A magyar gazdaságtörténet legnagyobb csodája: a Mészáros és Mészáros kft., második rész

(A szerző közgazdász, a CRCB igazgatója.)

A cikk első részében a Mészáros és Mészáros kft. elképesztően gyors növekedését vetettem össze a XIX. és XX. századi magyar tőkés fejlődés kimagasló cégeinek növekedési ütemével, illetve olyan cégekével, mint a Google, vagy a Nav N Go. Szó volt arról is, hogy milyen szerepet játszottak a kiemelkedő magyar cégek növekedésében a külpiacok. Az, hogy a tulajdonosok mindvégig törekedtek a külföldi üzleti kapcsolatok építésére, a külpiacokon való jelenlétre, exportjuk bővítésére.

II. rész: Az állami megrendelések, az osztalék és a készpénz

Itt, a cikk második részében arról lesz szó, hogy milyen szerepet játszottak az állami megrendelések az MM és a magyar gazdaságtörténet jeles cégeinek fejlődésében, a cégtulajdonosok hogyan használták fel a cégeik által megtermelt profitot, és milyen szerepet kap a készpénz az MM gazdálkodásában. Végül egy példán keresztül szólok arról, hogy XIX. századi magyar vállalkozók vezető képviselői nemcsak az üzleti életben, hanem a közéletben is tudtak kockázatot vállalni, és ennek megfelelően bátran cselekedni, ha a hazájuk érdeke úgy kívánta.

Különleges elem az MM fejlődésében, hogy – a cég elképesztő növekedési ütemével párhuzamosan – rövid idő alatt radikálisan megváltozott a cég megrendelőinek köre is. Míg az MM 2010 előtt nem nyert közbeszerzést, addig

2010 után közvetve, vagy közvetlenül valószínűleg csak egy vevője akadt: ez pedig a magyar állam.

Valószínűsíthető, hogy 2010 után – néhány év kivételével – az MM teljes nettó árbevétele közvetlenül, vagy a konzorciumi partnerein keresztül, közbeszerzésekből származik.

Erre utal a következő ábra, ahol minden évre vonatkozóan az MM által egyedül, illetve konzorciumban megnyert közbeszerzések éves nettó összértékét viszonyítjuk a cég nettó árbevételéhez. Ebből látható, hogy 2011 után, de különösen 2014-től az állami megrendelések aránya kimagasló lehetett az MM összes árbevételében. A 3. ábrán látható arányok természetesen lehetnek nagyobbak, mint 100 százalék. Abban az esetben, ha az MM konzorciumban nyert más cégekkel, akkor e projektek összértéke meghaladhatja az MM adott évi nettó árbevételének összegét.^*A konzorciumban nyert közbeszerzések aránya a G-napot (2015 február 6.) követő évtől nőtt meg. Keretszerződésekkel együtt a MM 2011 és 2015 között 21 közbeszerzést nyert, ebből tizenhármat konzorciumban (62 százalék), 2016-2020 április között pedig 78 közbeszerzést, ebből 65-öt konzorciumban (83 százalék). Eközben a Simicska Lajos tulajdonolta Közgép 2011-2014 között 209 közbeszerzést nyert (306 tenderen indult), ebből 177 tendert konzorciumban (85 százalék). A Közgép 2015-ben még 115 tenderen indult, de már csak tizenöt tendert nyert, tizenkettőt konzorciumban. 2016-2019 között a Közgép csak kilenc tenderen indult, de már egyszer sem nyert. Elvileg az is lehet, hogy az MM rengeteg nem közbeszerzésből származó munkát vállal magyar magáncégeknek, amelyek aztán busásan megfizetik, miközben az MM jelentős összegű közbeszerzéseket nyer konzorciumi partnereivel, ahonnan meg elenyésző árbevételre tesz szert. De ennek a történetnek valószínűsége csekély.

