Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2024. szeptember 23. 16:41 Közélet, Pénz

Megújulhat a reptérre vezető út, jöhet az olimpia

Úgy tűnik, most már tényleg megvalósulhat a ferihegyi repülőtérre vezető út hosszú évek óta halogatott felújítása. A forgalomba helyezés azonban akkor is csak 2030-ban várható, ha minden a tervek szerint halad.

Mi történt? Környezetvédelmi hatósági eljárás és közmeghallgatás indult a Liszt Ferenc repülőtérre vezető út fejlesztéséről, illetve a beruházás előkészítéséről – derül ki a Pest Vármegyei Kormányhivatal közleményéből (pdf).

  • A kormányhivatali dokumentumban azt írják: az út balesetveszélyes és zavarérzékeny*Baleset esetén nem elkerülhető vagy kiváltható., és annyira rossz állapotban van, hogy már ciki a turisták előtt.
  • A kivitelezés megkezdése legkorábban 2026-ban várható, és előreláthatóan 3,5-5 évig tart, így a felújított utat legkorábban 2030-ban adhatják át a forgalomnak.

Előzmények: a reptérre vezető út állapota régi téma a politikában, a felújítására is több ígéret volt már. Az út tényleg kifejezetten balesetveszélyes: már egy 2016-os előadásban arról beszélt a BKK szakértője, hogy 2002 és 2014 között több mint 200 személyi sérüléses baleset volt az úton (pdf).

  • A 2024-es olimpiára beadott pályázatnak is része lett volna a projekt, ám miután a kormány elállt a rendezéstől, egy időre a felújítás kérdése is lekerült a napirendről.
  • Később újra előkerült a téma: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter öt éve épp idénre ígérte az átadást. Akkor 20 milliárd forintot szánt volna erre a kormány.
  • A reptér állami megvásárlása körüli kavarás miatt azonban tovább csúszott a projekt. Úgy tűnt, mintha a kormány nem akarná azzal felsrófolni az árat, hogy megindít egy ilyen értéknövelő beruházást, és a fejlesztést a tranzakció zárása utánra ígérték.

Felülnézet: a reptérre vezető út fejlesztésének felpörgetése valószínűleg nem teljesen független az újból előkerülő olimpiarendezési elképzelésektől sem. Információink szerint a kormányban erős szándék van arra, hogy Magyarország újból nekifusson egy pályázatnak.

 

  • A 2024-es olimpiai pályázat visszavonása óta szinte az összes, rendezéshez szükséges sportinfrastruktúra-beruházás megvalósult, miközben az egyéb fejlesztésekből kevés. Szakértők szerint a legnagyobb hiányosság épp a reptér és a belváros vasúti, illetve közúti összeköttetése (annak állapota).
  • Erről beszélt a napokban Karácsony Gergely főpolgármester is, aki a májusi választások előtt még fényévekre lévő kérdésként hivatkozott az olimpiarendezésre, augusztusban azonban már azt mondta: támogatná, hogy Budapest ötkarikás játékokat rendezzen 2036-ban.
  • Karácsony most úgy fogalmazott: „az én nézőpontom az, hogy fejleszteni akarom a városomat, és ha ehhez egy olimpiát kell Budapestre hozni, akkor az legyen az olimpia”.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVinné a magyar állam a ferihegyi repteret, eurómilliárdokba kerülhetA magyar állam 51 százalékos részesedést szerezhet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret működtető Budapest Airport Zrt-ben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzuverenitási és gazdasági szempontból sem ígér sok előnyt Ferihegy visszavételeA gazdasági hasznot megkérdőjelezi, hogy a privatizált repülőterek általában hatékonyabbak és nagyobb forgalmat hoznak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMég 17. havi nyugdíjat is fizethetne a kormány, ha nem venne repteretNem látszik, miért lesz jobb az országnak, ha kiad a reptérért annyi pénzt, amennyiből három évig duplázni lehetne a tanárok fizetését. A megtérülésnél a több évtizedes távlat a kedvező forgatókönyv.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz gyorsforgalmi út karácsony gergely liszt ferenc nemzetközi repülőtér olimpia Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2024. december 2. 16:58 Közélet, Vállalat

Még idén több ezer Petőfi Sanyi, Széchenyi Pisti és Liszt Feri készül

Továbbá Brunszvik Rézi, Batthyány Lojzi, és Jókai Mór is. Tíz centis méretben fröccsöntött műanyagból, valamivel kevesebb mint 29 millió forintért.

Jandó Zoltán
2024. december 2. 12:12 Adat, Közélet

A felcsúti akadémia úgy kicentizte a tao-programját, mint egy jól belőtt közbeszerzést

Nagyon igyekeznek elkerülni a minisztériumot, de így előbb juthatnak hozzá a pénzükhöz.

Jandó Zoltán
2024. november 28. 14:40 Közélet

A Fidesz tanult a 2017-es bukásból, most máshogy futnak neki az olimpiai pályázatnak

A Nolimpia kampány és a 2024-es olimpiai pályázat bukásának legnagyobb tanulsága az volt a Fidesz számára, hogy mindenképpen el kell kerülni a téma átpolitizálását.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. december 2. 06:06 Élet

Újra lehet napelemet telepíteni állami támogatással, akkumulátor nélkül?

A jövőre induló Vidéki Otthonfelújítási Programban benne van a napelem, elég furcsa módon mindenféle kötöttség nélkül.

Gajda Mihály
2024. december 1. 06:05 Pénz, Világ

A tengeri útvonal, amely Amerikának is egyre fontosabb

Az Egyesült Államok olajexportjának felfutásával egyre több szállítmány használja a Panama-csatorna mellett az Afrikát megkerülő útvonalat is.

Stubnya Bence
2024. november 30. 06:02 Podcast

„A kínaiak le fogják tarolni a piacot” – mekkora a baj az európai autóiparban?

Honnan ered a magyar gazdaságot is sújtó járműipari válság, és mennyire kell tartani a kínai konkurenciától? Autópiaci szakértőket kérdeztünk a G7 Podcastban.