Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2020. május 22. 06:48 Vállalat

Reménykedhetünk a gazdaság beindulásában, ezt üzeni a kormány bérátvállalásának felfutása

„A magyar kurzarbeitnak a támogatás része tényleg kurz (rövid németül – a szerk.). Ez a konstrukció Németországban 80 százalékos térítést jelent járulékokkal együtt, nálunk ennek a töredékét. A német iparba nyomják a pénzt, itthon viszont csak a tévében látom rendszeresen, hogy ez történik, a cégünknél nem”.

Így értékelte röviden egy közel kétszáz főt foglalkoztató autóipari beszállító vállalat tulajdonos-vezetője a kormányzat munkahelyvédelmi bértámogatási programját. A véleménye korántsem egyedi. Az elmúlt két hétben közel húsz cégvezetővel és vállalattulajdonossal beszéltünk különböző ágazatokból, és többségük továbbra sem érzi azt, hogy a kormány konstrukciója a munkahelyek megtartására ösztönözné a cégeket.

Ennek ellenére közülük is egyre többen veszik igénybe a támogatást, jellemzően azért, mert a válságnak ebben a szakaszában a gazdaság talpra állásában bízva szeretnék megtartani az eddig még nem kirúgott alkalmazottaikat.

Nincs anyagi ösztönző, mégis használják

Abban szinte mindenki egyetértett, hogy a magyar kurzarbeit első, április elején bejelentett verziója teljesen használhatatlan volt. Nem beszéltünk olyan gazdasági szereplővel, aki az akkori feltételekkel igénybe tudta volna venni a segítséget, vagy akár komolyabban elgondolkodott volna ezen. Egyszerűen olyan feltételeket szabtak az igényléshez, és annyira szűkmarkúan határozták meg az egész konstrukciót, hogy a vállalati döntéshozók első olvasás után lemondtak az egyébként már hetek óta várt segítségről.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBiztosan nem fogja megmenteni a vállalatokat, amit a kormány kitaláltA kormány úgy próbálja megsegíteni a dolgozókat és a cégeket a rövidített munkaidő támogatásával, hogy leginkább a költségvetés jár jól.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKözelében sincs a 70 százaléknak a kormány nagy bérátvállalása, és ez nagy bajHosszas ámítás után, késlekedve mutatták be a magyar Kurzarbeit részleteit. A program kegyetlenül kisstílű lett, pedig most nagy szükség lenne a munkahelyek megtartására.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy hét után máris barkácsolni kell a munkahelyvédő programot, de miért lett ennyire szűkmarkú?Van közgazdasági racionalitás amögött, ha nem másoljuk le egy az egyben a német kurzarbeitot, de egyre inkább úgy tűnik, hogy a kormány elmérte az arányokat.

A támogatási rendszer akkor szinte azonnal komoly kritikákat kapott, amiket a kormány részben meg is hallgatott, és nagyjából két héttel az első után kijött a feljavított második verzióval. Ez annyival volt vonzóbb az eredetinél, hogy a cégek ne dobják kapásból a sarokba, hanem legalább elkezdjenek rajta gondolkodni, hogy milyen körülmények között és kiknek érheti meg igényelni.

Ahogy többen is megfogalmazták, a fő gond az, hogy – szemben például a német kurzarbeittal – itthon a vállalatoknak a legtöbb esetben többet kell fizetnie a munkavállalónak, mint amennyit ő ténylegesen dolgozik vagy megtermel. Így egy olyan döntési helyzetben, amikor aközött kell választani, hogy megtartsa-e a cég az alkalmazottakat rövidített munkaidőben állami támogatással, vagy kirúgja a kollégák egy részét, és aki marad, az dolgozzon teljes munkaidőben, sok esetben anyagilag az utóbbival jön ki jobban.

Azaz míg más országok kurzarbeit programjainál egyértelmű anyagi ösztönzők vannak arra, hogy a munkavállalókat megtartsák a vállalatok, itthon nem ez a helyzet.

A cégek sok esetben legfeljebb a felmentési időt spórolhatják meg,*Rendes felmondás esetén a munkaadó köteles felmenteni a munkavállalót a munkavégzés alól a felmondási idő felére. viszont ezért kockázatot vállalnak, hiszen az állami segítségért cserébe a támogatás idején túl is foglalkoztatniuk kell az érintett alkalmazottat. Márpedig az egyelőre kérdéses, hogy addigra visszatérnek-e a megrendelések, tudnak-e már nekik munkát adni, vagy veszteséget okoz majd a foglalkoztatásuk.

Mészárosék igényeltek, az autógyártók még elemzik

Éppen ezért jó hír, hogy az elmúlt két-három hétben megugrott az igénylések száma, ez ugyanis azt mutatja, hogy

sok, a konstrukcióval szemben egyébként kritikus cég is bízik annyira a jövőben, hogy vállalja ezt a kockázatot.