Arra már Alexander Gerschenkron gazdaságtörténész rámutatott a XVII-XIX századi európai gazdaságfejlődés gazdaságfejlesztés típusait és intézményét vizsgáló alapvető művében,^*Lásd Gerschenkron, A. 1962. Continuity in History and Other Essays. Economic Backwardness in Historical Perspective. Cambridge, Massachusetts: The Belknap Press of Harvard University Press. (magyarul: A. Gerschenkron. 1984. A gazdasági elmaradottság – történelmi távlatból. Budapest: Gondolat Könyvkiadó.)
hogy közép-kelet európai térségben a gazdasági fejlődésben, illetve a gazdasági elmaradottság felszámolásában az állam szerepe lényegesen erősebb, kiterjedtebb, mint Nyugat- vagy Közép-Európában (az utóbbin Németországot és a mai Ausztriát értve). Közép-Kelet Európában ugyanis az állam nemcsak a gazdaságot szabályozó törvények őreként, a tulajdonjogok kikényszerítőjeként, illetve az állami újraelosztáson (adózás, vámpolitika) keresztül lép fel az iparfejlesztés, illetve a gazdaságfejlesztés érdekében, hanem megrendelőként, az infrastruktúra fejlesztés finanszírozójaként, illetve a nemzetgazdaságokban jelentős szerepet játszó állami vállalatok létrehozójaként és működtetőjeként is. Gerschenkron történelmi példák elemzésén keresztül továbbá rámutat arra is, hogy a gazdaság fejlődésében e térségekben (különösen a cári Oroszországban) milyen fontos szerepet játszottak a háborúk, a fejlődő ipar számára nagy állami keresletet jelentő hadimegrendelések.

Nincs tehát mit csodálkozni, ha a magyar vállalkozások fejlődésében, nemcsak az előfutárok, hanem az alapítók és az örökösök generációjában is gyakran meghatározó szerepet játszottak az állami, és ezen belül a hadi megrendelések. A Majkon posztógyár (Kanitz, Kadish és Mauthner kereskedők közös cége) a XIX. század elején hadi megrendelésre termelt és még az 1820-as években, a dekonjunktúra alatt is 40-50 szövőszéken 152 munkást foglalkoztatott.^*Lásd Bácskai, 1989. 96. oldal. Ganz Ábrahám elkötelezett híve volt a magyar szabadságharcnak, öntőműhelyében a kormány megrendelésére a szabadságharc számára becslések szerint 22 ágyút öntöttek (ezekre vésette fel Ganz „Ne bántsd a magyart!”).^*Lásd Szerekes, 1971. 223. oldal. A szabadságharc alatt hadimegrendelésre dolgozott többek között a Korompai Vasműtársulat vagy a Ruszkahegyi Vasmű is.^*Az utóbbi társtulajdonosa Maderspach Károly kohómérnök, aki találmánya, a vaslemezekből álló függőhíd révén szerzett országos hírnevet. Megpályázta a Lánchíd munkálatait is. Lásd Lengyel, 1989. 36-37. oldal. Weiss Berthold és Manfréd kereskedőcége Bosznia okupációjának idejében (1878) hadiszállító volt, aztán a hadsereg megrendelései mind a 1882-ben alapított konzervgyáruk, mind a későbbi csepeli tölténygyár fejlődését elősegítették. Az I. világháborús katonai megrendelések – mint korábban már említettük – a Weiss Manfréd Művek számára a rendkívül gyors növekedést tettek lehetővé.^*Lásd Lengyel, 1989.

