A közelében sincs a tényleges állami bérátvállalás annak a 70 százaléknak, ami a gazdaságvédelmi akcióterv kormányzati kommunikációjában szerepel. Sőt, néhány kivételes esettől eltekintve még a munkaidő felére vetített (a 70 százaléknál sokkal ritkábban elhangzó) 35 százalék is nagyon erős túlzás.

A kormány által megálmodott konstrukcióról a legtöbbet talán az mondja el, hogy – igaz, elég magas fizetésnél, de – van egy pont, ami felett az így nyújtott „támogatás” már nem többletköltséget jelent a költségvetésnek, hanem egyszerűen keres rajta az állam.

Kurzarbeit, kurzgeld

Bár a gazdaságvédelmi akciótervről már múlt hét elején beszélt Orbán Viktor miniszterelnök, illetve Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, annak részleteit napokig csak találgatták az érintett cégek. A bizonytalanság csütörtökig tartott: a négynapos ünnep kezdete előtt pár órával a részletes jogszabályi háttér is megjelent.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk„Ugyanaz van, mint a Gyurcsány-kormány idején: duma és porhintés” - cégek értékelték a mentőcsomagotA járvány által legkomolyabban érintett iparágakban működő cégek nagyon várták a mentőcsomag részleteit, de a bejelentés óta még nagyobb a bizonytalanság.

A legtöbbeket a német mintára bevezetett Kurzarbeit, azaz csökkentett munkaidőben való foglalkoztatás támogatásának pontos szabályozása érdekelt. Ennek lényege, hogy rövidített munkaidő esetén az állam átvállalja az alkalmazottak bérének egy (jelentős) részét. A szabályozás értelmében a támogatást igénybe vevő alkalmazottak fizetése három részből tevődik össze:

1. A munkaadójuk továbbra is fizeti a bérüket a csökkentett munkaidejükre, ami az eredeti munkaidő 50-70 százaléka lehet, tehát egy 8 órás munka esetén 4-5,6 óra.
2. Szintén tovább fizeti a bért a munkaadó a kieső munkaidő^*tehát a maradék 30-50 százalék, 8 órás munkaidő esetén 2,4-4 óra. 30 százalékára, ebben az időben azonban az alkalmazott ténylegesen nem dolgozik, hanem valamilyen munkaköréhez kapcsolódó fejlesztésen vesz részt
3. Az ezek fölötti részt, tehát a maradék kieső munkaidő^*tehát a maradék 30-50 százalék, 8 órás munkaidő esetén 2,4-4 óra 70 százalékát vállalja át az állam.

Utóbbi sem igaz azonban mindig, az államra eső részt ugyanis maximálták: a minimálbér kétszerese, azaz bruttó 322, nettó nagyjából 214 ezer forint fölött már nem nőhet tovább. Így az állam legfeljebb 75 ezer forintot vállal magára az érintettek fizetéséből. Mindez azt is jelenti, hogy aki korábban ennél többet keresett, az nem kapja meg a teljes bérét.

Azt, hogy kormányzati kommunikációban szereplő 70 százalékos bérátvállalás – mivel legfeljebb a munkaidő felére szólhat – valójában 35, már a kezdetektől tudni lehet. A fenti grafikonból – ahol a teljes oszlopok mutatják az alkalmazott bérét, és ebből a narancssárga, amit az állam vállal – azonban kiderül, hogy ez is csak bizonyos esetekben igaz, jellemzően ennél is sokkal kisebb részt vállal magára a költségvetés.

Az átlagbérnél már 50 százalékos munkaidő-csökkentés esetén is csak 30 százalékot fizet az állam, háromszázezres nettó fizetésnél pedig a pénz negyedét adja. Kisebb időkiesésnél pedig ennél is jóval alacsonyabb ez az arány. Ha a munkaidő harmada marad ki, akkor például 21 százaléknál semmiképpen nem nagyobb a 70 százalékosnak kommunikált átvállalás, az átlagbérnél pedig már csak a fizetés nagyjából hatoda jön a költségvetésből.

Még nyerhet is rajta az állam

Persze akár ez is lehetne segítség a cégeknek, valójában azonban – ahogy erről korábban már írtunk – nem az: a konstrukció szinte egyáltalán nem ösztönzi a vállalatokat arra, hogy munkaerőt tartsanak meg, egyszerűen mert nem járnak ezzel érezhetően jobban. Ennek egyik legfőbb magyarázata pedig az, hogy miközben a munkavállaló bérének egy kis részét kifizeti az állam, addig többletköltség vállalására is kényszeríti a cégeket a kötelező képzéssel. Ez még úgy is igaz, ha magára a fejlesztésre valószínűleg senki nem fog költeni, hanem megpróbálja megoldani házon belül. A cégeknek ugyanis erre az időre is bért kell fizetniük, miközben a munkavállaló bevételt nem termel^*és mivel a kényszerképzéseket mindenki igyekszik majd megoldani minél olcsóbban, ezek az esetek nagy részében hosszútávon sem teremtenek majd értéket.

