Az utóbbi tíz év egyik legnehezebben megcáfolható folyamata volt Magyarországon, hogy a kormány politikája jelentősen hozzájárult a jövedelmi és a vagyoni egyenlőtlenségek növekedéséhez. Ehhez a 2010-től hatalmon lévő rezsim kisebb és nagyobb gazdaságpolitikai intézkedései szinte kivétel nélkül mind hozzájárultak, az egykulcsos adótól a jóléti állam leépítéséig. Ez nem véletlen, a kormány nyíltan vállalt célja, hogy megerősítse a magyar államtól szerzett kedvezményektől függő felső osztály helyzetét.

Ez a cél az utóbbi években sem változott meg, mégis kedvező fejlemény, hogy a KSH június végén közzétett adatai szerint 2018-ban nem romlott tovább a jövedelmi egyenlőtlenség, sőt, kis mértékben még csökkent is. A 2009 és 2012 között a nettó jövedelmekben kialakult olló ugyan nem záródott be, de legalább nem is nyílt tovább. 

Ez arra utal, hogy a 2013-ban indult, munkaerőhiánnyal párosuló nagy reálbér-növekedést a társadalom széles rétegei is ki tudták használni, nem csak a jobban szituáltak, piacképesebb tudással rendelkezők vagy a kedvezőbb helyzetű régiókban élők.

Ez látszik azon is, hogy a munkából származó jövedelmek egyre nagyobb részét tették ki a magyarok bevételeinek. Míg tíz éve még a második és kilencedik jövedelmi tized között – tehát a legeslegszélesebb értelemben vett középosztályban – az összes bevétel 50-60 százaléka származott munkából, addig 2018-ra már 60-70 százalékra emelkedett ez az arány. (Ezt csak minimális részben magyarázza a segélyezés átalakítása, tehát hogy a korábban munkanélküli segélyre szánt forrásokat egyszerűen átcsoportosították a közmunkaprogramba – ez az összkép szempontjából korábban sem volt egy igazán jelentős bevételi forrás.)

Gazdasági növekedés és a munkaerő-tartalékok kimerülése idején más országokban is megszokott tapasztalat, hogy a jövedelmi rétegek közötti egyenlőtlenség növekedése megáll vagy akár a visszájára fordul, hiszen a munkából élők relatív pozíciója javul. Más kérdés, hogy ez a növekedési szakasz 2020. március végén Magyarországon is véget ért hirtelen, ezért ez a folyamat is lezárulhatott – igaz, arra még várni kell két évet, hogy ezt az adatokban is lássuk.

A világban az egyenlőtlenségekről gyűjtött adatokkal kapcsolatban fontos szempont, hogy itt nem az egyes emberek jövedelmét sorolják be tizedekbe, hanem háztartásokét, tehát valójában az egy fedél alatt élők csoportjában egy főre jutó jövedelmeket látjuk. A különböző jövedelmi tizedekben évről évre más háztartások lehetnek, hiszen a jövedelem változásával a sorrend is változik. Minél több gyerek vagy más eltartott van egy családban, annál többfelé oszlanak a keresők bevételei, ezért könnyen elfordulhat például olyan helyzet is, hogy egy tízgyerekes bankvezető háztartása jóval hátrébb legyen a jövedelemeloszlásban, mint mondjuk egy egyedül élő pályakezdő programozó. Ez magyarázza azt is, hogy a családoknak szánt támogatások lényegesen nagyobb részt tesznek ki az elvileg szegényebb jövedelmi tizedekben, mint a gazdagabbaknál.

Egy másik érdekes hatása az utóbbi években látott lendületes bérnövekedésnek, hogy a nyugdíjak egyáltalán nem tartották a lépést.

Ez persze senkit nem érhet váratlanul, a nyugdíjak reálértékének védelme az egyik leghatékonyabban sulykolt politikai szlogen volt az utóbbi évtizedben. Márpedig

a reálértéken stagnáló nyugdíj azt jelenti, hogy folyamatosan nőni fog a távolság reál értelemben növekvő bérektől.

