Egy amerikai-svájci kutatócsoport érdekes kísérlettel tesztelte az emberek becsületességét, és az eredmény elég meglepő lett. A Science-ben most publikált anyagból kiderül, hogy egy elvesztett pénztárcát melyik országban juttatnak vissza leginkább (vagy éppen legkevésbé) a jogos tulajdonosához, ám ennél sokkal fontosabb eredmény annak az összefüggésnek a vizsgálata, hogy a tárcában lévő pénz mennyisége számít-e.
A kísérlet elég nagyszabású volt, a világ 40 országának 355 nagyvárosában játszották el az alábbi történetet. Egy beépített embert beküldtek egy bizonyos intézménybe (múzeumba, színházba, postahivatalba, bankba, rendőrörsre vagy szállodába), és eljátszatták vele, hogy talált az utcán egy pénztárcát, amit szeretne leadni, hátha jelentkezik érte a tulajdonosa.
A pénztárca áttetsző anyagból készült, így kinyitás nélkül is azonnal lehetett látni, hogy van-e benne pénz, illetve (helyi kibocsátású) hitelkártya. A kis tárcában elhelyeztek még egy kulcsot és egy bevásárlólistát is. A hitelkártyán természetesen szerepelt egy név, amelyet minden országban egy helyben gyakran használatos vezetéknévre állítottak be és még arra is vigyáztak, hogy ha tettek a tárcába pénzt, akkor az összeg a helyi valutában legyen, értéke pedig vásárlóerő paritáson mindig 13,45 dollár volt.
A tárcában egy e-mail címet is hagytak, amely értelemszerűen a virtuális tulajdonoshoz vezette el a megtalálót. A kísérletben 100 napot vártak arra, hogy az intézmény alkalmazottja jelentkezik-e a címen.
A tesztet pénz nélküli és pénzzel ellátott verzióban is elvégezték, és 40 országból 38 esetében azt tapasztalták, hogy
sokkal nagyobb arányban jelentették az esetet az érintettek akkor, ha volt pénz a tárcában.
A pénztárca jelentésének globális átlaga pénz nélkül 40 százalék volt, pénzzel viszont 51 százalékra ugrott. Az egyes országok jelentési arányai között ugyanakkor jelentősebb eltérések mutatkoztak. Az alábbi ábra azt mutatja, hogy az egyes országokban pénz nélkül (narancs) és pénzzel együtt (piros) milyen arányban jelentették be a tárca megtalálását (Magyarország nincs benne a mintavételben).
A 13,45 dollár (kevesebb mint 4 ezer forint) persze nem egy nagy érték, különösen a fejlett országokban, és feltételezhető, hogy ez nem csábít különösebben a becstelenségre, vagyis a pénz szó nélkül való eltevésére. A kutatók ezért három országban, az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban és Lengyelországban 94,15 dollárral (27 ezer forinttal) is elvégezték a kísérletet.
A jelentések aránya azonban mindhárom országban jelentős mértékben tovább emelkedett.
A három ország pénz nélküli átlaga 46 százalék volt, a közel 100 dolláros átlag viszont 61 százalékos lett. A lengyelek a közel 100 dolláros tárca eltűnését 72 százalékban jelezték.
A kutatók az okokat keresve először azt feltételezték, hogy a szigorúbb büntetéstől való félelem vezérli az embereket, amikor pénzt is látnak a tárcában, és ezért javul a bejelentési arány. Amikor azonban a területi adatokat összevetették, kiderült, hogy semmilyen összefüggést nem tudnak felfedezni a jelentési gyakoriság és a között, hogy az esetet mások jelenlétében játszották-e le, volt-e kamerás megfigyelés az intézményben vagy eltér az eset jogi megítélése az adott helyszínen.
A másik gyanú az volt, hogy a megtalálók jelentik ugyan a pénzes tárcákat, de a pénzt nem adják vissza – ám ez a feltételezés is durván megdőlt: a jelentők 98 százaléka hiánytalanul visszajuttatta a pénzt.
A harmadik ötlet szerint a jelentők pénzjutalmat vártak a tulajdonostól, esetleg még több pénzt is annál, mint ami a tárcában volt, hiszen a hitelkártyákat is visszaadták, komolyabb macerától megmentve őket. Az erre irányuló felmérések is zsákutcába futottak.
A megoldás (amelynek komolyabb statisztikai módszereit illetve levezetését ezúttal mellőzzük) egyszerűen az lett, hogy
a pénzügyi előnyök egyik esetben sem tudták ellensúlyozni azt a pszichológiai kárt, amit a megtalálók akkor éreztek volna, ha tolvajnak kell tekinteni magukat.
Élet
Fontos