Constantinovits Milán a Mathias Corvinus Collegium szakmai főigazgató-helyettese. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.
Örvendetes fejlemény, hogy a közbeszédet eddig jobbára az aktuálpolitika szintjén megmozgató oktatásügyi diskurzus új lendületet nyert az elmúlt hetekben. Legalábbis a Mathias Corvinus Collegium (MCC) oktatási szakembereinek megnyilvánulásait övező kritikus reakciók erről tanúskodnak. Az ugyanakkor már kevésbé örömteli, hogy a tehetséggondozó intézmény oktatási jövőképét érintő bírálatok jó részét átitatja az az ideologikus elfogultság, ami a szerzők politikai affilációjából és/vagy az MCC-vel szembeni érzelmi alapú elfogultságból erednek.
A legnagyobb médiavihart az MCC szakembereinek a konzervatív oktatásról tett kijelentései generálták, azonban mintha e terminust szándékoltan félreértenék a kritikus megszólalok. A téves interpretációk egyfelől aktuálpolitikai töltetet tulajdonítanak a konzervatív oktatás fogalmának, másfelől némileg erőltetetten anakronisztikusságot olvasnak ki belőle. Érdemes ezért néhány alapvetésre koncentrálva tisztázni, hogy az MCC milyen legitimációval közelít az oktatás múltjához és jelenéhez, milyen ideálisnak gondolt oktatási jövőképet vázol fel, és azt is, hogy miért mozognak gyakran légüres térben az eddig megjelent kritikai írások.
Először is fontosnak tartom egyértelműsíteni a Mathias Corvinus Collegium pozícióját a kialakult diskurzusban: az intézmény lassan három évtizede foglalkozik tehetségazonosítással és gondozással. A felső tagozattól kezdve a középiskolás korosztályon át, az egyetemi képzéseken keresztül a doktori szintig valósítunk meg oktatási programokat, immár a Kárpát-medence harminc pontján. A tízéves kortól a kutatói életszakaszig ívelő képzésrendszerben jelenleg 7500 diák tanul, és közel ezerfős az egyetemi programot elvégzett alumniközösség létszáma. Ez a három évtizedes, az érintett korosztályok és régiók tekintetében is egyedülállóan széleskörű képzési portfólió, illetve a nemzetközi szakmai kapcsolatok kiemelkedő tehetséggondozási tapasztalati tőkét eredményeztek.
A folyamatosan gazdagodó palettájú működésből fakadó empirikus tudáson túl az MCC számos önálló tanulás- és ifjúságkutatási vizsgálatot folytat olyan szakértők irányításával, mint Setényi János oktatáskutató vagy a nagymintás ifjúságkutatásokat végző Székely Levente szociológus. Ezért is értelmezhető nehezen a Nagy Zsolt politológus doktorandusz által jegyzett Magyar Hang-cikk ama kitétele, miszerint:
Az MCC a közoktatás helyzetéről és reformjáról beszél anélkül, hogy reális képet festene róla vagy tényleges újításokat várna el bárkitől is.
A kutatóintézeteink elemzései és kiadványai éppen az oktatás alapkérdéseire irányulnak, kutatásaink az érintett társadalmi csoportok mélyreható szociológiai feltérképezésére vállalkoznak, és az ezekből fakadó oktatási megállapítások pedig a közoktatás fundamentális pontjait (kánon, pedagógusi szerepfelfogás, az iskola jövője stb.) érintik.
Tekintetbe véve a szakembereket, kutatási projekteket és az MCC tapasztalati tőkéjét ezért egy másik neveléstudományi doktorandusz, Ercse Kriszta a G7-portálon megjelenített bírálata is tévúton jár, amikor érzelmi alapú zárlatában úgy fogalmaz:
Meddig hagyjuk, hogy olyan emberek jelöljék ki az oktatás irányát, akiknek fogalmuk sincs arról, valójában hogyan működik az iskola, a pedagógia, mit jelent és hogyan szolgálható mindenki eredményes tanulása.
Mindeme tapasztalati és tudástőke birtokában az MCC fontosnak tartja az oktatás jövőjét érintő párbeszédben való aktív részvételt, amit az intézmény Oktatási és Nevelési Stratégiája is motivál.
Az MCC tehetséggondozó tevékenységét ugyanis csak egy stabilan funkcionáló közoktatásra építve képes magas fokon ellátni.
A tehetségazonosítás és később a személyes kvalitásokra fókuszált fejlesztés csak a közoktatás szereplőinek és az elsődleges szocializációs közeget jelentő szülők, illetve családok bevonásával valósítható meg. Ráadásul tapasztalataink azt tükrözik, hogy az MCC-ben éveket eltöltő diákok iskolai teljesítménye érzékelhetően javul, és a családi környezetben is észlelhető életszervezési kompetenciái is fejlődnek.
A nemzeti tehetségvagyon feltárása, megőrzése és gazdagítása ezért többszereplős küldetés, így az erre a feladatra vállalkozó MCC-nek kötelessége is az oktatás jövőjét érintő dialógusban releváns észrevételekkel és kutatási eredményekkel részt vennie.
A fentiek okán, amikor a konzervatív oktatás fogalmát kódoljuk, a nemzetközi szakirodalom mellett az MCC oktatási tapasztalatait is szintetizáljuk. E tapasztalatból fakadnak ama állításaink, amit a kritikusok által előszeretettel félreértelmezett konzervatív oktatásba sűrítünk.
