Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2020. július 22. 16:01 Élet

Érdemes vigyázni a naptejjel, még nincsenek felderítve a mellékhatások

Érdemes a naptejeket is csak a tényleg szükséges mennyiségben használni, ugyanis a bennük megtalálható vegyületek véráramba kerülésének veszélyére már több kutatás is felhívta a figyelmet a közelmúltban, derül ki a Wall Street Journal cikkéből. Az amerikai Food and Drug Administration (FDA) előírásai szerint amennyiben a készítmények összetevői közül valamelyik koncentrációja egy milliliter vérben meghaladja a 0,5 nanongrammot, ki kell vizsgálni a lehetséges egészségügyi hatásokat. Az amerikai szakhatóság hat ilyen vegyületet azonosított egy kísérlet során, amelynek résztvevőit arra kérték, hogy négy napig használják a napsugárzástól védő spray-eket és kenőcsöket.

Szórványos kutatási eredmények ráadásul arra utalnak, hogy endokrin zavarok és termékenységi problémák okozói is lehetnek ezek az összetevők, de biztosat egyelőre még nem lehet mondani róluk. A még nyitott kérdések tisztázására a tervek szerint az Egyesült Államokban alapos vizsgálatok indultak volna az elmúlt hónapokban, de a koronavírus miatt ezekre még egy darabig várni kell. Az FDA továbbra is ajánlja a naptejek a használatát a káros UV-sugárzás elleni védekezésre, ugyanakkor a szervezet szakértői azt tanácsolják a vásárlóknak, hogy válogassák meg alaposan a termékeket az összetételük alapján.

A cink-oxid és titánium-dioxid az FDA szerint biztonságos hatóanyagok (igaz, ez utóbbi belégzése az Európai Bizottság szerint rákkeltő lehet), míg a para-amino-benzoesav és a trolamin-szalicilát tartalmú készítményeket kerülni kell. A többi, nagyjából 12 különböző tipikus összetevővel kapcsolatban egyelőre túl kevés információ áll rendelkezésre – ezt a hiányt pótolták volna a már említett, de halogatott részletes vizsgálatok. Némi óvatosság azonban nem árt, különösen a homoszalát- és az oxibenzon-tartalmú naptejekkel szemben, ezen anyagok ugyanis a négynapos kísérlet után még három héttel később is a határérték feletti koncentrációban fordultak elő a kísérleti alanyok vérében (és bizonyos eredmények szerint hormonszerűen hatnak).

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet egészség napozás naptej vérvizsgálat Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Hajdu Miklós
2024. április 28. 04:33 Élet

Ha így megy tovább, az alapkamat helyett a folyók vízállása határozza meg az inflációt

Eddig a globális felmelegedés árakra gyakorolt hatásait többnyire átmenetinek, esetlegesnek tartották az elemzők, de eljött az ideje a szemléletváltásnak.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.