Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2017. október 9. 17:36 Közélet

Offshore hátterű kínai cég magyarországi beruházását támogatta a kormány

Miskolcon nyitja meg első külföldi gyárát egy elektronikai berendezéseket gyártó kínai cég, a Ten Pao. A kínai cég vezetői Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkárának társaságában nyitották meg múlt héten a 2600 négyzetméteres gyárat a miskolci Déli Ipari Parkban. A bejelentés szerint a Ten Pao 4,5 milliárd forintot tervez befektetni Miskolcon, és 2021-ig 300-ra növelné az ott dolgozók létszámát.

A beruházásról korábban semmilyen hír nem jelent meg az interneten. A Ten Paót 1979-ben alapították Hongkongban. A miskolci üzemben elektromos töltőállomásokat, nyomtatott áramköröket és automata kapcsolókat fognak gyártani. Az MTI szerint a gyárat azért Miskolcon hozták létre, mert legfontosabb ügyfeleinek többsége kelet-európai.

A KKM háttérintézménye, a Nemzeti Befektetési Ügynökség honlapja szerint a Ten Pao üzem elsősorban a szintén miskolci Boschban gyártott elektromos kéziszerszámaiba gyárt akkumulátorokat. Az MTI szerint a kínai cég a magyar kormány és a miskolci önkormányzat által biztosított kedvezményei miatt is választotta Magyarországot.

Az nem derül ki sem Miskolc, sem a kormány honlapjáról, hogy mivel és hogyan támogatták a beruházást. A miskolci polgármesteri hivatal kérdésünkre azt írta, hogy a Ten Pao valamennyi kedvezményt kap az iparűzési adójára, ahogy minden olyan cég, amely az ipari parkba települ be. Ezen kívül engedélyezési folyamatokban és munkaerő toborzásban is segítik a céget, és a dolgozók bejárásának könnyítése miatt egy utcát is felújítanak. A Miniszterelnökség nem válaszolt arra, hogy mivel támogatta a beruházást.

A Magyar Közlönyben szeptemberben annyi jelent meg, hogy az idén januárban alapított Ten Pao Electronics Hungary Kft. megfelel a költségvetési támogatások szempontjából a törvényi előírásoknak, azaz átlátható szervezetnek minősül. Erre minden bizonnyal amiatt volt szükség, mert a cégregiszter alapján egy Brit Virgin-szigeteki offshore cég a tulajdonosa.

A Fidesz korábban erősen támadta az offshore cégeket, és amiatt is érdekes, hogy most egy offshore-hátterű céget támogat a kormány, mert a 444 pár napja írt arról, hogy a magyar nagykövetségek is üzletelhetnek offshore hátterű cégekkel egy törvényjavaslat szerint.

(MTI Fotó: Vajda János)

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet brit virgin szigetek offshore ten pao Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.