Soha egyetlen futballklub sem fordított még annyi pénzt kerete összevásárlására, mint most a Manchester City. Az angol bajnokságot hatalmas fölénnyel vezető csapat 878 millió eurót költött jelenlegi játékosaira. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy ennyit is ér a keret: az erre szakosodott portál, a Transfermarkt jó 80 millió euróval kevesebbre értékeli a City játékosait.

A hasonlóan rohamtempóban költekező, szintén arab kézben lévő francia Paris Saint Germain is közel tíz százalékos lemaradásban van a Cityhez képest, míg a harmadik helyen álló, szintén manchesteri csapat, a United 130 millió euróval költött kevesebbet. Az egyre nagyobb költekezés a klubok gazdálkodását is veszélyezteti.

A City keretére költött 878 millió euró több, mint 273 milliárd forint, közel a duplája annak, amiből az új Puskás stadion épül. A közvetett és közvetlen állami támogatásokkal masszívan felturbózott magyar élvonalbeli bajnokság csapatai 2016-ban összesen bő 21 milliárd forintból gazdálkodtak, azaz a City játékos-költése nagyjából 12 éves költségvetésüknek felel meg. A legtöbbre értékelt magyar focisták (Nemanja Nikolics és Gulácsi Péter) pedig a Transfermarkt szerint 4,5 millió eurót érnek, őket 195-ször lehetne megvásárolni ennyi pénzből.

Bár az óriási költekezésben élen járnak azok a csapatok, ahol egy unatkozó milliárdos a tulajdonos, nem csak ezek az egyesületek szálltak el az elmúlt években. Ami logikus is, hiszen, ha van néhány klub, amely két kézzel szórja a pénzt játékosokra, az a teljes piacon felhajtja az árakat.

Az elszálló árakat jól mutatja, hogy a 2016-ig egy futballistáért fizetettek 100 millió eurónál többet: Gareth Bale-t 101 millióért igazolta át a Real Madrid 2013-ban. Az elmúlt két évben azonban négy ennél nagyobb transzfer is volt: Paul Pogbát 105 millióért szerezte meg a Manchester United, míg a Barcelona Ousmane Dembeléért 105, Philippe Coutinhoért pedig 120 milliót adott, amelyet a Neymar eladásáért kapott 222 millióból fedeztek. 

A tendenciát az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) is elemezte a januárban publikált kiadványában. Ez alapján tavaly közel száz transzfer értéke haladta meg a 15 millió eurót, miközben 2008 és 2012 között jellemzően évi 20-30 ilyen igazolás volt. Ötvenmilliónál drágább átigazolásból 2017-ben tíz volt, annyi, mint 2008 és 2014 között összesen.

Nem meglepő módon a költekezésben a Big5, azaz az öt legnagyobb liga (angol, spanyol, német, olasz, francia) áll az élen, és az arányuk is folyamatosan nő. Tavaly nyáron az összes költés nyolcvan százaléka kötődött hozzájuk, ami rekord. Az angolok pedig egyedül közel másfélszer annyit költöttek, mint a Big5-on kívüli világ összesen.

A legnagyobb ligáknak tehát egy egyre nagyobb tortából jut egyre nagyobb szelet, ennek eredményeként az elmúlt öt évben lényegében megduplázták az igazolásokra szánt összeget. A 2013/14-es szezonban még csak 2,66 milliárd eurót fordítottak játékosvásárlásra, a mostani idényben azonban már 5,33-at.

A transzferek egyenlege viszont egyre nagyobb hiányt mutat. A Big5 csapatok 5-10 évvel ezelőtt jellemzően 300-500 millió euróval költöttek többet játékosvásárlásra, mint ami eladásokból befolyt, ez a különbség viszont 2017-ben meghaladta az egymilliárdot.

Számviteli okokból a játékosvásárlásokra fordított összeg elszállása rövidtávon nem okozhat veszteséget a futballcsapatoknak^*Bár Európában sem kezelik egységesen a játékosvásárlások könyvelését, nyugaton már az az általános, hogy egy ilyen tranzakciót nem ráfordításként, hanem befektetésként könyvelnek le. Ez technikailag azt jelenti, hogy a transzfer a játékos megszerzésének időpontjában nem csökkenti a nyereséget. Ha azonban később a vételár alatt ad túl a focistán a klub, akkor a különbözet már veszteségként jelentkezik. Ha pedig egyszerűen csak lejár a futballista szerződése, vagy megsérül és visszavonul, akkor a teljes korábbi vételárat kénytelen a csapat leírni., hosszabb távon azonban komoly problémákhoz vezethet, különösen, ha kipukkad a lufi. Az átigazolási díjak megugrása a játékosok fizetését is magával húzhatja, ez pedig már egyértelműen eredménycsökkentő.

Korábban az UEFA és a klubok is komoly erőfeszítéseket tettek, hogy a bérek bevételhez viszonyított arányát minél lejjebb szorítsák. Ez 2014-ig működött is, akkor csak a teljes bevétel 62,1 százaléka ment el a fizetésekre, ám három éve a csökkenés megállt. Ráadásul az UEFA kiadványában a 2017-es adatok még nem is szerepelnek, pedig a játékospiacon épp az előző év hozott drágulást.

Az elmúlt öt évben ugyan a csapatok bevétele is elég dinamikusan nőtt, nagyjából negyven százalékkal, a játékosokra költött összeg azonban több mint duplájára emelkedett. Ennek megfelelően tavaly az átigazolásokra fordított pénz klubok teljes költségvetéséhez viszonyított aránya is rekordszintre nőtt. Ha a fizetések is ilyen mértékben emelkednének, akkor sok helyen a teljes bevételnél többet vinnének el a futballisták (ilyen egyébként már most is van).

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz átigazolási díjak futball labdarúgás manchester city uefa Olvasson tovább a kategóriában