De hasonló volt a Richter gyár helyzete is: az első világháborús konjunktúra is segítette a cég növekedését. A hadsereg jelentős keresletet támasztott a Hyperol fertőtlenítőszer iránt, kiváló minősége és porként való könnyű tárolása, használhatósága miatt. De a Richter gyárat korántsem az állam „tartotta el”.^*Lásd Rasztik, 2010. A Kalmopyrin fő vevője nem lehetett az állam. Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. és jogelődjei is több terméket szállított az állam (különösen a Magyar Királyi Posta) számára.^* „A cég az 1889. évi első nagy postai versenytárgyaláson még alulmaradt, de 1891-ben győztesként már a legnagyobb megrendelést kapta a pályázó másik három vállalattal szemben. Szállított telefonokat, Hughes- és Morse-féle távírógépeket, különféle hálózatszerelési anyagokat, de telefonközpontokat, majd 1895-től multiplex kapcsolószekrényeket is, amelyek egyszerűsítették a híváskezelők munkáját és meggyorsították a kapcsolást. Az 1896-os kiállításon ezek a termékek mind nagy sikert arattak. A Posta ezután már nem szorult rá az antwerpeni Bell Manufacturing Co. gyártmányaira.” Lásd Koroknai, 2004. 8. oldal. A Láng Gépgyár a magánpiacon már keresett termékeit, közöttük gőzturbinákat szállított állami tulajdonú vállalatoknak.^*„Az első Láng-gyári Zoelly-rendszerű gőzturbina 1905-ben készült el a morvaországi witkowitzi bánya- és kohómü megrendelésére. Teljesítménye 300 lóerő, fordulata percenként 3000 volt és befecskendező kondenzációval látták el. Még 1905-ben az elsőhöz hasonló teljesítményű gőzturbinát szállítottak a szerbiai varesi állami vasmű megrendelésére.” Lásd Bence, 2007. 96. oldal. A példákat még oldalakon keresztül lehetne sorolni. Később, a harmincas évek vége felé aztán, az úgynevezett Darányi-féle győri program 1938-as meghirdetését követően, az irányított gazdaság körülményei között az állami szerepvállalás erősödésével és a hadiipari fejlesztéssel újra megnőtt az állami megrendelések aránya is.^*Lásd Lengyel György. 1981. ”Irányított gazdaság és tervgazdaság: a negyvenes évek magyar gazdasági változásairól. “Gazdaságpolitika, gazdasági szervezet” c. tudományos konferencia előadása, 1980. december 12-13.” Medvetánc, 1. évf. 1. szám, 109-119. oldal, illetve Berend T. Iván és Szuhay Miklós. 1975. A tőkés gazdaság története Magyarországon 1848-1944. Budapest: Kossuth Könyvkiadó, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.

A Láng Gépgyár, 1873, Fotó: egykor.hu

Az itt említett cégek és az állam, valamint az MM és az állam kapcsolata között azonban van egy nagyon fontos különbség. A magyar gazdaságtörténetben ismert és imént felvillantott példákban olyan vállalkozásokról van szó, amelyek fejlődése elsősorban a tulajdonos széleskörű és megalapozott szakértelmén, kockázatvállalásán, invencióján, találmányain alapult. Ők szinte megtestesítik a vállalkozó Schumpeter által leírt fogalmát: a termelési tényezők új kombinációját létrehozó gazdasági szereplőt.^*Schumpeter a termelési eszközök új kombinációinak megvalósítását hívja vállalkozásnak: „Az új kombinációk megvalósítását ”vállalkozásnak” nevezzük, azokat a gazdasági alanyokat pedig, akiknek az új kombinációk végrehajtása a funkciója ”vállalkozóknak” (…) „a gazdasági alanyokat az új kombinációk megvalósítása teszi vállalkozókká”. Lásd Schumpeter J. A. 1980 (1911) A gazdasági fejlődés elmélete. Vizsgálódás a vállalkozói profitról, tőkéről, a hitelről, a kamatról és a konjunktúraciklusról. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. (eredeti kiadás: Schumpeter J. A. 1911. Theorie der wirtschaftlichen Entwicklung. Leipzig: Verlag von Duncker & Humblot.) 120-144. oldal. A felsorolt vállalkozók és cégek már bizonyítottak a magánvállalkozások piacán, mielőtt időlegesen, illetve részben az állami beszerzések felé fordultak volna. Már komoly tekintélyt vívtak ki a hazai, vagy nemzetközi piacokon, mielőtt kiaknázták volna a háborús konjunktúra nyújtotta lehetőségeket.

