A kormány szerint sokat drágultak a lakások, ezért intézkedik, hogy még többet dráguljanak
Fiataloknak szóló országos lakásprogramot hirdet a kormány – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán. Ennek keretében:
vidéki otthonfelújítási programot indítanak.
A SZÉP-kártyára érkező juttatások 50 százaléka és az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások átmenetileg felhasználhatóak lesznek lakásfelújításra.
A munkáltató által adható lakhatási támogatásra adókedvezményt vezetnek be.
Az új ingatlanokra vonatkozó 5 százalékos áfakulcsot fenntartják 2026 végéig.
5 százalékos önkéntes kamatplafont vezetnek be a lakáshitelekre a bankokkal együttműködésben.
Felülnézet: a lakásprogram a jövedelmek vásárlóerejének növelése és egy vállalkozói program mellett az egyik pillére annak a 21 pontos új gazdasági akciótervnek, amelytől a kormány azt várja, hogy a növekedés jövőre 3 és 6 százalék között alakul majd.
Mit mondanak ők? A kormány eddig is nagy összegeket fordított arra, hogy a fiatal családosok lakáshoz jussanak. (…) Az elmúlt két-három évben ugrásszerűen megnőttek Budapesten az ingatlanárak, és ennél nagyobb mértékben a bérleti díjak is – mondta Gulyás Gergely a kormányinfón arra a kérdésre, hogy miért pont most indít a kormány lakásprogramot.
Igen, de: a Magyar Nemzeti Bank, a Központi Statisztikai Hivatal, az MBH Bank és az Ingatlan.com ingatlanpiaci árindexei alapján egyértelműen látszik, hogy pont az ellenkezője igaz annak, amit Gulyás állított: az árak az előző két évben stagnáltak vagy enyhén nőttek, előtte viszont ugrásszerűen nőttek Budapesten és országosan is.
A lakbérek 2022 közepétől pár hónapig csökkentek, azóta pedig újra nőnek Budapesten és országosan is. Nominálisan itt valóban nagyobb az emelkedés, mint 2020 előtt, de ez részben az előző két év kiugró inflációja miatt van így, a vásárlóerőt is figyelembe véve még mindig olcsóbb volt idén nyáron a lakásbérlés, mint a covid előtt.
Mi várható? Jövőre a kormány intézkedései újra hozzájárulhatnak a jelentősebb ingatlanpiaci dráguláshoz, ahogy egyébként eddig hozzájárultakaz olyan keresleti oldali bevatkozások, mint a csok vagy a babaváró hitel.
Az ingatlanpiacon a kínálat eléggé rugalmatlan, soha nem épül olyan gyorsan annyi lakás, amire kereslet lenne, így az állami támogatások, államilag támogatott hitelek szinte mindig inflációt gerjesztenek. Ugyanez – a kereslet állami ösztönzése szűk kapacitások mellett – jellemző a felújításokra, az építőiparra is.
Jövőre 10-15 százalékos drágulást jelzett előre nemrég az Ingatlan.com még az újabb intézkedések bejelentését megelőzően.
Honnan ered a magyar gazdaságot is sújtó járműipari válság, és mennyire kell tartani a kínai konkurenciától? Autópiaci szakértőket kérdeztünk a G7 Podcastban.