Finnország és Oroszország határszakasza 1340 kilométeren keresztül húzódik nagyrészt tajgával borított tájakon. Bár a határ néptelen, vagy gyéren lakott területeken vonul végig, ez nem jelenti azt, hogy ne lenne fontos egyik fél számára sem. Sőt, az oroszoknak a Szovjetunió széthullása óta talán most lehet a legfontosabb a finn kapcsolat, és ahogy Kelet-Európából is ismerős lehet, itt is az energia játssza a főszerepet.

Cikksorozatunk első részében bemutattuk, hogy Finnország orosz segítséggel és technológiával építi harmadik atomerőművét ugyanazzal a céggel, amely a Paks 2-t is fel fogja húzni. A Finnország északi részén megvalósuló Hanhikivi 1 névre projekt ugyanakkor egyáltalán nem zajlik zökkenőmentesen. A technikai jellegű problémák mellett azonban a tágabb geopolitikai, energetikai kitekintés is fontos ahhoz, hogy megértsük, mit is jelent az, ha épp az oroszok szállnak be egy ekkora buliba. Ugyanis nem biztos, hogy szimplán üzleti megfontolások mozognak a háttérben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA finneknél nem számít, mennyit csúszik az orosz atomerőmű, csak az a fontos, hogy biztonságos legyenUgyanolyat épít nekik a Roszatom, mint nekünk Paksnál, de szerintük nem lehet kapkodva atomerőművet építeni. Az oroszoknak sokat kell dolgozniuk, hogy elnyerjék a finnek bizalmát.

Veszélyt jelenthet az atomerőmű a finn szuverenitásra

Tavaly nyáron megjelent egy Finnországban nagy vihart kavart tanulmány, melyet a Finn Nemzetközi Kapcsolatok Intézete (FIIA) készített. A tanulmány készítői az orosz külpolitika változását vizsgálták energiapolitikai irányból, arra jutottak, hogy Oroszország a gazdaságdiplomáciában kihasználja más országok energiafüggőségét, és ezzel a módszerrel már most is aláássa különösen a kisebb országok nemzeti szuverenitását.

Finnország esetében a kutatók szerint a Hanhikivi 1 projekt körüli történések azt mutatják, hogy a gazdasági célokat elhomályosítják a politikai szándékok, és ez tovább pereg a politikai döntéshozatalra és a piacgazdaság szereplőire. Oroszország egy stratégiailag fontos szektorban veti meg a lábát a folyamat eredményeként, ami Finnországot arra ösztönzi, hogy jó kapcsolatokat tartson fenn velük. A tanulmány szerint ezzel a módszerrel az oroszok éket verhetnek az EU tagállamai közé és megbonthatják a 28-ak egységét.

Egy szintén 2016-ban megjelent rövidebb értékezésében a FIIA kutatói emellett több más érdekes összefüggésre is rámutattak az orosz energiapolitikával kapcsolatban. Először is, ha Oroszország exportjából kivesszük az energiahordozókat, akkor az ország gyakorlatilag kevesebbet exportál, mint Lengyelország, pedig több, mint háromszor annyian lakják. A Krím elfoglalása miatt bevezetett nyugati szankciók eközben felszínre hozták az orosz gazdaság gyengeségeit: kevés az olyan exporttermékük, amelyek külföldön igazán versenyképesek. Az orosz vezetés ugyanakkor nem akar és képtelen is komolyabb gazdasági reformokat elindítani, a belső problémákról pedig a külső konfrontációra igyekszik irányítani a figyelmet. Ez az energiapolitikában úgy nyilvánul meg, hogy az üzletieket felülírják a stratégiai érdekek. A stratégiailag fontos országokban igyekeznek nukleáris projekteket gründolni, mielőtt azokat mások (például Kína) nyernék el. A Hanhikivi atomerőmű ráadásul egy nagyon jó referencia lenne a Roszatomnak: a finn nukleáris hatóság, a STUK híres arról, hogy rendkívül szigorúan járnak el, emellett pedig a finneknek nagy tapasztalata van a nukleáris energia költséghatékony és biztonságos üzemeltetésével. Egy ilyen, sikeres projekttel a hátuk mögött pedig akár újabb ajtók is megnyílhatnának előttük.