A medián nyugdíj 117 ezer forint körül volt tavaly, ami még a minimálbérnél is alacsonyabb, a becsült^*A medián bérről a magyarországi szervek továbbra sem tesznek közzé tájékoztatást, csak különböző módszerekkel lehet becsülni. A medián bér (az átlaggal szemben) az az összeg, amelynél pontosan ugyanannyian kapnak többet, mint kevesebbet. medián bérnek pedig a fele. Az egyik nyugdíjas szervezet közadatigényléséből azt is tudjuk, hogy így oszlanak el a nyugdíjasok a juttatás havi összege szerint:

A luxusnyugdíjakkal kapcsolatban időről időre kiújul a morális pánik, de azért érdemes a helyén kezelni a dolgot. Egymillió feletti nyugdíja összesen 32 embernek van, havi négyszázezer felett is mindössze 6403 ember kap nyugdíjat. Durva becsléssel a milliós nyugdíjasok évi 5-600 millióba, a négyszázezer felettiek is nagyjából 35 milliárd forintba kerülhetnek az adófizetőknek. Ez a 2018-ban 2700 milliárd forintos teljes nyugdíjkifizetésnek az 1,2 százaléka. Tény, hogy igazságtalannak tűnik, hiszen a nyugdíjasok mindössze 0,3 százaléka tartozik ebbe az elitkategóriába, és talán el lehetne jobban költeni ezt a 35 milliárdot, sőt, a nyugdíjplafon visszaállításával nem is lenne olyan nehéz megoldani ezt a kérdést. De az is biztos, hogy nem ezek a kiugróan magas nyugdíjak fogják fenntarthatatlanná tenni a rendszert. 

A másik oldalon viszont tényleg nagy problémák vannak. Az öregségi nyugdíjminimum 2008 eleje óta változatlanul 28 500 forint, pedig azóta (2019-ig) összesen 57,4 százalék volt az infláció. Ez azt jelenti, hogy abból, ami 2008-ban még 28,5 ezer forintot ért, ma már csak 18,1 ezernyi árut, szolgáltatást lehet vásárolni. Vagy a másik oldalról ahhoz, hogy legalább a 2008-as 28,5 ezer forintot érje ez az összeg ma, 44,9 ezerre kellene emelni. A tavalyi adatok szerint 18 ezren kapták ezt a nagyon alacsony juttatást. (Ennél jóval nagyobb jelentősége van az öregségi nyugdíjminimumnak a segélyezésben, az emelés elmaradása rengeteg típusú jóléti juttatás lassú elsorvasztásához járul hozzá.) Közel 600 ezer ember nyugdíja nem éri el a havi százezer forintot.

A 2018-as év volt az első, amikor a nyugdíjak relatív értékvesztése már a jövedelmi adatokban is megmutatkozott, a nyugdíjas háztartások ugyanis hátrébb csúsztak a jövedelemeloszlásban. Ez látszik az alábbi ábrákon.

A felső grafikonon azt látjuk, hogy az egyes jövedelmi tizedekben az összes jövedelem mekkora részét teszi ki átlagosan a nyugdíjbevétel. 2010-ben még az összes magyar háztartás bruttó bevételének negyede jött nyugdíjból, ez folyamatos csökkenés után nyolc évvel később éppen az ötödére csökkent. Az alsó ábrán azt látjuk, hogy mekkorák ezek az összegek, és ez milyen jövedelmi szintekhez elég – jól látható, hogy a várt inflációval emelkedő nyugdíjkifizetés összege nem nagyon változott, viszont azok, akik kapják, jól kivehetően egyre hátrébb csúsztak a jövedelmi ranglétrán.

Ez a tendencia nem túl valószínű, hogy akár hosszú távon is megfordulna, hiszen az ország demográfiai és bevándorlási kilátásai kifejezetten rosszak. A nyugdíjak fenntartható emeléséhez a munkában állók számának az emelésére is szükség lenne. Ezért fel kell készülni arra, hogy a nyugdíjasok többiekhez viszonyított jövedelmi arányának csökkenése – a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítésének ellenére is – egy hosszú és kellemetlen, ráadásul csak nagyon nehezen megoldható társadalmi feszültséghez fog vezetni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNyugdíj 2020: Ha ki akarunk mászni a gödörből, abba kellene hagyni az ásástA kormány csökkenő járulékkulcsból akar nagyobb nyugdíjat adományozni, az ellenzék pedig türelmesen várja, hogy összeomoljon a rendszer. Lehetne és kellene is mást csinálni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzétszakadt, aztán úgy maradt a magyar középosztály, és ehhez a kormány közvetlenül asszisztáltA válság előtti Magyarországon sokkal kisebbek voltak a jövedelemkülönbségek. Az alsó egymillió tizedével rosszabbul, a felső egymillió ötödével jobban él ma.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMinél többet keresel, annál jobban kedvezett neked a Fidesz-kormányA legszegényebb egymillió ember reálértéken kevesebbet keres most, mint hét éve.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyar vergődés Európa alján, ahogy még sosem láttadÚj módon ábrázoljuk az európai jövedelemkülönbségeket. A környékbeli országok maguk mögött hagyták Magyarországot, de az összeomló Görögországra majdnem sikerült felzárkózni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat egyenlőtlenség jövedelmi egyenlőtlenség nyugdíj Olvasson tovább a kategóriában