Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2019. augusztus 2. 16:30 Adat

A tőke legyőzte a munkát a vállalatokon belül

A termelés színvonala leginkább attól függ, hogy a vállalatok megfelelően használják-e ki a rendelkezésükre álló munkaerőt és tőkét. Hosszú ideig általános tapasztalat volt, hogy ezek közül is leginkább a munkaerő megfelelő kiaknázása határozta meg a kibocsátást, az 1980-as évek óta azonban a fejlett gazdaságokban egyre inkább visszaszorul a foglalkoztatottak jelentősége.

A változás hátterét és következményeit élénk közgazdaságtani vita övezi, a leggyakrabban idézett okok között többek között a folyamatosan emelkedő ingatlanárakat, a szellemi tulajdonon alapuló tőkeigényes tevékenységek irányába eltolódó gazdaságszerkezetet, a beruházások, a technikai fejlesztések csökkenő költségeit, illetve az ennek nyomán mindinkább elterjedtebbé váló automatizációt, a nemzetközi működés lehetőségét és az iparágak koncentrálódását említik a szakértők.

A jelenség Magyarországot is érinti, az OECD adatai szerint 1995 és 2013 között 5,3 százalékponttal csökkent a munkaerő jelentősége a tőkével szemben.

 

 

McKinsey és a Harvard elemzői egy friss tanulmányban a fentebbi magyarázatokat vizsgálták meg alaposabban, ugyanis korántsem eldöntött még, hogy melyek közülük az igazán fontos és a mellékesnek számító tényezők. Az eredményeik szerint leginkább az élénkülést és lassulást hozó gazdasági ciklusok váltakozásán múlik, hogy a cégek tőkéje és az általuk mozgósítható munkaerő milyen arányban járul hozzá a termeléshez. Különösen igaz ez a konjunktúrának és a válságos időszakoknak tipikusan kitett ágazatokra, mint például a bányászat, az építőipar, az ingatlanszektor és az olajipar.

Közel hasonló fontosságú jelenség a felpörgő értékcsökkenés (vagyis a cégek eszközeinek gyorsuló amortizációja, elavulása) és ezzel összefüggésben a szellemi tulajdonon alapuló javak – például szoftverek, adatbázisok – előtérbe helyeződése. Ez főleg bizonyos feldolgozóipari ágazatokban, például az elektronikai, az optikai és a vegyipari termékek gyártóinál lényeges tényező. A tőke munkával szembeni térnyerését ennél valamivel kisebb részben magyarázza az úgynevezett “szupersztár” cégek megjelenése, amikor bizonyos iparágakban néhány vállalat a versenytársait messze túlnőve emelkedik ki közülük. Ilyesmi főleg a szolgáltató szférában történt, például a távközlés, a média, a szállítmányozás és a raktározás, illetve a IT területein jellemző.

Meglepő lehet, de az eredmények szerint a technológiai fejlődés csak a negyedik legfontosabb tényező, ami egyébként ismét jobbára a feldolgozóipari cégek működését érinti. Jobban belegondolva azonban teljesen logikus, hogy a robotizáció nincs a döntő jelentőségű tényezők között: a fejlett eszközpark sok esetben nem az élőmunka tőkével való helyettesítését jelenti, hanem a hatékonyabb kihasználásához vezet.

Végül pedig a globalizáció, és ennek nyomán a dolgozók alkupozíciójának romlása zárja a rangsort, ami szintén a feldolgozóipart érinti a szerzők szerint, a gyártó cégek ugyanis az ellátási láncok bizonyos részeit könnyen át lehet telepíteni olyan országokba, ahol alacsonyabbak a bérek, kedvezőbb az adózási környezet vagy épp gyengébbek a szakszervezetek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat közgazdaságtan termelékenység termelés vállalatok Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Váczi István
2023. december 5. 04:34 Adat, Vállalat

Szapulták az autógumi-üzemeket, de az akkugyárak sokkal rosszabbak lehetnek

Olyan ágazatra fekszik rá az ország hatalmas erővel, amelynek nagyon alacsony a hozzáadott értéke. Ennél a korábbi mumus abroncsgyárak is többet tesznek hozzá a magyar gazdasághoz.

Jandó Zoltán
2023. december 2. 15:41 Adat, Vállalat

Lefeleződött a diósgyőri stadion megtérülési ideje, már csak 262 év

Újabb öt évig a diósgyőri futballcsapatot fenntartó cég üzemeltetheti a 2018-ban átadott, 13 milliárd forintból felújított miskolci stadiont.

Fabók Bálint
2023. november 30. 09:52 Adat

Mely magyar városok a leginkább vallásosok?

Kapuvár a római katolikusok, Nagyecsed a reformátusok, Kiskőrös az evangélikusok vallási központja a lakosság vallásossága alapján.

Fontos

Karsai Gábor
2023. december 5. 16:24 Közélet, Pénz

Korai még az infláció feletti győzelmet ünnepelni

Nem érdemes előre inni a medve bőrére, ugyanis nem mindegy, mitől csökken az infláció - egy korai lazítás csak elhúzódó problémákat generál.

Pálos Máté
2023. december 5. 12:42 Közélet

Sosem teljesítettek ilyen rosszul a magyar diákok matekból a PISA-teszten

A friss adatok szerint a magyar oktatási rendszer a nemzetközi átlagnál lényegesen kevésbé képes kiegyenlíteni a társadalmi különbségeket.

Pálos Máté
2023. december 5. 11:43 Közélet

A TikTokot nem tudja betiltani a kormány, úgyhogy a telefonokat tiltaná ki az osztálytermekből

Legutóbb Nagy-Britanniában léptek az egységes tiltás irányában, de Németországban például az iskolák saját hatásköre a kérdés. Most talán fordulat készül a magyar szabályozásban.