Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2017. december 23. 07:30 Világ

Százmillió dollárral vágta át ügyfeleit, most a francia Riviéra luxusát élvezi

2013-ban, egy átlagos szerda reggelen egy sármos, elegáns francia férfi, Fabien Gaglio besétált a párizsi rendőrségre, hogy feladja magát. “A lényegre térve az volt a munkám, hogy az ügyfeleim vagyonát növeljem” – kezdte el történetét a kihallgató szobában a Bloomberg által megszerzett dokumentumok szerint.

Elmesélte, hogy egy svájci vagyonkezelő vezetőjeként hogyan kezelte gazdag ügyfelei pénzét, így azt is, hogy miután belecsúszott pár rossz befektetésbe, egyik ügyfele pénzéből kezdett fizetni egy másik ügyfelének. Tizenöt éven keresztül működtette a pilótajátékot, összesen 100 millió dollárral károsította meg ügyfeleit.

“Semmim sem maradt” – fejezte be vallomását Gaglio. A következő napokban cégtársa, egy francia gróf, Jean-Francois de Clermont-Tonnerre elkezdte megosztani a szomorú hírt az ügyfeleikkel. Közülük több mint tízen jelentették fel Gagliót, akárcsak saját cége, a vagyonkezelő. Több országban is eljárás indult Gaglio ellen, végül egy luxemburgi ügyészség volt a leggyorsabb, és vádat emelt a férfi ellen.

Gaglio látszólag készségesen bevallotta a bűnét. “Miután több évig hazugságban éltem, kész vagyok arra, hogy a legmélyebb őszinteséggel válaszoljak a kérdéseikre” – mondta az egyik kihallgatásán. Azt állította, hogy az összes általa kezelt pénzt elköltötte luxusutazásokra, Andy Warhol vagy Keith Haring festményekre és privát repülőkre. A bíróság döntése alapján az általa eltüntetett pénz 0,15 százalékát, 150 ezer eurót (47 millió forintot) kellett visszafizetnie, ennyi vagyona maradt Gagliónak a bíróság szerint. Négy év börtönre ítélték, de a helyi gyakorlatnak megfelelően ez ténylegesen két évet jelentett.

Az átvágott exprofesszor és a német programozó 

A szintén piramisjátékot felépítő Bernie Madoff 150 év börtönbüntetést kapott, és ebből is érzékelhető, hogy Gaglio esete eleinte nem tűnt kirívónak vagy bármilyen szempontból jelentősebbnek egy hétköznapi pilótajátéknál. Korábbi ügyfelei azonban a nehézkesen mozgó igazságszolgáltatás miatt saját kezükbe vették az ügy felgöngyölítését, és a feltárt információk más megvilágításba helyezik az ügyet.

A magyar származású kanadai exprofesszor, Andrew Benedek és felesége, Diana Benedek 2007-ben ismerkedtek össze Gaglióval. Mindketten mérnökök voltak, és épp akkor adták el a szennyvíz felhasználással foglalkozó technológiai cégüket 656 millió dollárért. Azon gondolkoztak, hogy Európába költöznek, ezért vonzó volt számukra, hogy egy konzervatívnak és megbízhatónak tűnő svájci vagyonkezelőre bízzák vagyonuk egy részét.

Gaglio privátgépekkel szállíttatta őket üzleti találkozókra Genfbe és Monacóba, és volt, hogy egy három Michelin-csillagos étterem séfje repült Párizsból Genfbe, hogy főzzön nekik egy fogadáson. “Frankofilek vagyunk. Mindketten beszélünk franciául, imádjuk a francia konyhát. Talán könnyű célpontok voltunk. Elképesztően kedves volt és lenyűgözött minket” – mondta Diana az ügynökről. A kanadai pár végül 20 millió dollárt bízott rá a vagyonkezelőre.

Gaglio több újonnan meggazdagodott és a pénzügyekben tapasztalatlan embert hálózott be. Ilyen volt egy német programozó, Tilman Reissfelder, aki 85 millió dollárért adta el utazással foglalkozó startupját az Exapediának, és éppen egy világkörüli utazásra készült menyasszonyával. Reissfelderrel és a többi ügyfelével látszólag nagyvonalúan bánt Gaglio: volt, hogy helikopterrel vitte el őket francia hoteljükből a Loire-menti borvidékre vagy éppen kocsmatúrát szervezett a francia rögbi válogatott volt kapitányával. Ügyfelei csak Gaglio bukása után jöttek rá, hogy valójában a saját pénzükből fizették a luxusprogramokat.

