A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) ma reggel jelentette meg az első net-zéró jelentését. Ez a fogalom leegyszerűsítve azt az állapotot jelzi, amikor az emberi tevékenységből származó károsanyag-kibocsátást különféle módszerekkel ellensúlyozzák, azaz végső soron nettó értelemben karbonsemleges az egyenleg. A legjobb forgatókönyvek szerint ehhez drasztikus kibocsátás-csökkentés mellett jelentős mértékű károsanyag semlegesítést vagy légkörből való kivonást kellene elérni, ráadásul lehetőleg az évszázad közepéig, azaz 30 éven belül.

A net-zéró állapot felé törekvés nagyon fontos és helyes irány, ám a kutatók egy jelentős része egyenesen csapdának tartja, ha elhisszük, hogy ez teljes egészében tényleg teljesülhet – legalábbis belátható időn belül. A szakmai kétkedés, vagy inkább óvatosság alapja az, hogy a folyamat két lába közül az egyik, a semlegesítéshez szükséges új technológiák sora egyelőre csak ígéret. Amennyiben túlzott mértékben csak arra támaszkodunk, hogy hiszünk a jövőben kidolgozott, ma még nem létező csodatechnológiákban, akkor kevésbé vesszük komolyan a másik lábat, vagyis a kibocsátás jelentős mértékű csökkentésének szükségét.

Ahogy az IEA jelentése kapcsán például az MIT Technology Review is rámutat, a szén-dioxid kibocsátás 50 százalékának ellensúlyozását olyan technológiáktól reméljük, amelyek legfeljebb a laboratóriumokban léteznek, de ott is csak korai fejlesztési fázisban.

Az IEA ezért nem csak a szokásos módon kongatja a vészharangot (utolsó pillanatban vagyunk, még elérhetőek a célok, de most már aztán tényleg drasztikus lépésekre lesz szükség), hanem többek között azt is mondja, hogy

alaposan meg kell növelni a szükséges fejlesztésekbe irányuló befektetések összegét.

Azoknak a technológiáknak és megoldásoknak a zöme, amelyektől az áttörést remélhetjük, egyébként egyáltalán nem újdonság, az elmúlt években már számtalanszor megjegyezte minden szakmai szervezet, hogy például jóval nagyobb kapacitású akkumulátorokra, tiszta, azaz zöld hidrogénre, a repülőkben használható bioüzemanyagokra és olyan ipari méretű megoldásokra van szükség, amelyekkel ki lehet vonni a szén-dioxidot a légkörből. Ezek a technológiák és berendezések mind léteznek már jó ideje, de vagy az a probléma velük, hogy ipari méretekre még nem skálázhatók fel, vagy egyszerűen olyan drágák, hogy még ösztönzéssel sem lehet őket széles körben alkalmazni.

A fejlesztéseknek most már rohamtempóban kellene haladni, ha tényleg el akarjuk érni 2050-re a karbonsemleges állapotot. Az IEA szerint addig évente 1000 gigawattal kellene megnövelni a szél- és naperőmű kapacitást, ami borzasztóan magas szám, de emellett

2030-ra az eladott új autók 60 százalékának, 2035-re pedig minden második teherautónak elektromosnak kellene lennie.

Ezen kívül 2045-re már a világ összes fűtési igényének a felét hőszivattyús megoldásokkal kellene biztosítani.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért nem ér sokat a klímaváltozás ellen, ha szelektíven gyűjtjük a hulladékot?A legtöbb magyar a szelektív gyűjtéssel próbál tenni a klímaváltozás ellen, ami alapvető félreértése a jelenségnek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMit lehet nagy tételben nyereségesen gyártani szén-dioxidból?Bemutatjuk azokat az utakat, amelyeken a következő években reálisan el lehet indulni a profitorientált, de klímacélokat is szolgáló CO2-feldolgozás felé.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech klímacélok Nemzetközi Energiaügynökség net-zéró üvegház Olvasson tovább a kategóriában