A veszélyekre akár legyinteni is lehetne, ám a finnek tudhatják, miről beszélnek. A hidegháború ideje alatt ugyanis Finnországot – a második világháborúban elszenvedett katonai vereség ellenére – nem szállták meg külföldi csapatok, ám ennek nagy ára volt. Az ország egyfajta kényszerpályára került, melyet finnlandizációnak is nevezetek a hatvanas évektől. Ez azt jelenti, hogy „egy katonai nagyhatalom politikailag a maga hatókörébe von egy államot anélkül, hogy az elvesztené a függetlenségét, de a gyakorlatban erősen korlátozva külpolitikai mozgásszabadságát”. A helyzet a nyolcvanas évek közepétől kezdett el puhulni, ekkortól már komolyabban is lehetett bírálni a Szovjetuniót.

Az orosz gazdaság 2000-es évekbeli fellendülése, az orosz-ukrán gázháborúk, a 2008-as georgiai háború, illetve a 2014-ben kezdődött nyugat-ukrajnai harcok és a Krím annektálása tükrében egyáltalán nem tűnik úgy, hogy finnek paranoiásak lennének. Oroszország az új finn atomerőművel sok mindenbe beleszólást tud szerezni, ám a teljes kép rendkívül komplex.

A Roszatom nem egy egyszerű magáncég

Veli-Pekka Tynkkynen, a Helsinki Egyetem Oroszországgal foglalkozó professzora szerint fontos látni, hogy jelenleg mit is értünk pontosan nemzeti szuverenitás alatt: ma a nagy globális cégek képesek egy adott ország döntéseit érdemben befolyásolni, míg száz évvel ezelőtt ez a hatás lényegesen kisebb volt. Érdemes például megnézni, mennyire másként viselkedik a francia Areva és az orosz Roszatom, amely jelenleg egyaránt atomerőművet épít Finnországban. Ha jogi szempontból nézzük, a Roszatom nem egy cég, hanem egy minisztérium, így az orosz kormányzati adminisztráció része – mondta el Tynkkynen. Ez azt is jelenti, hogy a cég nem feltétlenül érdekelt abban, hogy profitot termeljen, így nem feltétlenül kell gazdaságilag megtérülő projektekbe fektetnie. Tynkkynen szerint a cég ezért képes alacsony áron is projekteket kínálni, és mivel az orosz adminisztáció részét képezik, ezért az orosz államgépezet érdekeinek képviseletében is részt vesz.

AFP PHOTO / FENNOVOIMA

Bár a projektben résztvevők szerint a Hanhikivit építő finn-orosz vegyesvállalatot, a Fennovoimát érintő döntések egyáltalán nincsenek hatással a finn biztonsági és külpolitikára, Tynkkynen szerint azonban nem beszélhetünk arról, hogy a Hanhikivi erőmű színtisztán energiabiztonsági kérdés lenne. Ha madártávlatból nézzük, Finnország szuverenitását nem veszélyezteti a projekt, ám van lehetőség a befolyásolásra. A Hanhikivi projekt melletti fő érv 2013-2014-ben még az energiabiztonság megfelelő szintjének biztosítása volt, ezután ugyanakkor már az országon belüli elektromos energia biztosítása vált az uralkodó érvvé: mindegy, hogy milyen cég építi, csak az országon belül legyen. A kutató elmondta, hogy amikor kiderült, nem lesz elég pénz a projektre (a fő beruházó német E.On időközben kilépett a projektből), akkor a finn állami energiacég, a Fortum jelezte szándékát, hogy beszállna a projektbe, de csak akkor, ha Oroszországban vízerőművekben tudna részesedést szerezni. A cég nem kapta meg ezt a részesedést, így elálltak az üzlettől.

Ami ezután következett, az igen abszurd volt – mondta Tynkkynen. Egy, a semmiből felbukkanó horvát cég bevásárolta volna magát a Fennovoimába, és papíron így megmaradt volna az EU-s tulajdoni többség (a cég harmada már a Roszatomé volt ekkor). Csakhogy kiderült, a horvát energiacég mögött oroszok üzletemberek állnak, akiket a média a Roszatomhoz kötött. A dolog kiderült, a horvát cég részvétele kútba dőlt. Az oroszok valószínűleg ezzel tesztelték, hogyan is reagál a finn politika és közvélemény erre a sakkozásra – tette hozzá a kutató. Ezek után az orosz fél elkezdett nyomást gyakorolni a finn kormányra, majd szép lassan a Fennovoimában jelenlévő finn állami cégek tőkét emeltek, és ennek megfelelően tulajdoni részesedésük is növekedett. Emellett pedig még a Fortumot is berántották a projektbe. A Fortumnak ez úgy kellett, mint púp a hátára: nem akartak ebben részt venni, ráadásul ők közvetlen versenytársai is a Fennovoimának, hiszen már van egy működő atomerőművük Finnországban, egy másikban pedig részvényesek.

