(A Szegedi Tudományegyetem Közgazdaságtani és Gazdaságfejlesztési Intézetének egyetemi tanára, az MTA doktora. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Az újraiparosítás az Európai Unióban a 2008-as válság után került előtérbe. A feldolgozóiparban érdekelt külföldi működőtőke becsábítását sokan a fejlett országokhoz történő felzárkózás egyik kulcselemének tartják, a kormányzati kommunikációban is inkább csak az előnyeit ecsetelik. 

Arról is élénk vita alakult ki a közelmúltban, hogy az akkumulátorgyárak elősegítik-e Magyarország felzárkózását a fejlett országokhoz vagy közepes fejlődési csapda kialakulásához járulnak hozzá.

Ebben a cikkben a feldolgozóipari profilú vármegyék fejlődését tekintjük át az elmúlt 20 évben, kiegészítve a korábbi írásomat. A nagyobb posztszocialista országok feldolgozóipari térségeit is bevontam a vizsgálatba, hogy kiderüljön, a hazai folyamatok egyediek vagy Kelet-Közép-Európában hasonlók figyelhetők meg?

A felzárkózás megítélése során többen Ausztria vagy Németország utolérését vizionálják, szerintem mértékadóbb, ha az EU 14 régebbi tagállamának átlagát vesszük alapul (az Egyesült Királyság nélkül), amelyek között nemcsak sikeresek, hanem hozzánk hasonló fejlettségűek (pl. Görögország, Portugália) is megtalálhatók. A nemzetközi összehasonlítás miatt az Eurostat adatbázisát használjuk, az egy lakosra jutó GDP (vásárlóerőparitáson, PPS-ben), a foglalkoztatottak száma (employed persons) és a bruttó hozzáadott érték (gross value added, GVA, euro) mutatókat vesszük figyelembe. 

Nehéz határvonalat húzni, milyen mutatók alapján minősítsünk feldolgozóiparinak egy térséget. Ebben az írásban azt vettük alapul, hogy a feldolgozóipari foglalkoztatottak aránya legalább 33%-ot érjen el, a pandémia miatt bázisévnek 2019-et tekintve. Így 5 vármegyét kapunk: Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom és Vas. A nagyobb kelet-közép-európai országok közül Csehországban 5, Lengyelországban 3 és Romániában 2 ilyen NUTS3-as területi egység található (Szlovákiában egy sincs). A feldolgozóipari térségek felzárkózásának értékeléséhez Budapestet és a vonzáskörzetének számító Pest vármegyét (együtt Közép-Magyarország) is figyelembe vesszük.

A hazai feldolgozóipari vármegyékben 2019-ben nemcsak a feldolgozóipari foglalkoztatottak aránya magas (ami országosan 19%), de az elmúlt évtizedben az ország feldolgozóipari foglalkoztatottjainak 30-31%-a ebben az 5 térségben dolgozott, miközben az összes foglalkoztatottnak csak 17-18%-a (1. táblázat). Ezekben a vármegyékben a foglalkoztatás szinte teljes, a foglalkoztatási ráta magas és a munkanélküliségi ráta jóval elmarad az országostól. A feldolgozóipari GVA aránya is igen magas, az országos átlag másfél-kétszerese. Egy-egy térség GDP-je az ott kimutatott GVA-val mozog együtt, emiatt ezekben a vármegyékben a feldolgozóipartól erősen függ a térség felzárkózása. 

A vizsgált vármegyékben a feldolgozóipari értékesítés többségét, 80-95%-át az export teszi ki, az ország feldolgozóipari exportjának 44%-a ebből az 5 vármegyéből számazik. Különösen a járműgyártás aránya magas a feldolgozóipari exportból, Győr-Moson-Sopronban 83%, Vas vármegyében 62%, Komárom-Esztergomban 40%, Hevesben 29% és Fejérben 20%. Jelentős még a számítógép, elektronikai, optikai termékek exportja két vármegyében, Hevesben 53% és Fejérben 27%. 