Az MM-nek és tulajdonosainak helyzete ebből a szempontból teljesen más. Az MM az állami megrendelések felfuttatása előtt néhány évvel egy pár főnek kenyeret adó, csőd közeli vállalkozásnak számított, amely már kezdte felélni pár millió forintos saját tőkéjét.

2011 után a céget óriássá szinte kizárólag az állami megrendelések tették.^*Jól példázza ezt, hogy 2011 január és 2020 április között az MM által nyert 99 közbeszerzési szerződésből mindössze tizenkét esetben volt a megrendelő valamilyen önkormányzat. A legtöbb, MM által nyert közbeszerzést az állami tulajdonban lévő NKM Nemzeti Közművek Zrt. cége, az NKM Földgázhálózati Kft (32 esetben), valamint a Nemzeti Fejlesztési Programiroda (23 esetben), a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt (5 esetben). és különböző főhatóságok (pl. Országos Vízügyi Főigazgatóság, stb.) írták ki.

Az MM tehát mintegy egymaga példázza azt, amit Berend T. Iván és Ránki György a szocialista állam gazdaságteremtő szerepéről írt, ahol „nem a gazdaság teremti meg az államot, hanem az államnak kell a gazdaságot megteremtenie”.^*Lásd: Berend T. I. és Ránki Gy. (szerk.). 1979. Gazdasági elmaradottság, kiutak és kudarcok a XIX. századi Európában. Az európai periféria az ipari forradalom korában. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. 64. oldal. Ezt a gondolatot a mai magyar helyzetre, az MM és az állam viszonyára vonatkoztatva következőképpen lehetne megfogalmazni: ha a piacgazdaság, a vállalkozások nem hozzák létre az államot, akkor maga az állam hozza létre saját képére formálva saját „vállalkozóját”:^*Ez persze azt is jelenti, hogy az MM tulajdonosait a schumpeteri értelemben nem tekinthetjük vállalkozóknak. qualis dominus, talis est servus.^*Latin szállóige: „Amilyen az úr, olyan a szolga”.

A megtermelt profit felhasználása is az MM furcsa viselkedését tükrözi. Egy ideáltipikus vállalkozó inkább a megtakarítást preferálja a fogyasztáshoz képest, és a cége által megtermelt profitot igyekszik a cégébe visszaforgatni – mivel bízik cége fejlődésében. Hiszen a cége az élete. Vagy egyszerűen csak azért, mert tartalékolni szeretne (a megtermelt nyereséget eredménytartalékba téve) azokra az időkre, amikor várhatóan gyengébb lesz az üzleti konjunktúra.^*Ganz Ábrahám a szabadságharc utáni represszió időszakában, és az ezzel összefüggő kedvezőtlen üzleti kilátásokat érzékelve igyekezett cégét megmenteni azzal, hogy „nyereségét nem vonta ki a termelésből, hanem állandóan újra befektette és igyekezett más forrásokból is pénzbefektetésre.” Lásd Szekeres, 1971. 236. oldal. Munkája, előrelátása nagy nehézség árán sikerrel járt: bár egészsége ezeket az éveket nagyon megsínylette, de cégét végül sikerült megmentenie. Aztán ebből a visszaforgatott profitból vagy a cégét bővíti, vagy leányvállalatokat alapít, más cégekben vásárol részesedést, és a többi; – de ez mind a cége, cégcsoportja továbbélését, bővülését szolgálja.

Az osztalék mértéke és a nettó nyereséghez viszonyított aránya (dividend payout ratio, azaz osztalékhányad) egyik jó indikátora ennek a viselkedésnek. A rendszeres nagy összegű osztalékfelvétel, az extrém magas osztalékhányad egyáltalán nem vall a klasszikus vállalkozói mentalitásra, távol áll attól. Ekkor a vállalkozó mintegy „fejőstehénként” (cash cow) tekint a cégére, amelyet igyekszik minél inkább kizsigerelni, a megtermelt profitot onnan „kimenteni”, „elrejteni”, valami miatt a luxusfogyasztáshoz vonzódva, felélni. Reszegi László magyar vállalati adatokon alapuló elemzéséből tudjuk, hogy a közbeszerzések nyertesei inkább járnak el így, mint a közbeszerzéseken nem induló cégek.