Arra a kérdésre, hogy az oroszok közvetlenül mennyire szólhatnak bele az árakba, Tynkkynen elmondta, hogy Hanhikivi a finn elektromos energiatermelés 10 százalékát fogja előállítani, az erőmű harmada pedig orosz kézben lesz, vagyis közvetve 3 százalékba szólhatnának bele. Ez nemzetgazdasági szinten elhanyagolható léptékű – tette hozzá a kutató. Csakhogy Tynkkynen szerint Hanhikivi 1 mellett már Hanhikivi 2 is az agendán van az oroszoknál, elkezdődött a lobbizás az újabb blokkért, miközben az első építése még el sem indult. A nukleáris energiára való koncentráció a professzor szerint azért problematikus, mivel Hanhikivi 1 és az olkiluotoi harmadik blokk üzembe állásával túlságosan atomfókuszúvá válik a finn elektromos energiatermelés, miközben az észak-európai államok a megújulók irányába fordulnak.

A nukleáris energiára vetülő nagyobb fókusz emellett elveszi a lehetőséget attól, hogy Finnország átgondolhassa, milyen energiatermelést is szeretne választani.

Mi egy kis ország vagyunk, kétszer meg kellene gondolni, hogy mibe fektetünk, így ugyanis nem marad pénz másra

– hangsúlyozta Tynkkynen. A folyamatos nukleáris projektek pedig egyfajta útfüggést hoznak létre, melyről egyre kevésbé lehet majd letérni.

A külpolitikai csak az egyik szál, de nem a legfontosabb

Én finomabban fogalmaznék, mint ahogy a FIIA kutatói érveltek tanulmányukban – fejtette ki Pami Aalto, a Tamperei Egyetem orosz energiaügyekkel foglalkozó professzora. A FIIA-nak kötelessége az esetleges veszélyekre is felhívni a figyelmet az orosz hatásokkal kapcsolatban, ám szerinte érdemes három szemszögből is megközelíteni a témát. Az oroszok igyekeznek a nukleáris energiát is beemelni külföldi energiaüzleteikbe (az olaj és gáz mellett), diverzifikálnak. Fontos számukra az is, hogy az orosz gazdaság modernizációjához a high-tech nukleáris ipar felzárkóztatása is szükséges – ez az ország K+F-jét is magával húzná. És harmadik szempontként ott vannak a külpolitikai megfontolások is, ám Aalto szerint ezt egyes kutatók felülsúlyozzák.

A finn-orosz kapcsolatok régre nyúlnak vissza, a két fél sok kérdésben működik együtt, a Hanhikivi projektben való orosz részvételt én inkább egy „soft power” befolyásnak mondanám – mondta a kutató. A professzor szerint ráadásul ennek a befolyásnak pozitív hatásai is vannak: munkahelyek teremtődnek és biztonságosabbá válik az ország energiaellátása. Nem beszélve arról, hogy jelenleg Finnország már így is jelentős részben függ a külföldi elektromos energiától, csak azt jelentős részben más észak-európai államoktól szerzi be.

Ezért nem állja meg a helyét az az érvelés, hogy az orosz külpolitikai célok játsszák a legnagyobb szerepet a Roszatom Hanhikivi projektben való részvételében, erre a kutató szerint nincs is bizonyíték. A Roszatom ugyan tény, hogy állami szereplő és az orosz adminisztráció része, de egy olyan piacon van jelen, ahol magán és vegyes tulajdonú cégek versenyeznek egymással, így fontos, hogy megállja a helyét. A finn kutató szerint a Roszatom stratégiai orosz cég, egy ún. national champion (nemzeti bajnok), amely meghatározott üzleti érdekek mentén működik. Az nem járja, hogy a cég ne termeljen rendes bevételt és profitot: a jelenlegi orosz kormányzat nem engedi azt a stratégiai cégeknél, mint ami a 90-es években történt, hogy például a Gazprom szinte alig fizetett adót az orosz büdzsébe és bevételeinek egy jelentős részét is külföldön parkoltatta – fejtette ki a kutató. Aalto meglátása szerint lehet, hogy egy-két atomprojekt nem termel nyereséget – például egy bizonyos piacra történő betörésért hajlandó engedni az árból –, ám összességében pozitív eredményt kell felmutatniuk.