A költségvetés szempontjából viszont ez többletbevételt jelent, hiszen a bér után mind a munkavállaló, mind a munkaadó fizetnek járulékokat és adót. Azaz az állam tényleges költsége a nagy bérátvállalással még a fentieknél is jóval kevesebb. Olyannyira, hogy egy pont (azaz igen magas bérszint) felett keresne a költségvetés a dolgon, már ha lenne olyan cég, amely ezt bevállalja.

A kormány által megálmodott konstrukció még a maximális bérátvállalás esetében is harmadannyi többletbevételt hoz az államnak (a képzési időre fizetett bér utáni adók és járulékok miatt), mint amennyit bérhozzájárulásként kifizet. Így az említett egy ember után fizethető maximum 75 ezres támogatás valójában kevesebb, mint 50 ezer forintjába kerül a költségvetésnek.

Azaz a maximum állami ráfordítás az érintett munkavállaló fizetésének 23 százaléka, szemben az állami döntéshozók által emlegetett hetvennel.

Kisebb munkakidő-csökkenésnél pedig logikusan ennél is sokkal alacsonyabb, a 30 százalékos kiesésnél például legfeljebb a bér hetede, egy átlagos fizetésnél pedig mindössze a tizede. Valamivel 630 ezer forint feletti nettó bérnél pedig (függetlenül a munkaidő kiesés mértékétől) átfordulna a dolog, és többet fizetne a cég, illetve a munkavállaló a képzési időre járó bér után adóként, illetve járulékként, mint amennyi az állami támogatás. Már persze, ha lenne ilyen eset.

Ezek csak magának a konstrukciónak a sajátosságaiból eredő többletbevételek. Azaz olyan, mintha a bértámogatás alternatívája egy cég számára csak a támogatás nélküli csökkentett munkaidő lenne. Valójában azonban ez nem így van, hiszen a vállalat csökkentheti a jogszabályban szereplő 30-50 százaléknál nagyobb mértékben is a munkaidőt, elküldheti fizetés nélküli szabadságra a munkavállalót, vagy egyszerűen fel is mondhat neki.

Ezekhez képest pedig lényegében minden esetben olcsóbban megússza a dolgot a mostani nagy felajánlással az állam. A fizetés nélküli szabadság esetében (ehhez a konstrukcióhoz képest) például minimum másfélszer annyi állami bevétel esne ki adó és járulék formájában, mint amennyit most támogatásként fizet az állam.

Egy esetleges elbocsátáshoz képest pedig még többet nyer a költségvetés: itt a háromhavi legfeljebb 121 ezer forintos munkanélküli segélyt próbálja most ugyanilyen időtávra maximum havi 50 ezer forintos költséggel megúszni a kormányzat.

A legnagyobb probléma azonban nem azzal van, hogy az állam finoman szólva sem nyúlt túl mélyen a zsebébe, hanem azzal, hogy a megálmodott konstrukció pont arra nem tűnik alkalmasnak, ami az elsődleges célja kellene, hogy legyen, tehát hogy segítsen megtartani az álláshelyeket. Érthető törekvés, hogy a munkavállalók jövedelmét minél közelebb tartsuk a tényleges bérszintjükhöz (és az alacsony keresetűek esetében szükségszerű is), de a gazdaság megvédésénél most nem ennek kellene lennie az elsődleges szempontnak. Nem is engedi meg ezt a helyzet.

A válság elsősorban nem kereslet jelenlegi visszaesése miatt húzódhat el (mivel nincs nagyon mire költeni, ez így is, úgy is bekövetkezik), hanem azért, mert rengetegen veszthetik el az állásukat. Emiatt egy a 2008-as válságot követőhöz hasonló helyzet alakulhat ki.

Ez csak akkor kerülhető el, ha a cégeket a kormány a munkahelyek megtartására ösztönzi. Ezért kezdték más országokban sokkal korábban és sokkal aktívabban átvállalni a béreket a kormányok. Az itthoni konstrukció azonban a leginkább érintett, és így minden bizonnyal az alkalmazottjait legelőször leépítő vállalkozásoknak egyáltalán nem nyújt segítséget. Ezeket az álláshelyeket veszni hagyja, de még azokat sem igazán ösztönzi a segítség igénybevételére, akik beleférnének a jogszabályi keretekbe.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Vállalat gazdaságvédelmi akcióterv koronavírus kurzarbeit mentőcsomag Olvasson tovább a kategóriában