Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2023. szeptember 3. 13:31 Közélet

Uniós pénzből ösztönözné az e-autózás hazai terjedését a kormány

Új programokkal tervezi a kormány ösztönözni Magyarországon az elektromobilitás terjedését.

Mi történt? 60 milliárd forintot szán a kormány az elektromos autók hazai terjedésének ösztönzésére a Magyar Közlönyben csütörtök este megjelent rendelet alapján, amiről a Hvg.hu számolt be.

  • A hazai elektromos töltőhálózat bővítésére hoznak majd létre egy programot jövő év márciusáig, és elektromos autók beszerzésére fognak támogatást kapni egyes cégek (kiemelten taxitársaságok, car sharing- és flottaszolgáltatók).

A két programra 30-30 milliárd forintot szánnak, ezt pedig “elsősorban” EU-s forrásokból teremtenék elő, bár ha a pénzek nem érkeznek meg, költségvetési forrásokhoz kell nyúlni a rendelet szerint.

  • A programok fel is kerültek az Európai Bizottságnak küldött listára a projektekről, amiket Magyarország olyan kedvezményes uniós hitelből finanszírozna, amit az EU helyreállítási alapjának keretében venne fel, írta a Portfolio.

Felülnézet: a Nemzetközi Energiaügynökség adatai szerint Európában tavaly több mint tízszer annyi elektromos autót adtak el, mint 2017-ban, de a teljes flotta így is túl lassan cserélődik ahhoz, hogy az országok elérjék az ehhez kapcsolódó kibocsátáscsökkentési céljaikat.

Miért fontos ez? Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint a teljes uniós üvegházhatásúgáz-kibocsátás 25 százaléka köthető a közlekedéshez, és a kibocsátás folyamatosan nőtt 2013 és 2019 között.

Számokban: Magyarországon az év második negyedévben 7,8 százalékkal esett vissza a forgalomba helyezett e-autók száma a statisztikai hivatal adatai szerint, és az állományban kevesebb, mint egy százalék volt az arányuk (május végén 0,9 százalék a Totalcar által idézett adat szerint).

  • A teljes európai piacon júliusban 62 százalékkal nőttek az új e-autók eladásai, az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) Bloomberg által idézett adatai szerint, a legnagyobb mértékű növekedés Németországban volt (69 százalék).
  • A teljes Európai Unióban az ACEA 2023-as jelentése alapján 2021-ben 1,5 százalék volt az elektromos autók aránya a teljes autóállományon belül. 

Tágabb kontextus: az európai kormányok többféle módszerrel ösztönzik az elektromos autók terjedését. Az ACEA Guardian által idézett gyűjtése szerint 27-ből 21 EU-tagállam ad adókedvezményt, 20 pedig pénzbeli támogatást alacsony kibocsátású jármű vásárlása esetén.

Alulnézet: Magyarországon 2016 óta több alkalommal is meghirdettek új autók vásárlására igényelhető állami támogatási programot alkalmanként néhány milliárd forintos keretösszeggel. A Telex cikke szerint 2022 közepéig összesen 15 milliárd forintot költöttek ilyen támogatásokra.

  • A töltőpontok terjedését jelenleg a magyar állam az országos településrendezési és építési követelményekről (OTÉK) szóló kormányrendelettel ösztönzi, ami szerint minden megkezdett 100 férőhelynyi parkolóból kettő helyen elektromos töltést kell biztosítani a Vezess.hu cikke szerint.

Igen, de: a 2019-es Jedlik Ányos terv 2.0 2030-ig 18100 töltőpont kialakítását célozta meg, aminek töredéke, 2147 töltőpont épült ki tavaly év végéig a Vezess.hu által idézett adatok szerint.

  • Az akkori elterjedtség alapján a terv javasolta a támogatás fenntartását, 2023-ban viszont az Autopro.hu cikke szerint már nem indult állami támogatási program.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet elektromobilitás elektromos autó elektromos autó-töltő támogatás uniós pénz Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Mészáros R. Tamás
2024. május 10. 05:20 Közélet, Világ

Magyarország üdvözli, az Európai Bizottság egyre inkább üldözi a kínai cégeket

Az európai politikai hangulat már egyértelműen a kínai kapcsolatok újragondolásának irányába mutat, miközben a magyar kormány a 2010-es években ragadt.

Stubnya Bence
2024. május 9. 05:33 Közélet

A kormány és a multik sem járnak rosszul az ország gazdasági függőségével

A magyar és a lengyel nemzeti kormány is jobban támogatta a multik beruházásait az elődeinél. Egy új tanulmány szerint ez nem ellentmondás, az EU szabályaiból következik.

Stubnya Bence
2024. május 8. 10:13 Közélet, Vállalat

Folytatódnak az áremelések, amik miatt megorrolt a bankokra és a telekomcégekre a jegybank

Átlagosan 28 százalékkal kerülnek többe idén a nagyobb bankoknál nyitható egyszerűbb számlák tavalyhoz képest.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 9. 15:47 Adat, Élet

Durván az olcsó élelmiszerek felé lökte az infláció a bevásárlásokat

A vásárlások értéke jóval nagyobb mértékben csökkent tavaly is, mint a volumen, vagyis nagyon nagy arányú volt a lefelé vásárlás.

Hajdu Miklós
2024. május 9. 13:33 Vállalat

A mostani miniválság mutatja, miért veszélyes az akkugyáraknak való kiszolgáltatottság

A hazai ipar és gazdaság erősen megérzi az akkumulátorok iránti kereslet mostani, enyhe gyengélkedését is, ami figyelmeztető jel a jövőre nézve.

Stubnya Bence
2024. május 9. 10:06 Adat

Uniós élmezőnyben van az összes magyar régió az autók számának növekedése alapján

Csak román régiók hagyták le a magyarokat a lakosságarányos autók számának bővülésében. A legszegényebb magyar régiókban volt a legnagyobb növekedés.