A XIX. századi és XX. századi vezető magyar cégek tulajdonosai, vezetői meglehetős jómódban éltek, de távol állt tőlük a luxusfogyasztás, a kirívó költekezés.^*Lásd többek között: Bácskai, 1989; Lengyel, 1989; Szekeres, 1971; Koroknai, 2004; Bence, 2007; Rasztik, 2010. Inkább töltötték szabadidejüket önképzéssel, a szakirodalom tanulmányozásával, vagy vállaltak közéleti szerepet. Ganz Ábrahám inkább a cégébe fektette minden pénzét, Láng László kiköltözött a gyár területén épített házába, hogy a lehető legközelebb legyen az üzemhez. Richter Gedeonnal kapcsolatban a kortársak szerénységére, puritánságára hívják fel a figyelmet, ami a szakmája iránti nagyfokú elhivatottsággal és tudásvággyal párosult.^*Az hogy milyen gazdag volt „nem sok látszott a tulajdonos életmódján. Richter Gedeon milliomosként is minden nap háromnegyed hétre érkezett Kőbányára, magára öltötte barna lódenköpenyét és egy pörge kalapot, majd személyesen járta körbe az üzemet a kazánháztól a laboratóriumig. Mivel elsőként érkezett, a kapuban fogadta a munkából elkéső alkalmazottakat. Kétkezi munkásait is mind ismerte, megbízott bennük. A gyár volt az egyetlen szenvedélye, nem járt el társaságba, még csak színházba sem. Családja jól élt Belgrád rakparti lakásukban, de messze nem olyan luxusban, amit megengedhettek volna maguknak.” Nyáry, 2016. és http://www.ekor-lap.hu/informacio/2019/02/04/richter_gedeon_1872_1944.

Ha az MM cég megtermelt profittal és osztalékfizetéssel kapcsolatos magatartását vizsgáljuk, akkor meglehetősen más kép bontakozik ki előttünk, mint amit Ullmann Móric, Weiss Bernát Ferenc, Valero Antal, a Wurda, a Wodianer, vagy a Koppl család, Ecker János, az Egger fivérek, Ganz Ábrahám, Láng László, Richter Gedeon esetében a gazdaságtörténet kutatások elénk tárnak.^*Lásd többek között Bácskai, 1989; Lengyel, 1989; Szekeres, 1971; Koroknai, 2004; Bence, 2007; Rasztik, 2010. Az MM tulajdonosai ugyanis előszeretettel veszik ki cégükben megtermelt profitot osztalékként. A 2006-2019 között az általuk évente felvett osztalék összege nominálisan 29,6 milliárd forintot tesz ki.^*Ez az összeg évi 6 százalékos átlagos reálhozammal számolva jelenértéken mintegy 36,5 milliárd forintot tenne ki.
A 2011-2019 között kifizetett összeg nagyságát úgy érzékeltethetjük, hogy ez megfelel kb. tíz felcsúti stadion építési költségének, vagy Magyarországon a 2021. évi költségvetésben a középfokú oktatásra előirányzott összeg (354 milliárd forint) közel 8,5 százalékának.

Ennél is érdekesebb viszont, ha kifizetett osztalék nagyságát összevetjük a nettó profitéval, és kiszámítjuk a kettő arányát, az osztalékhányadot. Ezek az adatok világosan jelzik, hogy az MM tulajdonosainak 2011-2019 között egyáltalán nem volt fontos az, hogy megtermelt nyereségből saját cégüket fejlesszék. Ugyanis ekkor az MM osztalékhányada extrém módon magas volt: 2012 után, a cég tulajdonosai szinte minden évben a megtermelt nettó nyereség szinte teljes egészét felvették osztalékként. A következő ábrán – összehasonlításként – közöljük egy vezető magyar építőipari vállalkozás (VMEV)^*A VMEV fantázianév egy létező magyar tulajdonú céget takar. osztalékhányadra vonatkozó adatait is.