Az igénylések ugyanis valamikor május elején tényleg megindultak. A kormány által időközönként közzétett adatok is azt mutatják, hogy elkezdett felfutni a program, és a lapunknak nyilatkozó cégvezetők és tulajdonosok közül is számos az előző hetekben igényelte a támogatást, vagy éppen most fontolgatja ezt.

 

Sőt, a legnagyobb hazai foglalkoztatók közül is több társaság vizsgálja a lehetőségeket. A már említett cégek mellett konkrétan a kurzarbeitra vonatkozó kérdésekkel további nagyjából egy tucat céget kerestünk meg, köztük a hazai autógyártókat is. A Suzuki, a Mercedes és az Audi egyaránt azt válaszolta, hogy egyelőre még nem igényelte a támogatást, de tanulmányozza a programot, és szükség esetén élni is fog vele.

Számos nagy Fejér megyei foglalkoztatónál is rákérdeztünk a programban való részvételre, mivel egy múlt heti prezentációból (pdf) az derült ki, hogy május 8-ig itt igényelték a legtöbb munkavállalóra a támogatást.

A megkeresettek közül azonban kizárólag a Mészáros-csoport válaszolt a kérdéseinkre.

Eszerint a felcsúti vállalkozó többségi tulajdonában álló tőzsdei cég, az Opus Global Nyrt. leányvállalatai közül egyedüliként a Wamsler SE nyújtott be kérelmet a csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatására. Ennek keretében 454 munkavállalójuk négy órában történő foglalkoztatását tervezik három hónap időtartamra. Bár Mészároséknak rengeteg cége van Felcsútra bejegyezve, a Wamsler pont nincs ezek között, azaz a Fejér megyei igénylések nem hozzájuk köthetőek.

 

Kell az újraindításhoz a bejáratott munkaerő

A programmal szemben kritikus és kissé megengedőbb cégvezetők is kivétel nélkül ugyanazzal a két dologgal magyarázták, hogy az anyagi ösztönzők hiánya ellenére miért veszik mégis igénybe a támogatást ahelyett, hogy leépítenének. A ritkábban előkerülő érv egyfajta szociális szempont volt, amit egy kelet-magyarországi cég első embere úgy fogalmazott meg, hogy sokkal inkább etikai, mintsem gazdasági okokból igényelte a támogatást. Így ugyanis az embereknek még négy hónapig biztosan van jövedelme, ami ugye a munkanélküli segély folyósításánál is hosszabb idő.

Egy másik, több száz embert foglalkoztató autóipari beszállító vezetője ugyanerről azt mondta:

pár ember így megtarthatja a munkáját, de ehhez nekem is hozzá kell tennem. Ami pedig többe kerül nekem, mint amennyiért a munkavállaló megdolgozik.

Annak a pár embernek a megtartása azonban most sokaknak különösen fontos, és ez a másik, lényegében mindenki által hangoztatott érv az igénylés mellett. Bár elképzelhető, hogy minden második munkavállaló szélnek eresztése kényelmesebb, sőt akár olcsóbb megoldás is lenne, de ez esetben a bejáratott, a céget és a munkát is már ismerő alkalmazottakról kellene lemondania a vállalatnak, és adott esetben – ha beindul a gazdaság – új embereket keresni helyettük.

A magyar kurzarbeit pedig, ha anyagi ösztönzőnek nem is túl jó, annak a lehetőségét megteremti a munkáltató számára, hogy ha lesz élénkülés, akkor a stabil munkaerejét tudja aktivizálni.

Nagy előny, hogy egyben van a munkavállalói gárda, ha tényleg újraindul a gazdaság, nem kell újra beruházni, toborozni, betanítani, embereket hozzászoktatni a vállalati kultúrához – mondta lapunknak László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke. Ő szintén azt tapasztalja, hogy a feldolgozóipari cégeknél jelentős részében megvan a szándék a már bevált és a válság korábbi szakaszában még el nem küldött emberek megtartására.

A megtépázottabb iparágak szereplői közül arra szinte senki nem számít, hogy rövid távon a válság előtti szintre sikerül visszaállniuk. Ezeknél a vállalatoknál azonban a jelenlegi munkaerő-állomány megtartása az esetek nagy részében nem is azt jelenti, hogy aki a járvány előtt náluk dolgozott, az négy hónap múlva is ott lesz, hiszen sok helyen a már későn érkezett állami segítség előtt is voltak leépítések. Abban viszont bíznak a cégvezetők, hogy akiket mostanáig megtartottak, azok munkájára szükség lehet már középtávon is.

Az ügyintézéssel nincs gond

Az igénylések közelmúltban látott felfutása valószínűleg a következő hetekben is folytatódik majd. A lapunknak nyilatkozó cégek közül is többen jelezték, hogy még dolgoznak a kérelem benyújtásán. A folyamat ugyanis még a második verzióban megvalósított adminisztratív könnyítésekkel sem egyszerű. Az egyik jelentős magyar könyvkiadó, a Kossuth kiadói csoport vezetője, Kocsis András szerint emiatt csak korlátozottan tudják igénybe venni a bértámogatást.