A Benedek házaspár 2012-ben szeretett volna visszaköltözni az Egyesült Államokba, ezért arra kérték Gagliót, hogy utalja át a pénzüket egy másik bankhoz. A francia vagyonkezelő hónapokig nem teljesítette a kérésüket, majd hirtelen eltűnt, és nem válaszolt a hívásaikra. Három héttel később pedig besétált a párizsi rendőrségre feladni magát.

A fizikusból lett magánnyomozó

A német milliomos, Tilman Reissfelder eleinte hitt abban, hogy csalás áldozataként legalább részben visszakapja a pénzét. Amikor már két év telt el a feljelentése óta, és a svájci ügyészség még mindig nem emelt vádat (ez 2015 májusában volt, és az eljárás azóta is tart), az ügyvédjei tanácsára felhívott egy svájci-olasz férfit, Andrea Gallit.

Galli fizikusként dolgozott korábban egy német kutatóintézetben, de szakmát váltott, és feleségével egy speciális magánnyomozó irodát irányít, amely pénzmosással és offshore vagyonokkal foglalkozik. A svájci ügyészség Gaglióról összegyűjtött dokumentumai alapján elkezdte feltérképezni a francia csaló pénzügyeit, és világos lett számára, hogy Gaglio jóval nagyobban játszott egy hagyományos piramisjátékosnál.

A magánnyomozó szerint Gaglio profi pénzmosó volt, aki 2003 és 2009 között üzletemberek, politikusok és bűnözők számára körülbelül 300 millió dollár értékben mosott tisztára pénzt különböző offshore cégeken keresztül. Gaglio céghálójának központjában egy Belize-i cég állt, amelynek további cégek álltak a tulajdonában, például Lichtensteinben vagy Cipruson. Több mint száz ügyfele volt, többek között egy portugál cementmágnás vagy egy brazil politikai lobbista, akit korrupcióval vádoltak.

Gaglio cége tíz százalékos jutalékkal dolgozott, és az is kiderült, hogy a Belize-i cégháló fizette azokat a hírességeket, akikkel a francia vagyonkezelő elkápráztatta ügyfeleit: a három Michelin-csillagos séfet vagy a francia rögbi válogatott volt kapitányát. Rajtuk kívül a svájci vagyonkezelő másik vezetője, Jean-Francois de Clermont-Tonnerre gróf is kapott pénzt a cégtől.

Bár továbbra is több eljárás zajlik ellene, több jel is arra utal, hogy korántsem maradt vagyon nélkül. A luxemburgi eljárás alatt egy szerény szállást bérelt, és állítása szerint a szülei támogatásából és szociális juttatásokból élt, de a Bloomberg szerint a családjának havi 10 ezer dollárért (2,6 millió forintért) bérel egy villát a francia Riviérán. Vallomása szerint például elloptak tőle egy Yves Klein által készített szobrot, amelyet viszont nem sokkal később egy New York-i aukción 200 ezer dollárért (52 millió forintért) adtak el (az eladó anonim maradt).

A Bloomberg szerint az eset rámutat arra, hogy Európában mennyire összezavarhatja az igazságszolgáltatást egy ilyen, több országon átívelő bűnügyi eset. A magánnyomozó, Galli például sikertelenül próbálta elérni, hogy a kutatásai alapján foglalkozzon a bíróság azzal is, hogy Gaglio korábban pénzmosással foglalkozott. “Gaglio esete erősíti azt a benyomást, hogy a pénzügyi bűnözők dörzsöltebbek, mint az őket üldöző állami hatóságok” – írta a lap. A Bloomberg szerint bár Gaglio nem tudhatta, hogy mi fog történni a jövőben, tudatosan választhatta ki, hogy egy párizsi rendőrségre sétált be feladni magát. Akkor még Spanyolországban élt, svájci volt a cége, és annak a gondos megválogatása, hogy mit valljon be és mit nem, illetve hogy saját magát egy bukott pénzügyi vezetőnek állította be, nem pedig egy pénzügyi csalónak, segíthette, hogy a saját narratívája érvényesülhessen.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ pilótajáték piramisjáték Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Avatar
2024. április 27. 04:37 Világ

Amerika részben hátat fordít a fenntarthatóságnak, Európa még kitart

Bár az ESG-célkitűzéseket mindössze néhány évvel ezelőtt állították fel, már annyi feszültséget okoztak, hogy az Egyesült Államokban részben feladták őket.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.