Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2024. október 11. 12:59 Közélet, Pénz

Jövőre magasabb fokozatra kapcsol az ingatlanpiac fűtésében a kormány

A hitelezési szabályok lazítása és más kormányzati intézkedések mellett a piaci folyamatok is hajtják az ingatlanhitelezést, viszont újabb eszközökkel élénkítené a kormány az ingatlanpiacot, aminek következtében 10-15 százalékos drágulás sem kizárható jövőre.

Mi történt? Egyre többen vesznek fel 20 százalék alatti önerővel hitelt. Júniusban már a felvett hitelek 3,1 százalékánál kisebb volt az önerő, mint 20 százalék – írta a Portfolio.hu a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön közzétett friss adataira hivatkozva.

Tágabb kontextus: 2015-től a jegybank maximum 80 százalékban határozta meg az ingatlanok értékéhez képest felvehető jelzáloghitel összegét, de ezt idén az év elejétől a 41 évesnél fiatalabb, első lakásukat vásárló hitelfelvevők esetében 90 százalékra lazították.

  • Az összes felvett hitel esetében is csökken az átlagos önrész aránya, tehát a hitelfelvevők átlagosan is több hitelt vesznek fel. Ehhez jelentősen hozzájárulhatott a Csok Plusz év eleji bevezetése, de a piaci hiteleknél is látszik ugyanez a trend.
  • Ez még erősödhet is, ugyanis a jegybank az adósságfék-szabályok további lazítását tervezi: a Portfolio értesülései szerint az új építésű lakások esetében az zöld lakáshiteleknél csökkentenék 10 százalékra a minimális önerő szintjét.

Felülnézet: ugyan a legfrissebb, augusztusra vonatkozó jegybanki adatok szerint a szerződött lakáshitelek összege augusztusban visszaesett júliushoz képest, trendszerűen 2023 vége óta felfutóban van itthon az ingatlanhitelezés.

  • A harmadik negyedévben az előző három hónapos időszakhoz képest országosan 1,2 százalékkal nőttek az ingatlanárak az Ingatlan.com statisztikái szerint. A KSH lakáspiaci árindexe alapján a 2023-as stagnálást követően 2024-ben ismét beindult az árnövekedés.
  • Idén január és szeptember között 92 ezer tranzakció valósult meg a Duna House tranzakciószám-becslése alapján, ami azt jelenti, hogy már idén összejött a tavaly becsült forgalom egésze. Éves szinten 110-130 ezres tranzakciószámra lehet számítani az ingatlanközvetítő vállalat előrejelzése szerint.

Mi várható? A kormány jövőre lehetővé teszi, hogy nyugdíjpénztári megtakarításokat ingatlancélra lehessen felhasználni. Emellett pedig jelentős, jelenleg állampapírban tartott megtakarítások is megjelenhetnek a piacon, az Ingatlan.com elemzése szerint akár összesen 1000 milliárd forintos nagyságrendben.

  • Nem kizárhatóak még más kormányzati intézkedések sem, Orbán Viktor miniszterelnök a pénteki rádióinterjújában például arról beszélt, hogy a terveik között szerepel a fiatalok lakáshoz jutásának elősegítése. A Telex által megszerzett kormányzati háttéranyag szerint akár radikális fordulat is jöhet az állami lakáspolitikában.
  • Mindezek alapján az Ingatlan.com előrejelzése alapján jövőre 10-15 százalékos ingatlanpiaci drágulás sem kizárható.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzorult helyzetben is megtalálhatja az osztogatás fedezetét a kormányLassan csökken a költségvetési hiány, és közben juthat pénz a hangulatjavításra szolgáló kisebb lépésekre.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz első Orbán-kormány alatt épült annyi lakás, mint ami most ambiciózus cél lettA Fidesz legelső kormányzása alatt évente átlagosan 24 ezer lakás épült, 2010 óta viszont már csak 15,5 ezer.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem befelé, hanem kifelé tereli a pénzt a nyugdíjrendszerből a kormányA választások előtti évre vonatkozóan módosítana egy szabályt a kormány, a nagyobb ívű nyugdíjreform most nem foglalkoztatja.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz csok plusz ingatlanárak ingatlanpiac megtakarítás Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 05:50 Közélet

Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba

A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.

Stubnya Bence
2025. május 14. 13:37 Közélet

Budapest, Szeged és Debrecen környékét érintheti leginkább az önvédelmi törvény

Nem tilthatnák az ingatlanvásárlást az önkormányzatok, de több helyen gondolkodhatnak el a korlátozások bevezetésén.

Fontos

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Torontáli Zoltán
2025. május 14. 14:42 Vállalat

Olyan lassú a Demján 1+1, hogy idén már biztos nem pörgeti fel a gazdaságot

Valószínű, hogy az esetek többségében még egy évvel a program kihirdetése után sem érkeznek meg az új gépek a cégekhez, így a gazdaságot sem élénkítik.

Váczi István
2025. május 14. 12:10 Világ

Zakatol a háború, dübörög a diplomácia, az orosz gazdaság köhög

Mindenki Trump kegyeit keresi, de ha létre is jön az isztambuli orosz-ukrán találkozó, nem valószínű, hogy sokkal közelebb kerülünk a békéhez.