megye fertőzöttek száma koronavírus Zala megye Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Torontáli Zoltán
2024. október 16. 10:50 Adat, Világ

Az e-autósok harmada visszatért a benzines vagy dízelautóhoz Németországban

Legalábbis azok közül, akik az idei első kilenc hónapban cserélték le a kocsijukat. A hosszabb távú kilátások ugyanakkor így sem rosszak.

Jandó Zoltán
2024. október 15. 13:36 Adat, Élet

Nagyon látványosan felülteljesít a magyar futballválogatott

A keret értékéhez képest rendkívül jó eredményeket ér el a magyar csapat, így sok erősebbnek tartott válogatottat előz meg a világranglistán.

Torontáli Zoltán
2024. október 15. 11:37 Adat, Élet

Kijött a szám arról, hogy mennyire állt földbe a magyar napelemes piac

Még csak ezerhez közelít idén a támogatással telepített háztartási napelemek száma, a piac beszűkült, döntően a még korábbról átnyúló megrendelésekből él.

Fontos

Vermes Nikolett
2024. október 20. 05:27 Élet, Vállalat

A magyar piactér, amely nem akar versenyezni a Temuval, mégis sikeres

A Meska kézműves-design online piactér is érzi az óriások nyomását, de az alapító bízik abban, hogy az egyedi termékekre megmarad a kereslet.

Holtzer Péter
2024. október 19. 06:04 Podcast

Már azt sem tudjuk pontosan, hogy hány gyerek jár a magyar iskolákba

Egyre kevesebbet tudunk a közoktatásról, pedig szakpolitikai elemzések nélkül át sem lehet gondolni, hogy mit kellene hosszú távon csinálni.

Váczi István
2024. október 18. 15:16 Pénz

Újabb álomhatárt tört át az arany, örülhet a nemrég bevásárló magyar jegybank

Idén már több mint 31 százalékkal drágult a nemesfém, és könnyen lehet, hogy még nincs vége az emelkedésnek.