„Mivel munkaadó és munkavállaló csak közösen pályázhat, egyenként végigmegyünk, hogy ki igényli, és ki nem” – mondta.

Ez utóbbit említette egy nagyvállalat vezetője is nehézségként, kiemelve, hogy ezer emberre egyenként megigényelni nem annyira egyszerű, mint az elsőre tűnhet, tényleg mindenkinél külön ellenőrizni kell, hogy nem zárja-e ki valami a támogatásból.

Az ügyintézés tapasztalatai azonban összességében eddig pozitívak. Akik kapcsolatba kerültek az illetékes kormányhivatal foglalkoztatási főosztályával, kivétel nélkül azt mondták, hogy kaptak segítséget, sőt lényegében folyamatos volt a hivatal és a cégek között a kapcsolattartás az igénylések beadásáig. A kérelmeket pedig az utolsó hibák kijavítását követően jellemzően el is bírálták a jogszabályban rögzített nyolc munkanapon belül, vagyis az adminisztráció gördülékenyen megy.

Akinek kéne, nem kap, akinek nem kéne, kéri

A nagy felfutás ellenére továbbra is elég széles az a vállalkozó kör, akinek szüksége lenne állami segítségre, de a magyar kurzarbeit még mindig szigorú feltételei közé nem fér be. Bár a kormányzati szereplők szerint a kereskedelemben is sokan igénybe vették a támogatást, ebből a szektorból mi szinte csak negatív visszajelzést kaptunk. Egy online és bolti kiskereskedelemmel is foglalkozó cégnél például azt mondták, hogy a második – már felhasználóbarátabb – verzióval sem tudtak mit kezdeni, mivel az üzleteik forgalma lényegében lenullázódott. Ők és mások is az online és a bolti munka közötti átcsoportosítással próbáltak játszani több-kevesebb sikerrel.

 

Még azoknál a feldolgozóipari társaságoknál sem evidencia, hogy mindenkire meg tudják igényelni az állami segítséget, akiknek első ránézésre a programot szánta a kormányzat. Beszéltünk olyan vállalatvezetővel, akinek a cége a fizikai munkásokra kért támogatást, az adminisztratív irodai alkalmazottakra azonban annyira nem érte volna meg, hogy velük inkább 75 százalékos munkaidő- és bércsökkentésben állapodtak meg.

Különösen ennek fényében érdekes, hogy bár a szigorú feltételek egyik oka egész biztosan a potyautasok kiszűrése volt, így is vannak olyan cégek, amelyeknél nehezen érthető, miért igényelnek állami segítséget. László Zoltán lapunknak azt mondta, tudtukkal néhány olyan vállalat is alkalmazza a kurzarbeitot, amelyeknél nem látják ennek a szükségszerűségét.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMind a három másik visegrádi ország nagyobb támogatást ad a bajba került cégek dolgozóinak, mint MagyarországUtólag látszik majd, hogy mire volt elég az egyes országokban a kurzarbeit, de a feltételeket összehasonítva a magyar szigorúbb és kevesebbet ad, mint a cseh, a lengyel, vagy a szlovák.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat bértámogatás koronavírus kurzarbeit Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2024. december 2. 16:58 Közélet, Vállalat

Még idén több ezer Petőfi Sanyi, Széchenyi Pisti és Liszt Feri készül

Továbbá Brunszvik Rézi, Batthyány Lojzi, és Jókai Mór is. Tíz centis méretben fröccsöntött műanyagból, valamivel kevesebb mint 29 millió forintért.

Hajdu Miklós
2024. november 28. 16:28 Vállalat, Világ

Ez nem Kurzarbeit-válság: tömegeket bocsátanak el német nagyvállalatok

Éles különbség a német ipar mostani és 2020-as válsága között, hogy számos vállalat megválik a korábban nagy nehézségek árán toborzott dolgozóitól.

Torontáli Zoltán
2024. november 28. 06:01 Tech, Vállalat

Tucatjával menekülnek Szlovákiába a magyar webáruházak

Kedvezőbb az adók összetétele, nem rángatják egyik napról a másikra a szabályokat, és barátságosabb a hatósági ügyintézés.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. december 2. 06:06 Élet

Újra lehet napelemet telepíteni állami támogatással, akkumulátor nélkül?

A jövőre induló Vidéki Otthonfelújítási Programban benne van a napelem, elég furcsa módon mindenféle kötöttség nélkül.

Gajda Mihály
2024. december 1. 06:05 Pénz, Világ

A tengeri útvonal, amely Amerikának is egyre fontosabb

Az Egyesült Államok olajexportjának felfutásával egyre több szállítmány használja a Panama-csatorna mellett az Afrikát megkerülő útvonalat is.

Stubnya Bence
2024. november 30. 06:02 Podcast

„A kínaiak le fogják tarolni a piacot” – mekkora a baj az európai autóiparban?

Honnan ered a magyar gazdaságot is sújtó járműipari válság, és mennyire kell tartani a kínai konkurenciától? Autópiaci szakértőket kérdeztünk a G7 Podcastban.