2011-2019 között, míg az MM-nél a nettó profit 97 százalékát vették fel a tulajdonosok, addig a VMEV-nél csak tíz százalékát. Az MM tulajdonosainak e magatartása nemcsak a tipikus vállalkozói preferenciákkal, hanem az üzleti racionalitással is ellentétben áll. A felvett osztalék után ugyanis adót kell fizetni, míg a profitot a cég eredménytartalékába helyezni és ezen keresztül befektetni a cégbe, vagy más cégbe, projektbe, adómentes. Ezen túl a magas osztalékhányad közvetve arra is rámutat, hogy az MM tulajdonosai egyáltalán nem tartanak a konjunktúraciklus hullámzásaitól. Nem számítanak arra, hogy piacaikat egy esetleges dekonjunktúra érinteni fogja, amikor majd kevesebb megrendelésre kell számítaniuk. Nem kell tartalékolniuk a „szűkebb évekre”, így is biztosítva cégük túlélését, mint ezt például Ganz Ábrahám is tette annak idején.

Utolsó előttinek hagytam egy érdekes mozzanatot, amit első ránézésre nagyon nehéz megmagyarázni, ha az üzleti szemlélet felől közelítünk egy cég gazdálkodásához. Ez pedig az MM vonzódása a készpénzhez.^*Itt a mérlegben a „Pénzeszközök” soron megjelenő összegekről van szó. Ez tartalmazza a pénztárban lévő készpénzen és csekkeken kívül a látra szóló (azonnal készpénzzé tehető) bankbetétek összegét is.

Egy cég eszközein belül érdemes a képződő likvid eszközöket (pénztár és a látra szóló betétek összege) rövidebb, vagy hosszabb távra lekötni, befektetni. A likvid pénzeszközök tartalékolása előnytelen, mivel legfeljebb minimális pénzügyi bevételt eredményez. Bizonyára sem Ganz, sem Láng, sem az Egger fivérek, sem Weiss Manfréd, sem Richter Gedeon nem készpénzben tartották a cégnél folyamatosan keletkező, a bevételekből a költségek levonása után fennmaradó összegeket. Az MM mérlegeit vizsgálva azonban azt láthatjuk, ez koránt sincs így, különösen 2016 után nőtt meg pénzeszközök (pénztár, csekkek és látra szóló bankbetétek) volumene. A cégnél a pénzeszközök/összes eszköz arány néhány évben extrém magas: esetenként az 51-78 százalék közötti szintet is eléri.^*Eközben e mutató értéke a VMEV esetében 2011-2019 között átlagosan 20 százalékos volt, öt éven keresztül 20 százalék alatti értékkel és mindössze egy évben haladta meg a 30 százalékot. De egy vezető külföldi tulajdonú építőipari vállalkozásnál (VKTEV) ez az arány egészen elenyésző volt: 0,02 százalék és 0,16 százalék között mozgott 2012 és 2019 között. 2019-ben 55 milliárd forintra, 2018-ban 59 milliárd forintra, 2017-ben 74,6 milliárd forintra rúgtak az MM mérlegében a „Pénzeszközök” mérlegsoron nyilvántartott összegek.^*Ezeket az összegeket és arányokat a vállalati pénzügyekkel foglalkozó tankönyvek a piacgazdaság körülményei között általában „rossz készpénzmenedzsment”-ként értelmezik. Nem tudjuk, hogy egy ilyen értelmezés mennyiben helytálló az MM esetében, mivel a klasszikus piacgazdasági logikán kívül lehetnek más okok is, amelyek a likvid eszközök ilyen mértékű, és arányú használatát indokolják.

Különös jelenség még az is, hogy ez az arány a 2009-es, a 2013-as, és a 2017-es üzleti években (vagyis a választásokat megelőző években) volt viszonylag magas, a legmagasabb éppen 2017-ben.

