(A szerző egyetemi tanár, az MTA volt elnöke, az Új Világ Néppárt elnöke. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Ezzel az írással az EU helyreállítási forrásaira szeretném felhívni a figyelmet, és örülnék, ha sokan kifejtenék véleményüket, amíg nem késő. A COVID-19-világjárvány egyelőre be nem látható károkat okozott. A járvány emberek millióinak életét követelte, átalakította mindennapi életünket, a gazdaság egyes területeit szinte megbénította. Az Európai Unió felismerte, hogy a károk helyreállítására, a gazdaság és társadalom jövőbeli jobb alkalmazkodó- és ellenállóképességének kialakítására külön forrásokra van szükség. Ezért hozta létre a magyar nyelven Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköznek nevezett programot. Angolul kissé pontosabb az elnevezés: Recovery and Resilience Facility (RRF), hiszen a recovery szó egy elveszett, elromlott, megbetegedett valaminek/valakinek a visszaszerzését, megjavítását, felépülését jelenti. A resilience szó jelentése is tágabb az alkalmazkodásnál, rugalmasságot, ellenállóképességet is jelent.

Ezt azért fontos megérteni, mert az EU-dokumentumok úgy fogalmaznak, hogy a 672,5 milliárd euró költségvetésű RRF a Következő EU Generáció (NextGenerationEU) elnevezésű – 750 milliárd euró költségvetésű – eszköz (program) központi eleme. Az RRF, amelyből Magyarország 5760 milliárd forint forráshoz jut, olyan reformok és befektetések támogatására szolgál, amelyek csökkentik a COVID-19-pandémia okozta gazdasági és társadalmi károkat, és fenntarthatóbbá, ellenállóbbá (rugalmasabbá) és a jövő kihívásaira felkészültebbé teszik az országot.

Ehhez annak gondos és szakszerű felmérésére lenne szükség, hogy hol és miért keletkeztek a legnagyobb károk, és milyen befektetések és átalakítások szükségek, hogy a jövőben kevésbé legyünk kitettek ilyen válságoknak. Csak helyeselni lehet az EU-források megnyitásának azt a követelményét is, hogy a tervek véglegesítését széles körű szakmai és társadalmi egyeztetés előzze meg.

A tagállamoknak – így Magyarországnak is – 2021. április 30-ig kell benyújtaniuk terveiket a rendelkezésükre álló források felhasználására. Ahhoz, hogy ez a magyar éves nemzeti össztermék (GDP) több mint 12 százalékának megfelelő pénz ténylegesen az ország fejlődését szolgálja, gondos szakmai tervezésen és széleskörű társadalmi egyeztetésen alapuló, részletes tervekre lenne szükség. Ehhez képest jelenleg a palyazat.gov.hu weboldalon – egy kicsit eldugva – mindössze egy Összefoglaló Magyarország Helyreállítási és Alkalmazkodási Tervéről címet viselő letölthető pdf dokumentum áll rendelkezésre, amely az EU nyelvezetéhez és az EU programjaihoz alkalmazkodva ugyan, de konkrét tervek helyett hangzatos általánosságokat tartalmaz csupán ennek az egyszeri és az ország jövője szempontjából alapvető forrásnak a felhasználására. A weboldalon lehet ugyan javaslatokat írni, de ilyen általánosságú „tervekhez” legfeljebb hasonló általánosságokat lehet hozzátenni, már ha valaki megtalálja az egyeztetésre szánt irományt.

Jól mutatja ennek az anyagnak a felszínességét, hogy kezdőmondata az unalomig ismert propaganda: „Magyarország célkitűzése, hogy 2030-ra Európa öt legélhetőbb állama közé tartozzon, ezáltal pedig hozzájáruljon Európa gazdasági és társadalmi megerősödéséhez”. A bevezetés további részei is hasonló általánosságokat tartalmaznak:

Szükség van olyan fejlesztésekre, amelyek révén az államok képesek lesznek rugalmasan reagálni a járványok okozta esetleges válsághelyzetekre.

Az anyag kilenc „komponenst” jelöl meg befektetési területként. A címét tekintve mindegyik „komponens” támogatható. Konkrét fejlesztési tervként azonban egyik komponens sem értékelhető. Az első komponens címe átfogó és vonzó: Demográfia és köznevelés. A célkitűzés is: „középtávon az egy szülőképes korú nőre eső születések száma érje el a 2,1-et”. Az azonban igényel némi képzelőerőt, hogy ez „a megerősített intézményi és szociális háló a gyermek- és ifjúsági táborok fejlesztésével érhető el”. Netán a Balaton környékén akarnak építeni valamit?

