Hírlevél feliratkozás
Nagy Zsolt
2024. február 7. 04:34 Vállalat

Egyszemélyes vállalkozásból épített milliárdos céget a fiaival a szegedi Quantrax Kft. alapítója

Dobó Gábor és Dobó András iskolás korában valószínűleg több éjszakán át címkézett termosztátos dobozokat, mint bárki. Az elsőre elég unalmasnak hangzó feladat nem hagyományos diákmunka volt – a családi cég, a Quantrax Kft. megrendeléseit segítettek teljesíteni. Akkor talán még nem sejtették, hogy az estébe hajló munka egy-két évtizeddel később már többmilliárdos árbevétellel rendelkező vállalkozás alapjait erősíti.

1994-ben Dobó József épületgépész mérnök megalapította saját vállalkozását. A rendszerváltás előtt állami tervezőcégnél dolgozó szakember abból próbált boldogulni, amihez a legjobban értett: fűtésvezérlőket tervezett és forgalmazott. Az egyszemélyes vállalkozás organikusan fejlődött, és sokáig az alapító csinált lényegében mindent, viszont azt tudta, hogy egy nap szeretné, ha a fiai is beszállnának a vállalkozásba.

A Quantrax egyike annak a becslések szerint közel 30 ezer magyar vállalatnak, ahol az alapítás a rendszerváltás idején történt, a generációváltás pedig ezekben az években lesz esedékes, hiszen az alapítók elérik a nyugdíjkorhatárt, és egy átdolgozott élet után szeretnék úgy élvezni a nyugdíjas éveiket, hogy közben tudják, hogy a felépített cég jó kezekben, ideális esetben a családban marad. Erre pedig viszonylag kicsi az esély: tanulmányok szerint a vállalkozások egyharmada éli túl az első generációváltást.

“Mi először csak követtük édesapámat mindenhová, aki folyamatosan egyre több feladatot bízott ránk” – mesélik a 2012-ben végül cégvezetői pozícióba kerülő fivérek az átadás időszakát. Gábor jó volt fizikából, és sejtette, hogy a cégben egy ponton szükség lesz egy gépészmérnökre, így ebből diplomázott, majd látva a gazdasági ismeretek szükségességét, kereskedelem és marketingből is. Testvére, András az informatika iránt volt fogékony, a mesterképzést már Angliában végezte, majd a PhD képzés mellett, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezve tért vissza a családi cégbe. Bár édesapjuk 2017 óta a napi működésben már nem vesz részt,  véleményét és tanácsait  nem csak a családi ebédeken kérik ki, a fontosabb kérdésekben mindig konzultálnak vele.  

A cég lényegében az agyat adja az izom mellé: a már meglévő vagy újonnan tervezett fűtési rendszereket “okosítják fel”, ezzel segítve az energiahatékonyság növelését. A termosztát segítségével akár távolról is lehet vezérelni az otthon fűtését, ami a nap végén nem csak a szélsőséges kilengésektől óvja meg a felhasználót (például egy hosszabb síelés után nem jéghideg lakásba kell visszaérni), de költséghatékonyabbá is válik a folyamat azzal, hogy igény szerint lehet ki-be kapcsolni a fűtést.

A fivérek a hatékonyságra mentek rá: a vállalat kicsi, jelenleg is csak tíz fős. “A specifikációt mi találjuk ki, a gyártás Kínában, Törökországban és Bulgáriában történik.” – mondja Gábor. Azon túlmenően, hogy gazdasági szempontból rendkívül hatékony, egyben mutatja, hogy mit jelent az, ha magas a hozzáadott értékre helyezik a fókuszt:

a tíz fős cég 2022-ben 3,7 milliárdos árbevételt és figyelemre méltó adózott eredményt tudott kitermelni. 

A vállalat gyártással és kereskedelemmel foglalkozik, így lényegében válságálló lett: a kiskereskedelmi értékesítést felszámolták, így az üzletben vevőforgalom nincs, ami kapóra jött a Covid alatt. A termékeket viszonteladókon és egyéb külföldi képviselőkön keresztül értékesítik, és elegendő raktárkészletük van arra az esetre, ha a Szuezi-csatornában keresztbe fordulna egy újabb teherhajó, és hetekre megszakadna a beszállítói lánc, ez a tulajdonság most különösen hasznos:   “A vörös-tengeri helyzet most nem kedvező, a mi eszközeinket szállító hajóknak is meg kell kerülniük Afrikát, nem csak több hetes csúszással érkeznek meg a Földközi-tengerre, de eközben a költségeik is közel 50 százalékkal növekednek” – mondja Gábor. A logisztikai nehézségek viszont nem eresztenek horgonyt a kikötőben: a tulajdonosok szerint sok torlódások miatt a kirakodásra váró hajók sokszor kénytelenek a nyílt vízen is hosszasabban vesztegelni. A kirakodás után pedig jöhet a jelenleg Magyarországot sújtó vasúti káosz, (A 2021-es konténerpiaci anomáliákkal a G7 Podcastban is foglalkoztunk már bővebben, itt pedig a magyar vasúti teherfuvarozás kálváriájáról lehet olvasni.) 

