Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. január 8. 13:56 Élet, Tech

Ha mutogatsz egy önvezető autónak, honnan fogja tudni, hogy mit akarsz?

Abdesalam Soudi munkába menet egy lámpás kereszteződésben bevett egy balkanyart, miközben szembe jött vele egy egyenesen közlekedő önvezető autó. A lámpa teli zöldet mutatott (nem volt benne nyíl alakú jelzés), vagyis papíron az önvezető autónak volt elsőbbsége, ám ezt Pittsburghben – ahol az eset történt – elég gyakran felülírják a helyi szokások. Az olyan kereszteződésekben, ahol a balra nagy ívben való fordulás a szembejövő nagy forgalom miatt nehézkes, az egyenesen haladók el szokták engedni a sor elején álló balra fordulókat. Persze csak akkor, ha a helyzet úgy kívánja, például csúcsforgalomban.

Mindezt ráutaló magatartással teszik, ideális esetben egyértelmű a helyzet: az egyenesen haladó autó a zöld jelzésre csak lassan csorog be a kereszteződésbe, ha látja, hogy előtte el akar fordulni a szembejövő. Soudi azonban önvezető autóval találta szembe magát, amelynek nincs ilyen empatikus képessége. Ő mégis bevágott balra, az önvezető autó pedig a szenzorainak köszönhetően kénytelen volt udvariasan elengedni, szépen lelassított. Nem lett ideges, nem rázta az öklét, nem dudált, de még csak satufékeznie sem kellett.

Soudi a Pittsburghi Egyetem szociolingvisztikai kutatójaként az eset után egy cikkben elgondolkozott azon, hogy mennyi hasonló érdekes szituáció lesz majd a jövőben, és hogyan fognak viselkedni ezekben a helyzetekben az autóvezető technológiák. Be lehet ilyesmit egyáltalán valaha is programozni?

Itt van rögtön például az a kézenfekvő eset, amikor az úton a szembejövő autók a fényszóró felvillantásával jelzik, hogy traffipax következik. Ez nyilván nem érdekli a szabályokat betartó önvezető autót, csakhogy a fénykürtöt akkor is nyomni szokták, amikor azt akarják vele jelezni, hogy nincs jól beállítva a fényszóró, azaz a szembejövőnek kiveri a szemét az autó világítása. Még rosszabb, hogy a fénykürt bizonyos szituációkban azt jelenti: “nem neked van elsőbbséged, de jöhetsz, elengedlek”. Hogyan fogja ezeket a jeleket kontextusba helyezni egy önvezető autó?

Még baljósabbnak tűnik a duda használata. Egy hosszas dudálás a forgalmi helyzettől függően egyfajta káromkodást jelez, vagy arra figyelmeztet valakit, hogy zöld a lámpa és induljon el, de az is lehet, hogy “vigyázz, jövök” a jelentése. Ráadásul ha egy mentő, egy tűzoltó vagy egy rendőrautó jön szirénázva, az is egyfajta hosszas hanghatás, amit nem csak meg kellene különböztetnie az önvezető autónak, hanem például úgy kellene lehúzódnia és utat adnia, ahogy azt ott és akkor a többiek teszik, alkalmazkodva a körülményekhez, esetleg még a záróvonalat is átlépve.

Még bonyolultabbá teszi a helyzetet a szokások regionalitása: Egyiptomban a négy rövid duda utáni egyetlen hosszabb duda körülbelül azt jelenti: “figyelj már oda!”. Marokkóban viszont előzéskor egymás után háromszor röviden dudálnak: először az előzés megkezdésekor (“figyelj, mert meg foglak előzni”), másodszor, amikor az előzött jármű mellé érnek (“figyelj, itt vagyok”), harmadszor pedig előzés után (“köszönöm”). Ez még annak az embernek is furcsa, aki először jár arra, de hamar meg tudja érteni, és alkalmazkodik hozzá. Hogy fog eligazodni ebben a jeldzsungelben egy önvezető autó?

Az önvezető autók képesek értelmezni az útjelző táblákat, vagy akár egy rendőr karjelzéseit is, de vajon mi lesz a helyzet például akkor, ha egy baleset miatt ki kell kerülni a helyszínelőket az úton, de erre csak abból lehet következtetni, hogy egy rendőr int egyet a közeledő autósoknak? Hova fog menni ebben az esetben az önvezető autó és mikor tér vissza az útra? Ha viszont megáll, akkor fel fogja tartani a forgalmat.

Soudi esete a balra kanyarodással egyébként azt mutatta meg, hogy ha robot és ember egyszerre van az úton, akkor a robotnak feltétlenül udvariasan el kell engednie az embert, hiszen csak azt érzékeli, hogy egy másik autó van a közelében, és le kell fékeznie. Legközelebb, ha ugyanígy jár, vajon megfordul Soudi fejében az, hogy nyugodtan bevághat egy sofőr nélküli autó elé, mert az úgyis lassítani fog? Mert ha igen, ez oda vezethet, hogy az önvezető autókat a legkülönfélébb forgalmi helyzetekben lehet majd szívatni, hiszen úgysem szólnak vissza, és a szenzoraiknak köszönhetően nem fognak veszélyesen közel jönni.

Ebből kiindulva Soudi szituációja akkor is izgalmas, ha megfordítjuk. Tegyük fel, hogy az önvezető autó akar balra fordulni, és az egyetemi professzor jön vele szemben, egyenesen. Ha a professzor csak szokás szerint lassan becsorog az útkereszteződésbe, vagyis jelzi, hogy el akarja engedni a robotpilótát, akkor az honnan fogja tudni, hogy tényleg mehet-e vagy csak egy lassú autó jön vele szemben, akinek elsőbbséget kell adnia? Márpedig ha nem érzékeli jól ezt a gesztust, akkor lehet, hogy örökre beragad a kereszteződésbe, mert nagy a szembejövő forgalom. Ha azt érzékeli, hogy nem tudja időben elhagyni a kereszteződést, akkor a KRESZ szerint be sem mehet oda.

Az is jó kérdés, hogy mit kezd az önvezető autó a Baby on board típusú feliratokkal. A szociális megközelítés szerint ezekre az autókra különösen odafigyelünk, hajlamosabbak vagyunk vele udvariasabbak lenni, mint másokkal, különösen akkor, ha tényleg látjuk, hogy a hátsó ülésen benn ülnek a kisgyerekek. A robot ezt aligha érzékeli, de még ha igen, akkor sem lesz egyszerű külön beprogramozni arra, hogy udvariasabb legyen.

Soudi egyébként nem tud megoldást adni a saját maga által felvetett szociolingvisztikai problémákra, csak megfogalmazza a kérdéseket, amelyeket valószínűleg minden autós napestig tudna sorolni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Tech autó KRESZ önvezető autó Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Hajdu Miklós
2024. április 28. 04:33 Élet

Ha így megy tovább, az alapkamat helyett a folyók vízállása határozza meg az inflációt

Eddig a globális felmelegedés árakra gyakorolt hatásait többnyire átmenetinek, esetlegesnek tartották az elemzők, de eljött az ideje a szemléletváltásnak.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.