Az önkéntesség dilemmája gyakran felmerül a mindennapi életünkben, például amikor egy csoport olyan feladattal szembesül, amit igazából elég egy embernek megcsinálni, neki sem kerül túl nagy erőfeszítésbe, de azért senki se akarja elvállalni. Minden csoporttag azzal a kérdéssel szembesül, hogy elvégezze-e ő a feladatot, vagy várjon, amíg más megcsinálja.

Erre egy jó példa, ha elmegy az áram az egész társasházban. Mindenki azon gondolkozik, hogy felhívja-e az áramszolgáltatót és jelentse a problémát vagy sem. Tudják, hogy elég, ha egy ember hívja, és azt gondolják, hogy valaki más biztos megcsinálja, ezért nem telefonálnak. Ebből viszont könnyen az lesz, hogy senki se jelenti a problémát, vagy legalábbis jóval több idő után, mint kellene. Így a ház hosszabb időre áram nélkül marad, pedig hamar megjavíthatták volna, ha valaki telefonál, és az se fájt volna senkinek, ha ezt többen is megteszik.

Ugyanez az eset a segítséghívással is. Egy hírhedt történet szerint egy lányt megtámadtak egy amerikai kertvárosban. Többször is segítségért kiáltott, hallották is a szomszédok, de mindenki azt gondolta, hogy valaki más úgyis hívta már a rendőröket, minek hívja ő is, ezért a lányt senki sem mentette meg.

Ebből az következik, hogy ilyen esetekben mindig vállalkozzunk magunk a feladat elvégzésére, hiszen nekünk valóban csak kis erőfeszítés, de nagyon nagy hasznot hozhat. Vannak azonban olyan esetek, amikor valakinek tényleg muszáj megcsinálnia a feladatot, a csoportnak csak el kell döntenie, hogy ki legyen az.

Ilyen például, amikor egyetemista tanulócsoportoknak termet kell foglalniuk, hogy legyen hol összeülniük. Pinar Dogan azt vizsgálta tanulmányában, hogy elsőéves amerikai egyetemisták tanulócsoportjaiban a nők vagy a férfiak hajlandóak-e inkább vállalni ezeket a feladatokat.

A Harvard Kennedy School egyetemen egy online rendszer segítségével lehet lefoglalni az elérhető termeket a kívánt időpontra. Dogan egy olyan óra diákjait választotta, amely két hétig tart, és ezalatt intenzív a munkavégzés, a diákoknak sokszor kell találkozniuk, hogy el tudják készíteni a végleges beadandójukat. Négy évet vizsgált, ezalatt 863 diák végezte el az órát, és összesen 1219 termet foglaltak le a csoportmunkához.

Dogan tudta az online rendszert használó diákokról, hogy nők-e vagy férfiak, és azt is látta, hogy korábban használták-e már a rendszert, és mennyi foglalást intéztek a kurzus megkezdése előtt. Az egyértelmű volt, hogy aki már használta, az a csoportnak is nagyobb eséllyel foglal termet.

Viszont az is látszik, hogy ez a teher aránytalanul a nőkre hárult.

Minden más tulajdonságukra kontrollálva is a nők szignifikánsan több esetben végezték a foglalást, mint férfi tanulótársaik. Ráadásul nemcsak a foglalások száma nagyobb a nők esetében, hanem a csoport összes foglalásához viszonyított aránya is. Tehát ha valaki nő, akkor nagyobb eséllyel fog foglalni, és nagyobb eséllyel veszi ki a nagyobb részt ebből a feladatból a csoport többi tagja helyett.

Mivel időközben volt egy változás a csoportok összeállításában, ezért azt is meg tudta vizsgálni a szerző, hogy hogyan befolyásolja ezt az egyenlőtlenséget, ha a csoport tagjai ismerik egymást. Két éven át a csoporttagok olyanok közül kerültek ki, akik már előzőleg is jártak együtt órákra, míg két másik évben a változás miatt idegenek kerültek össze. Dogan eredményei azt mutatják, hogy ebben az esetben volt magasabb a valószínűsége annak, hogy a nőkre hárul a feladat, nem akkor, amikor már ismerték egymást.

Ezt azzal magyarázza, hogy ilyenkor

inkább az előítéletek befolyásolják a döntést,

nem pedig az, hogy kiről mennyire gondolják, hogy szívesen vagy jól megcsinálja a feladatot. Mivel a sztereotip gondolkodás szerint ez inkább nőknek való feladat, ezért ismeretlen csoportok esetében valóban nekik kell végül megcsinálniuk.

Mivel kis energiabefektetést igénylő feladatról van szó, akár azt is gondolhatnánk, hogy igazából mindegy, ki csinálja meg. De a feladatok felosztásánál sokszor előfordul, hogy mindenki adott számút végez el, ezért, ha a nők az adminisztratív feladatokat kapják csak, akkor kevesebb olyan jut nekik, ami valóban szakmai és segíti a fejlődésüket.

Ráadásul sok kicsi sokra megy: ha mindig nekik kell ezeket intézni, akkor az már jelentős időt elvehet tőlük. Ezért fontos odafigyelni, hogy az ilyen feladatoknál is az egyenlőségre törekedjünk, és vállaljunk ilyeneket, ha azt vesszük észre, hogy mások már aránytalanul sokszor csinálták meg helyettünk.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHiába osztjuk el egyenlően a házimunkát, ha megszületik a gyerek, mégis a nőkre hárul a nagy részeAzt már sikerült elérni, hogy egyenlő időt töltsenek házimunkával a nők és a férfiak, ha nincs gyerek, de a szülővé válás terhei végül főleg a nőket érintik. A férfiak mindig túloznak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet felsőoktatás munka nemek közötti egyenlőség Olvasson tovább a kategóriában