Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. március 29. 10:47 Pénz

Több tízmilliárd dolláros bedőlés tépázza az idegeket a világ legnagyobb tőzsdéin

Az amerikai tőzsdék pénteken kifejezetten jó napot zártak, az utóbbi három hét legnagyobb emelkedését produkálták a tavalyi tőzsdei emelkedés kezdetének egyéves évfordulóján. A figyelmet azonban olyasvalami kötötte le, ami nagyon szokatlan, és általában vérzivataros időkben fordul elő: összesen mintegy 20 milliárd dollárnyi részvénypakettek cseréltek gazdát nagy tételekben.

Az angolul block tradingnek nevezett kereskedés máskor is előfordul, ám általában kisebb volumenben, a vevő és az eladó pedig gyakran közvetlenül, a szokásos tőzsdei nyitva tartási időszakon kívül állapodik meg erről. Pénteken azonban egymás után zúdultak a kereskedési rendszerbe a nagy csomagmegbízások, ráadásul olyan hatalmas befektetési bankok megbízásai alapján, mint a Morgan Stanley és a Goldman Sachs.

Ennek hatására az érintett cégek árfolyamai hatalmasat zuhantak, összesen 35 milliárd dollárral csökkent az értékük. Ezek között főként kínai technológiai cégek vannak, mint a Baidu, a Tencent Music Entertainment Group és a Vipshop, továbbá amerikai médiacsoportok, mint a ViacomCBS és a Discovery.

Ezek után az amerikai pénzügyi újságírók a hétvége nagy részét az eset hátterének feltérképezésével töltötték, és mostanra nagyjából össze is állt a kép. A Bloomberg cikkei szerint az történt, hogy Bill Hwang üzletember Archegos Capital csoportját a finanszírozói lényegében csődben lévőnek minősítették a különböző pozíciókon elszenvedett veszteségek miatt, ennek nyomán pedig piacra dobták a fedezetet jelentő értékpapír-csomagokat.

Bill Hwang a 90-es évek elején a Hyundai Securitiesnél volt intézményi részvénykereskedő, majd 1995-ben Julian Robertson pénzügyi körökben legendásnak számító Tiger Managementjéhez csatlakozott. Ennek bezárása után saját lábra állt a nagybefektetőket kiszolgáló, Tiger Asia Management nevű hedge funddal. Ez a pénzügyi válság idején, 2008-2009-ben bennfentes információk alapján 16 millió dolláros profitra tett szert, miután azonban amerikai eljárás indult ellene, azt csak egy 60 millió dolláros büntetés befizetését követően tudta lezárni 2012-ben.

Az Archegosban alapvetően saját vagyonát forgatta, méghozzá a hírek szerint kifejezetten nagy tőkeáttéttel, azaz viszonylag szerény saját tőkéjét jelentős hitelekkel turbózta fel a kereskedés során. Jó esetben ez hatalmas nyereséget hoz neki és a finanszírozónak is, ám ez fordítva is igaz, irgalmatlanul nagyot is lehet bukni. Amikor a veszteség elér egy bizonyos mértéket, a finanszírozó felszólítja ügyfelét, hogy emelje meg saját tőkéjét, hozzájárulását az ügylethez (margin call), ha pedig erre nem képes, akkor jönnek a kényszerértékesítések, mint pénteken.

Ezek után az amerikai kereskedők a „monitorukhoz ragadva” várják a hétfői piacnyitást, hogy lesznek-e további kényszereladások, vagy elsimulnak az eset hullámai. A hongkongi tőzsde ma 2,7 százalékos mínuszban zárt, egyebek mellett az érintett kínai részvények esése miatt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHúsz éve nem volt olyan tőzsdemámor, mint mostAz amerikai tőzsdei befektetők 20 éve, a dotkomlufi kipukkanása előtti időszak óta nem voltak olyan optimisták, mint most.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz amerikai tőzsde csőd Discovery Goldman Sachs Hongkong morgan stanley részvény Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Elek Péter
2024. április 24. 04:35 Pénz

Olyan gazdagok a nyugdíjba vonuló amerikaiak, hogy azt még a forint is megérzi

Amerikai infláció: volt, van, lesz; és az emiatt magasan ragadó dollárkamatokhoz mérik minden más deviza hozamát - a forintét is.

Bukovszki András
2024. április 22. 04:37 Pénz

Kifulladni látszik a magyar államadósság-ráta csökkenése

Nemcsak rövid, hanem középtávon is magasan ragadhat az adósságráta, ami a gazdasági felzárkózási folyamatunkat is megnehezítheti.

Fontos

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.