Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. szeptember 8. 18:49 Élet

Kiderült, hogy a nők jobban vezetnek, mint a férfiak

A férfiak négyszer akkora valószínűséggel követnek el közlekedési szabálysértést, mint a nők – írja az Independent egy új kutatásra hivatkozva.

A confused.com brit autós árösszehasonlító oldal által készített felmérésben biztosítási és szabálysértési adatokat, illetve a járművezetői vizsga statisztikáit vizsgálták meg, és kiderült, hogy majdnem minden mérőszámnál a nők teljesítettek jobban.

A nők ugyan egy kicsivel több idő alatt tanulnak meg vezetni, mint a férfiak, ám már a jogosítvány birtokában kevesebb szabálysértést követnek el, és sokkal kisebb valószínűséggel keverednek közlekedési balesetbe. Ezért a biztosítóknak is kevesebbe kerülnek.

A leggyakoribb szabálysértések elkövetésében egyértelműen a férfiak dominálnak. Angliában és Walesben összesen 585 ezer autóvezető került bíróság elé közlekedési szabálysértés miatt 2017-ben, akiknek 79 százaléka férfi volt.

Az ittas vezetők között ötször több a férfi, mint a nő, míg az adófizetést vagy biztosításkötést elmulasztók esetében kétszer akkora a férfiak aránya.

Az összes szabálysértés közel negyedét (23 százalék) a férfiak gyorshajtása adta, miközben a nőknél ez csak 7 százalék volt.

A kutatás megerősíti, hogy a biztosítóknak jó okuk van a nőknek olcsóbban adni a biztosítást, annak ellenére, hogy ezt a gyakorlatot az EU hat éve betiltotta. A nők átlagosan 92 fonttal kevesebbet fizetnek a kötelező biztosításért Angliában, mint a férfiak.

A tanulmány szerint a férfiaknál sokkal gyakoribbak a rossz vezetési szokások is: a férfi vezetők 23 százaléka bevallotta, hogy nem indexel, amikor sávot vált, amivel szemben a nőknek csak 17 százaléka állította ezt.

A felmérés azt is kihozta, hogy a nők felsőbbrendűnek érzik magukat, amint kikerülnek az utakra, azonban később kezdenek el vezetni, mint a férfiak. Tavaly több nő vett részt járművezetői vizsgán Angliában, mint férfi, viszont kevesebb nő ment át rajta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Hajdu Miklós
2024. április 28. 04:33 Élet

Ha így megy tovább, az alapkamat helyett a folyók vízállása határozza meg az inflációt

Eddig a globális felmelegedés árakra gyakorolt hatásait többnyire átmenetinek, esetlegesnek tartották az elemzők, de eljött az ideje a szemléletváltásnak.

Fontos

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.