A 2022-es év sok vállalkozásnak fekete tintával kerül be a naplójába, az elszálló energiaárak és a térden lőtt rezsitámogatásoknak köszönhetően sok cég volt kénytelen lehúzni a rolót. A Quantraxnál viszont sorakozni kezdtek a megrendelések: miközben az orosz propaganda a jégbe fagyó Európa képét vizionálta, az emberek úgy döntöttek, hogy prioritást csinálnak az energiahatákonyságból, ennek egyik manifesztációja lett az, hogy az otthoni fűtésvezérlést korszerűsítették.

A cégnek jelenleg nagyjából 100 terméke van, alapvetően az alsó-közép árkategóriában mozognak. “A jó ár-érték arányra törekszünk. Az eszközeink sokszor többet tudnak, mint a háromszor ennyibe kerülő konkurens termékek. Véleményünk szerint ez javarészt a hatékony működésnek köszönhető, ami miatt nekünk nem kell több ezer ember alkalmazásáról és egy gigászi infrastruktúra fenntartásáról gondoskodni.”  A fejlesztésekhez a partnerektől begyűjtött visszajelzéseket is felhasználják, keresik azokat a még le nem fedett vevői igényeket, amiket egyik konkurens vállalat sem nyújt. Bár mindkettejük ugyanakkora befolyással rendelkezik a cégben, a saját elmondásuk szerint az összefeszülések ritkák. “Az előfordul, hogy nem azonosak az elképzeléseink, de mindketten a tények emberei vagyunk, hajlunk az észérvek felé.” Nincsenek előre leosztott szerepek, a feladatokról a képességek és az elérhető erőforrások döntenek.

A cég fokozatosan építette ki a nemzetközi jelenlétét, jelenleg több mint 20 országba szállítanak a viszonteladóknak. “Magyarország után a legnagyobb piacunk Románia, de jelentős például a szlovákiai és németországi értékesítés is” – magyarázza Gábor. A háború sújtotta Ukrajnában több mint tíz éve vannak jelen, az orosz támadás kezdetekor összeomlott az értékesítés, de néhány hónap után, alacsonyabb szinten, de visszatért a kereslet. “Most próbálunk észak felé terjeszkedni, ahol hosszan tartó hideg van, és sokat fűtenek, ugyanakkor nem könnyű kelet-európai cégként oda bejutni, jellemzően a nagy nyugati cégeket preferálják.” Jelenleg az értékesítés kétharmada történik belföldön, de volt időszak, amikor a külföldi értékesítés tette ki a forgalom nagyjából felét. 

Az okoseszközök, köztük a termosztátok kapcsán sokat lehet olvasni a biztonsági kihívásokról és a kockázatokról, ugyanakkor Andrásék inkább csak a bizalmatlansággal találkoznak, a problémákkal nem. “A rendszerünkbe nincs integrálva bankkártyás fizetés, ha egy nagyon ügyes hacker valahogy fel is törne egy ilyen rendszert, egy név és egy e-mail cím az összes dolog, amit megszerezhet, a legnagyobb kár pedig, amit okozhat, az az, hogy feleslegesen felfűti a lakást”

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat cégportré computherm családi vállalkozás generációváltás kkv quantrax Szeged vállalkozás Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. május 9. 13:33 Vállalat

A mostani miniválság mutatja, miért veszélyes az akkugyáraknak való kiszolgáltatottság

A hazai ipar és gazdaság erősen megérzi az akkumulátorok iránti kereslet mostani, enyhe gyengélkedését is, ami figyelmeztető jel a jövőre nézve.

Stubnya Bence
2024. május 8. 10:13 Közélet, Vállalat

Folytatódnak az áremelések, amik miatt megorrolt a bankokra és a telekomcégekre a jegybank

Átlagosan 28 százalékkal kerülnek többe idén a nagyobb bankoknál nyitható egyszerűbb számlák tavalyhoz képest.

Mészáros R. Tamás
2024. május 8. 05:43 Pénz, Vállalat

Az OTP-t is érintheti, hogy fogy a türelem az Oroszországban üzletelő európai bankokkal szemben

A Raiffeisen, az Unicredit és az OTP is hatalmas profitot csinál az orosz piacon – amit az európai szabályozók igyekeznek keményebb eszközökkel megvágni.

Fontos

Hajdu Miklós
2024. május 10. 14:02 Közélet

Furcsa szimbóluma lesz a magyar-kínai közeledésnek a cseresznye és a marhasperma

Infrastrukturális beruházások előkészítése mellett a cseresznye és a szarvasmarhafélék örökítőanyagának kiviteléről is megállapodott a magyar kormányfő a kínai elnökkel.

Mészáros R. Tamás
2024. május 10. 05:20 Közélet, Világ

Magyarország üdvözli, az Európai Bizottság egyre inkább üldözi a kínai cégeket

Az európai politikai hangulat már egyértelműen a kínai kapcsolatok újragondolásának irányába mutat, miközben a magyar kormány a 2010-es években ragadt.

Torontáli Zoltán
2024. május 9. 15:47 Adat, Élet

Durván az olcsó élelmiszerek felé lökte az infláció a bevásárlásokat

A vásárlások értéke jóval nagyobb mértékben csökkent tavaly is, mint a volumen, vagyis nagyon nagy arányú volt a lefelé vásárlás.