Első ránézésre úgy látszik, hogy az MM viszonylag nagy arányban rendelkezik a cég működéséhez, a megrendelések teljesítéséhez nem feltétlen szükséges likvid eszközökkel.

A mérlegek vizsgálata részben választ ad ezeknek az elképesztően magas összegeknek és arányoknak az okaira. Az MM vevője (az állam?), illetve vevői (konzorciumi partnerei?) ugyanis 2011 után rendszeresen fizetnek előleget az MM-nek: a vevőktől kapott előlegek összege 2017-ben 72,6 milliárd forint, 2018-ban 68 milliárd forint, 2019-ben pedig 56,4 milliárd forint volt (lásd a következő ábrát). Különös továbbá, hogy az MM vevőinek ebbéli magatartása meglehetősen átalakult 2011-et követően. 2011-ben, amikor a cég 2,2 milliárd forintos árbevételt ért el, a vevők még nem fizettek előleget az MM-nek. 2012 és 2019 között már fizettek és egyre inkább: 2012-ben még csak 422 millió forintot, 2019-ben már 56 milliárd forintot. Azaz a vevőktől kapott előlegek összege 133,6 szeresére nőtt ezen időszak alatt.

Ha az MM szempontjából különösen sikeres 2012-2019 közötti időszak egészét nézzük, akkor a cég nominálisan 211,9 milliárd forint nettó érbevételt ért el és 206 milliárd forintnyi előleget kapott vevőitől. Ezek elképesztően nagy összegek, és az elért árbevételhez képest elképesztően magas arányok.^*Ha más építőipari cégek adatait is figyelembe vesszük, akkor annál inkább. A VMEV esetében például 2011-2019 között a vevőktől kapott előlegek 18 millió forint és 2 milliárd forint között ingadoztak és ezek összege az időszak alatt elért árbevétel mindössze 9 százalékát tette ki. Nem tudjuk, hogy mi áll e jelenség mögött. A választási éveket megelőző üzleti évekre jellemző magas arányok lehet, hogy egyszerűen a politikai üzleti ciklusokkal (political business cycle) függnek össze.^* A politikai üzleti ciklusok során a kormányzatok több eszköz (pl. pénzpolitika, szabályozás, támogatások, adópolitika vagy kormányzati kiadások, stb.) felhasználásán keresztül kizárólag a célból hatnak az üzleti ciklusokra, hogy növeljék újraválasztási esélyeiket. A politikai üzleti ciklusok lehetőségét már Schumpeter felvetette (lásd Schumpeter, 1980 (1911) 273- 320.). Kalecki is foglalkozott a kérdéssel, amikor arról írt, hogy a kormányzatok a kormányzati kiadásokon keresztül törekedhetnek a teljes foglalkoztatottság elérésére. Lásd Kalecki, Michal. 1943. ”Political aspects of full employment”. Political Quarterly, Vol: 14. No: 4. pp. 322- 331. https://bit.ly/2PhiGv5 (magyarul: Kalecki, Michal. 1980. ”A tőkés gazdaság működéséről. Válogatott tanulmányok. 1933-1970.” Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. 201-209. oldal.) A politikai üzleti ciklusok formális modelljét Nordhaus dolgozta ki először. Lásd Nordhaus, W. 1975.. ”The political business cycle”, Review of Economic Studies, Vol: 42, Issue: 2, pp. 169-190. A politikai üzleti ciklusok egyik fontos eszköze, hogy a választások közeledtével a kormányzatok hajlamosak felfuttatni az állami beruházásokat, így ezen belül a közbeszerzéseket is. Egy friss kutatás, amely 140 ezer európai állami vállalat adatait vizsgálta, arra talált bizonyítékot, hogy választási években jelentősen (közel 30 százalékkal) nőnek az állami cégek beruházásai a többi évhez képest. Az országonkénti vizsgálat arra mutatott, hogy egy adott országban minél gyengébb a joguralom, minél centralizáltabb a politikai rendszer, annál erősebb ez a hatás. Lásd Qingyuan Li, Chen Lin, Li Xu. 2020. ”Political Investment Cycles of State-Owned Enterprises” The Review of Financial Studies, Vol:33, Issue: 7, pp., https://doi.org/10.1093/rfs/hhz090 és https://bit.ly/2Pq37Bj. A kormányok a választások előtti évben, illetve választási évben általában hajlamosak felpörgetni költekezésüket, aminek egyik módja, hogy megnövelik az indított közbeszerzések volumenét. Ez a politika aztán a vevők (az állam) által fizetett előlegek összegének növekedésén keresztül mutatkozik meg az MM könyveiben.