A külföldi közvetlentőke-befektetéssel működő vállalkozások külföldi tőkéjéből a feldolgozóipar aránya igen magas, négy vármegyében meghaladja a 90%-ot, az egy lakosra jutó érték is jóval nagyobb az országos átlagnál. Az ország feldolgozóipari külföldi működőtőkéjének 45%-a ebben az 5 vármegyében található. 

Szembetűnő a főváros térségében, Közép-Magyarországon a feldolgozóipar alacsony aránya mind a foglalkoztatottak, mind a GVA esetében. Ebben a közel 3 millió lakosú térségben dolgozik jelenleg az ország foglalkoztatottjainak 44-45%-a, létszámuk a 2000-es 1,6 millió főről napjainkra 2,1 millióra nőtt, miközben a feldolgozóiparban 290 ezer főről 210 ezerre csökkent. 

A vizsgált vármegyékben a feldolgozóipari foglalkoztatottak aránya mindvégig magas volt, miközben az országos arány fokozatosan csökkenve 2016 óta 19% körül stagnál (1. ábra). Komárom-Esztergomban az évezred elején sok munkahely létesült, főleg Tatabányán (Esztergomban a Suzuki üzeme három évtizede működik), de a vármegyében 2015-től stagnál a létszám. Heves vármegyében 2015 után több feldolgozóipari üzem letelepült, megnőtt a foglalkoztatottak aránya, azaz újraiparosítás (ún. reindusztrializáció) figyelhető meg. A többi 3 vármegyében az arány folyamatosan csökkent, 2014 után nagyjából hasonló szinten, 33-34%-on állnak. Eltérő folyamat zajlik Közép-Magyarországon, ahol a feldolgozóipari foglalkoztatottak aránya lecsökkent két évtized alatt majdnem a felére, itt ún. dezindusztrializáció figyelhető meg, a feldolgozóipar háttérbe szorul. 

Az öt feldolgozóipari vármegyében az ezredfordulón 760-770 ezer fős összfoglalkoztatotti létszám a 2008-as válság során 690 ezer főre csökkent, majd fokozatosan emelkedve 2019-ben 830 ezer főt ért el. A feldolgozóipari foglalkoztatottak létszáma két évtizede 290 ezer fő volt, a 2008-as válságot követő években lecsökkent 230 ezerre, majd fokozatosan emelkedve 2018-tól 260-270 ezer fő közötti. Az öt vármegyében az elmúlt két évtizedben a lakosság együttes létszáma 1.776 ezer főről 1.744 ezerre csökkent (egyedül Győr-Moson-Sopronban nőtt közel 50 ezer fővel, ebből a győri nagyvárosi településegyüttes 18 ezerrel, 227 ezer főről 245 ezerre), azaz csupán a feldolgozóipartól nem várható a népesség számának növekedése, hanem egyéb tényezők is fontosak.

Alapkérdésünk, hogy megfigyelhető-e a feldolgozóipari vármegyéknek az EU14 átlagához történő felzárkózása? 

Az adatok alapján az egy lakosra jutó GDP térségenként eltérő módon alakult, Győr-Moson-Sopronban mindvégig meghaladta az országos átlagot, ami azt is jelenti, hogy a vármegye érdemben hozzájárult az ország felzárkózásához. A másik véglet Heves, ahol a feldolgozóipari foglalkoztatottak magas aránya mellett a felzárkózás lassú és az országos átlagtól mindvégig jelentősen elmarad. A többi 3 vármegye ingadozott az országos átlag körül, amely mozgóátlagos számítási módszerünk szerint 2001-ben 48% volt, 2020-ban pedig 69%. Ami viszont szembetűnő, hogy 2016 után nemcsak megtorpant Győr-Moson-Sopron és Vas vármegyék felzárkózása az EU14 átlagához, hanem vissza is estek 4-6 százalékponttal. Ennek a két vármegyének egyoldalú a feldolgozóipara, döntő részét az exportra termelő, külföldi működőtőkén alapuló járműgyártás teszi ki, míg a másik három térség feldolgozóipara valamivel diverzifikáltabb.

