Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. június 25. 10:36 Vállalat

A reméltnél lassabban indulhatnak újra a turistahajók

Miután a koronavírus-járvány első hulláma teljesen leállította a működését, csak lassan és nehezen találnak magukra a világ vezető turistahajós társaságai. Európában a Costa Cruises és az AIDA már egyes hajókat újraindított, de a telítettségre vonatkozó korlátozások, valamint a helyenként továbbra is fennálló tesztelési kötelezettségek mellett nem könnyű a tevékenységet nyereségesen végezni.

Észak-Amerikában a tervek szerint a következő hetekben indulhatnak újra a tengerjáró turistahajók, de az egyik vezető szolgáltató, a Carnival vezérigazgatója tegnap arról beszélt a társaság eredményeinek ismertetése után, hogy a folyamat lassabb lesz a reméltnél.

A vállalat flottája 91 hajóból áll, ebből november végéig a tervek szerint 42 kezdi meg újra a munkát, a fennmaradók pedig fokozatosan jövő tavaszig. Arnold Donald korábban még arról beszélt, hogy legjobb esetben már év végéig, 2022 elejéig szolgálatban állhat a teljes flotta – emlékeztet a Bloomberg.

Az amerikai járványügyi hivatal az utóbbi hónapokban hagyta jóvá azokat a feltételeket, amelyek mellett a cég és versenytársai ismét utasokat vehetnek majd a fedélzetre – remélhetőleg anélkül, hogy járványgócok alakulnának ki. Jelenleg ezt szolgálják például a kapacitást csökkentő korlátozások, de a Carnival vezető bíznak abban, hogy jövő tavasszal már annyi utast vihetnek majd a hajóik, amennyit csak tudnak. Erre már csak azért is szüksége lenne, mert – nem meglepő módon – a második negyedévet is veszteséggel zárta a társaság, kicsit több mint kétmilliárd dollárt égetett el.

Teljesen pontos előrejelzést ugyanakkor nem fogalmaztak meg a cégvezetők, ami nem is csoda, hiszen egyelőre senki sem tudja például, hogy a következő hónapokban mekkora felfordulást okoz majd a koronavírus delta, avagy indiai mutációja, amely több magas átoltottságú országban is kedvezőtlen irányba fordította a járványügyi folyamatokat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA turistahajók egy része nem fogja túlélni a mostani időszakotMiné hosszabb ideig állnak, annál több probléma lesz a tengerjáró turistahajókkal. Néhány nem fogja elkerülni a hajóbontót.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat hajó hajózás koronavírus turizmus Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 18. 04:32 Adat, Vállalat

Most lehet hibáztatni Brüsszelt: kamionok áradatát szabadítja az utakra

A zöldnek mondott intézkedések a közúti áruszállítást hozzák helyzetbe, ezek hatására várhatóan jelentős mennyiségű vasúti forgalom terelődik kamionokra.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Fontos

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.