Arra a kérdésre, hogy miben más az oroszok Magyarországgal és Finnországgal szembeni energetikai diplomáciája, Aalto több szempontot hozott fel. A kutató szerint Finnországban kevésbé politikai projekt az atomerőmű építése, nem kötötték azt semmilyen ígérvényhez (például olcsóbb lesz az áram), vagy parlamenti választások tematikájához, így kevésbé látványosan zajlanak a folyamatok, nincsenek olyan magasszintű találkozók sem, mint a magyaroknál. Magyarországon ugyanis a kormányzat közvetlenül is érintett a projektben, ő a tulajdonosa a beruházó cégnek, míg Finnországban e tekintetben is eléggé szerteágazó a Fennovoima háttere: ipari szereplők és önkormányzatok tulajdonolják a beruházó cég részvényeinek kétharmadát. Aalto kifejtette, hogy ez rányomja a bélyegét arra is, hogy a két országban mennyire eltérő lehet az orosz külpolitikai befolyás megítélése. Finnországban is élénk diskurzus zajlik az orosz és finn partnerek között, ám ez a Fennovoima és a Roszatom, illetve más orosz partnerek között zajlik, nem közvetlenül a kormányok között – hangsúlyozta a kutató.

A Tamperei Egyetem professzora szerint az EU is hasonló elemek miatt tekint(ett) máshogyan a magyar, illetve a finn projektre, illetve versenyjogi szűrőn keresztül nézték a történetet. Míg Finnországban egy tendereztetés keretében választották ki a Roszatomot, addig Magyarországon nem így történt. Az állami támogatás kérdésköre is másképp bonyolítódott a magyaroknál, mint a finneknél; Finnországban pedig az elektromos energia piacán nagyobb a verseny, mint Magyarországon. Többek között ezért is lehet különbség abban, hogy az Európai Bizottságnak (EB) miért szúrt szemet ennyi ponton a magyar projekt, és a finn miért nem – tette hozzá Aalto.

Túlbecsülték az áramárat, túlterheltté válhat a rendszer

A két kutató ugyanakkor hasonló álláspontot fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy nem biztos, a beruházás indulásakor számolt átvételi árak megállják majd a helyüket akkor is, amikor az erőmű üzembe lép majd. Aalto szerint a piaci szereplők nem számítottak arra, amikor belevágtak a Hanhikivi projektbe, hogy így megváltoznak az árak. Tynkkynen kiemelte, hogy jelenleg a piacon 30 euró/MWh körüli áron lehet most elektromos energiához jutni, miközben Hanhikivi esetében az első termelő évekre 50 euró/MWh árra lőtték be az árat. A Fennovoima tulajdonosai – finn cégek, de sok önkormányzat is – így kockázatot vállaltak: drágábban juthatnak majd elektromos energiához, mint ami most úgy fest, elérhető lesz – tette hozzá a Helsinki Egyetem kutatója.

A Hanhikivi és a franciák által épített Olkiluoto 3 reaktorok üzembe állásával mindeközben növekedhet az alaperőművek erőművek aránya, ez pedig – párosítva a bővülő megújulós termeléssel – problémákat okozhat az átviteli rendszerek kapacitásainál. A megtermelt áramot ugyanis valahova továbbítani kell. Aalto szerint ebben az esetben további átviteli kapacitásokat kell kiépíteni, vagy csökkenteni kell az atomerőművekben termelt energia árát, hogy exportálni lehessen. Így viszont lehetnek olyan időszakok Aalto szerint, amikor nem lesz jövedelmező egy-egy reaktor üzemeltetése, azok ugyanis nem képesek flexibilis termelésre. A professzor hozzátette, hogy elképzelhető, a projektben résztvevők kénytelenek lesznek emiatt veszteségeket elkönyvelni, de ezek inkább eseti jellegűek lehetnek. Aalto emellett hangsúlyozta, hogy jelenleg még nem tudunk biztosat mondani, milyen árak lesznek akkor, amikor az erőmű üzembe lép majd.

Hanhikivit illetően Aalto szerint azonban mégis érdemes beruházni. Finnország elsődleges energiafelhasználásának 40 százalékát jelenleg az oroszoktól szerzik be, és ez az arány belföldi elektromos energiatermeléssel csökkenthető. A Hanhikivi erőmű így bizarr módon pont az energiafüggőségünket csökkenti – tette hozzá Aalto.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet atom atomenergia atomerőmű fennovoima finnország hanhikivi 1 Oroszország Olvasson tovább a kategóriában