Végezetül egy olyan mozzanatot emelnék ki, ami a múlt legnagyobb magyar vállalkozói közül sokakra, de különösen a XIX. század jelentős magyar vállalkozóira jóval inkább igaz, mint a MM tulajdonosaira.

Ez pedig az előbbiek aktív közéleti szerepvállalása.^*Mészáros Lőrinc 2011-2018 között volt a kis dunántúli falu, Felcsút polgármestere (https://hu.wikipedia.org/wiki/Felcsút. 2018-ban lemondott, azóta az MM tulajdonosai a labdarúgás szponzorálásán kívül más közéleti szerepet nemigen vállalnak. Lásd https://bit.ly/2EEo2yD.
Nemcsak az üzleti életben vállaltak kockázatot, hanem esetenként a közéleti szerepükből adódóan is. Képesek voltak bátor lépéseket tenni, mint Ganz Ábrahám, Maderspach Károly, Ullmann Károly, Wodianer Móricz, Wodianer Fülöp és többen mások, akik aktív szerepet vállaltak a szabadságharcban. Iparosként, gyárosként, kereskedőként, bankárként, katonaként, de akár fegyvervásárlások pénzügyi feltételeinek megteremtőjeként^*Lásd Urbán Aladár. 2010. ”Fegyvervásárlás, fegyvercsempészés 1848-ban”. Hadtörténelmi Közlemények 123. évf., 4. szám, 957-966. oldal. https://bit.ly/2X3PQmp.
szolgálták hazájukat. Amikor a sors úgy hozta, többen felléptek az önkényuralom ellen, a magyar szabadságért.

Jelképes lehet manapság Valero Antalnak, az egyik legjelentősebb XIX. század eleji textilipari cég a Valero selyemgyár tulajdonosának hozzáállása. Már a szabadságharc előtt jelentős közéleti szerepet is vállalt. Alapító tagja volt az 1842-ben létrehozott Nagykereskedői Testületnek, majd részt vett a Pesti Hengermalom Társaság, valamint a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank alapításában, amelynek később elnöke lett, őt választották meg az 1850-es alakuláskor a Pesti Kereskedelmi Kamara elnökének. Kapcsolatban állt főnemesekkel, közöttük Széchenyivel, tagja lett a Nemzeti Casinonak.^*Lásd Lengyel, 1989. Valero később, mint nagy befolyású polgár, nem habozott, amikor az önkényuralom és a cenzúra ellen kellett fellépnie a kor prominenseivel együtt. Nyáry Pállal, Klauzál Gáborral, Deák Ferenccel, Fáy Andrással, Trefort Ágostonnal, Vörösmarty Mihállyal, Fényes Elekkel, Kemény Zsigmonddal, Kappel Frigyessel, Irinyi Józseffel és másokkal együtt 1848. március 16-án ő is aláírta Gróf Zichy Ferencnek a budai tanácshoz címzett leiratát a cenzúra megszüntetéséről és a sajtó útján elkövetett vétségek kivizsgálására alakult ideiglenes bizottság létrehozásáról.^*Lásd Czaga Viktória, Jancsó Éva. 1998. Közcsend és közbátorság Budán, Pesten és Óbudán 1848-49-ben. Budapest Főváros Levéltára: Budapest történetének forrásai. Budapest: Budapest Főváros Levéltára. 22. oldal.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Mészáros és Mészáros Kft. Mészáros Lőrinc Olvasson tovább a kategóriában