A fejezet további részei is tartalmaznak támogatható célokat, mint például a bölcsődei fejlesztések, az iskolabusz-rendszer, a digitális oktatási eszközök és tananyagok széles körű rendelkezésre bocsátása. Az persze jól kivehető, hogy az anyag inkább arra szolgál, hogy EU-konform nyelvezetet használjon, semmint arra, hogy átgondolt fejlesztési tervként szolgáljon. Nyilván az előbbire valók az ilyen kijelentések:

Ezért fontos, hogy az ökotudatos klímaalkalmazkodó intézményben tanulók aránya a nagyobb tanulólétszámú (600 főnél nagyobb) általános és középfokú iskolákban elérje a 90%-ot.

A második komponens az Egyetemek megújítása címet kapta. A közismert általánosságok mellett itt is megjelenik egy különös elem: „ezért elengedhetetlen a Tudományos és Innovációs Parkok és Nemzeti Laboratóriumok létrehozása, valamint komplex fejlesztése.” Amennyiben ezek újabb és újabb egyetemi épületberuházásokat jelentenek, akkor további fenntarthatatlan, csak az építőknek hasznot hozó pénzszórásról, és nem a fenntarthatóságot szolgáló célokról van szó.

A további hét komponens sem sok konkrétumot tartalmaz. Inkább két kötelező feladat: a terv és az egyeztetés alibinek tűnő letudásának, mint jól átgondolt terveknek tekinthetők. Ebben az egyik veszély, hogy az Európai Bizottság nem fog jóváhagyni egy nem kellően kidolgozott és egyeztetett tervet. A másik, hogy ha jóváhagyja,

egy ilyen általánosságú terv esetén a források felhasználása pusztán lobbiérdekek mentén is történhet.

A járvány okozta gazdasági és társadalmi károk elemzése, a szakmai szervezetekkel történő egyeztetés hiánya mellett különösen feltűnő, hogy szó sincs az anyagban az önkormányzatokkal való szakmai egyeztetésről. A mindentudó központi kormányzat mellett mégiscsak az önkormányzatok érzékelik legpontosabban a gazdasági és a társadalmi károkat.

Az anyag nem jelöli meg, hogy melyik komponensre milyen összeget kíván fordítani. Csupán annyit jegyez meg, hogy egyharmada (azaz 1920 milliárd forint) a közlekedésfejlesztést, egyhatoda (azaz 960 milliárd forint) az egészségügyet „érinti”. A kommunikációban sokszor elhangzott, hogy az egyetemek „megújítására” 1500 milliárd forintot kívánnak fordítani. Így ezt a három területet 3388 milliárd forint, azaz a források közel 60 százaléka „érinti”. A pandémia biztosan nem az egyetemi infrastruktúrában okozta a legnagyobb károkat. Meglehetősen kétséges, hogy ilyen volumenű – pontosan nem körvonalazott – egyetemi beruházás hogyan orvosolja a károkat, és hogyan teszi ellenállóképesebbé vagy válságtűrőbbé az országot.

A pandémia a magyar gazdaság és társadalom számára a legnagyobb károkat a kis- és közepes vállalkozásoknak, valamint a legkisebb jövedelemmel és tartalékokkal rendelkező embereknek okozta. Az anyagban nem látszik, hogy a források ezeknek a károknak a helyreállítását és a jövőbeli ellenállóképesség növelését hogyan szolgálják. Magyarország 2014 és 2020 között óriási összegeket pazarolt el fölösleges presztízsberuházásokra. Azt, hogy a felzárkózás nem pusztán pénz kérdése, többen kifejtették. A Magyarország Helyreállítási és Alkalmazkodási Tervéről szóló összefoglalóból nem derül ki, hogy a következő években nem ez a tendencia fog folytatódni. Április 30-ig igen kevés idő és remény van arra, hogy az egyeztetésre bocsátott anyagból megalapozott terv szülessen. De érdemes lenne megkísérelni a tervezés és az egyeztetés szakszerű elvégzését.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA pénzbőség még ahhoz sem elég, hogy az uniós átlaghoz felzárkózzunk, nemhogy AusztriáhozAz előző évtized rekord uniós forrásbeáramlása és támogató pénzügyi feltételei mellett is csak középszerű a magyar felzárkózási teljesítmény a régióban.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Olvasson tovább a kategóriában