Ilyen alapállításunk, hogy a pedagógusi hivatás, a pedagógusok szerepe és tekintélye nem olvad fel a digitalizálódó világban, ám bizonyos aspektusaiban kétségkívül átalakul. A digitális eszközök módszertani integrációja sosem fogja kiváltani a pedagógusok közösségteremtő erejét, hiszen a pedagógus a személyiségével dolgozik, az ember és ember közti kapcsolódásokat facilitálja, az oktatással összhangban és elválaszthatatlanul nevelési munkát is végez.
A tekintélyre pedig teljes tévedés avíttas értékként hivatkozni:
amíg legitimnek tartjuk a tanár szerepét, addig a támogató-nevelő munkájából, episztemológiai készségtöbbletéből és személyiségéből fakadó funkcionális tekintélye az oktatási folyamat egyik szervezőereje marad.
Konzervatív oktatási alapelvnek tekintjük a klasszikus tudás időtállóságát is. A klasszikus tudás érvényessége nem halványul el napjainkban sem, és kettős funkciója ma is meghatározó. Egyfelől ugyanis kánonképző erővel bír, így identitáskijelölő és a társadalmi érvényesülésben meghatározó erő. Másfelől – és gyakorta ezt felejtik el a kompetenciafejlesztést fetisizáló megszólalók – egy (konszenzuális) tudásbázis nélkül nem fejleszthető a kreatív potenciál sem.
Jonathan Plucker, a Johns Hopkins University professzora például rámutatott, hogy a dehumanizálódó munkaerőpiacon a kreatív potenciál, mint az ember elidegeníthetetlen, lemásolhatatlan sajátja válik olyan kulcsterületté, ami megkerülhetetlenné fogja tenni az emberi munkát a jövőben is. Igen ám, de Plucker azt is hozzáteszi: a kreativitás nem fakad magától, erre önmagában nem lehet egy iskolarendszert építeni. A kreativitás (beszéljünk a hétköznapi, kifejező vagy a legmagasabb fokú, ún. teremtő kreativitásról) ugyanis nem önmagában csupán az ötletelést jelenti, hanem olyan összetett folyamatot, amiről Graham Wallas, a kiváló szociálpszichológus óta tudjuk: a problémák felismerésével kezdődik. Ehhez pedig elengedhetetlen bizonyos minták ismerete, a világról való kontextuális tudás megléte.
Vagyis klasszikus tudásalap nélkül egyszerűen nincs kreatív folyamat és energia.
Ezért a lexikalitás és a kompetenciafejlesztés nem egymást kizáró, hanem egymást feltételező és erősítő oktatási mechanizmusok. A mesterségesen generált ellentét helyett sokkalta előremutatóbb diskurzust jelentene például a kánon formálásának kérdésköre: mik azok az új természettudományos eredmények, társadalomtudományi jelenségek és művészeti alkotások, amikkel a klasszikus tudásalap, a kulturális-tudományos kánon gazdagítható.
Az MCC-ben ezért a klasszikus tudásra, a közösségi identitást jelentő kulturális és tudományos kánonra értékként tekintünk, és minden képzési szintünkön a korosztályi igényekhez igazított módon foglalkozunk a kompetenciafejlesztéssel is.
A konzervatív oktatás nem múltorientációt jelent, ugyanis a klasszikus tudásalap legitimitása mellett elismeri, hogy átalakulnak a tudásszerzés útjai, és megváltoznak a tudáshoz való hozzáférés eszközei a digitális forradalom utáni korban. Fontos tudatosítanunk, hogy mindeme változó feltételek ellenére az adatok szűrése, a hírek validálása, a médiakompetencia és kritikus gondolkodás kialakítása továbbra is pedagógusi feladat.
Mindezekre az MCC-ben is hangsúlyt fektetünk: már az ötödikesektől kezdve kiemelten foglalkozunk a digitális tudatossággal, a forráskritikus médiafogyasztással és az egyéni képességekre építő tanulástechnikával.
A konzervatív oktatás a közösségre épít. Ahogy szinte minden többfaktoros tehetségmodell (Mönks-Renzullitól kezdve a Czeizel-féle megközelítésen át Gagnè megkülönböztető modelljéig) a tehetség kibontakoztatásában meghatározó tényezőként tekint a környezeti hatásokra, úgy mi is abban hiszünk, hogy motiváló kortárs közeg, illetve szülői és pedagógusi támogató háttér nélkül nincs eredményes tehetséggondozás, de közoktatás sem.
A közösségben megélt tudásszerzés felerősíti a tanítási-tanulási folyamatok hatékonyságát. Ahogy említettem, a tehetség kibontatkoztatása kizárólag közösségben lehetséges, és a pedagógusok, illetve család együttműködésével valósítható meg. Az MCC-ben ezért olyan inspiráló kortárs közösségeket hozunk létre, amelyek a tagjaik közti kölcsönhatással erősítik a személyes tehetségterületek kiteljesítését. Ehhez a teljes személyiség formálása szükséges, másfelől a diákok szocializációs közegét, a családot és az iskolát is megszólító oktatási szemléletmód. A közösség tagjainak kölcsönhatása segíti a visszatanítás, a tutoriális oktatási működést is.
Mindezeket összegezve a konzervatív oktatás
Amennyiben elfogadjuk a konzervatív oktatás eme értékdefinícióját, akkor érdemes csak a módszertani kérdésekre (az okoseszközök használata, az tanulás-tanítás környezet alakítása vagy épp a házi feladat dilemmája) fókuszálni.
Közélet
Fontos