Az 5 vármegye összevont adatai alapján a feldolgozóipari térségek felzárkózása a 2008-as válságig az országos átlaggal szinte megegyező volt, ezt követően elmaradt tőle, 2013-tól 2016-ig viszont az ország felzárkózását dinamizálták, majd ettől kezdve újra visszafogták. Ezzel ellentétes pályát ír le a főváros és térsége, amelyik a 2008-as válságig gyorsan közeledett az EU14 átlagához, majd stagnálás figyelhető meg, 2016-tól viszont újra az ország felzárkózásának fő motorja. 

Hosszabb időtávon a szakirodalom szerint egy térség gazdasági növekedése elsősorban termelékenységének alakulásától függ. A vizsgált térségekben a feldolgozóipar termelékenysége az egész időszakban javult, de az EU14 feldolgozóiparának átlagához viszonyítva már erőteljes ingadozások figyelhetők meg (3. ábra). Az országos adat 2008-ig egy dinamikus közeledést jelez, habár nagyon alacsony arányról elindulva, ezt követően mindvégig lényegében stagnálás történt, az arány 30-33% között mozog. Folyóáras euróval számoltunk, így az árfolyamok alakulása is befolyásolta a folyamatokat, de megjegyezzük, hogy a volumenindexes értékek is hasonló trendeket jeleznek.

A feldolgozóipari vármegyéknél is megtorpant a kezdeti gyors felzárkózás, főleg 2008 után, ekkortól eltérő módon alakult a relatív termelékenység, egy-egy nagyobb beruházás jelentős javulást idézett elő, amit visszaesés vagy stagnálás követ. Győr-Moson-Sopronban a 2008 utáni visszaesést 2014-től egy felzárkózási periódus követte, majd 2016-tól egy újabb jelentős lemaradás. Komárom-Esztergomban a 2008-as visszaesés után 2013-tól lényegében nincs közeledés, a vármegye 35% körül stagnál. Fejér és Vas vármegyék kisebb ingadozásokat mutatnak, de 2016-tól itt is visszaesett a termelékenység az EU14-hez viszonyítva. Hevesben a 2008-as visszaesést követően 2013-tól lassú javulás figyelhető meg, de jóval elmarad az országostól, csak 2020-ban érte el újból a 2006-os arányt. Úgy tűnik, hogy mindegyik vármegyénél egy-egy beruházás által generált felívelést követően megtorpant a felzárkózás, sőt visszaesés következett be. Az évtized végére 30-40% között „összeérnek” a feldolgozóipari térségek relatív termelékenységi mutatói.

Amint említettük, Kelet-Közép-Európában 15 feldolgozóipari térséget különítettünk el, lengyel adatok 2010-től 2020-ig állnak rendelkezésre, ezért csak erre az évtizedre térhetünk ki. Ennek a 15 térségnek az EU14-hez történő felzárkózása eltérő folyamatokra utal, 2019-ben 4 térség ért el 70-80% közötti arányt, további 8 térség 65-70% között áll, míg 3 jelentősen leszakad vagy lemarad. Két magyar térség, Győr-Moson-Sopron és Vas visszaesése egyedi, más térségeknél ez nem figyelhető meg, miként Heves vármegye helyzete is speciális (együtt az egyik lengyel térséggel), lassan fejlődik és jelentősen elmarad a többi feldolgozóiparitól. 

A térségek gazdaságára nyilván kihatnak az országos folyamatok, a 15 térségből 5 esetben az egy lakosra jutó GDP fölötte van az országos átlagnak. Pl. az 5 magyar (az ország 2019-ben 67%-ot ért el) vármegyéből Győr-Moson-Sopron és Fejér, Lengyelországban (68%) a 2 térségből az egyik (Wroclawski), Romániában (64%) a háromból kettő (Timis és Sibiu), ellenben Csehországban (86%) mind az 5 térség végig jóval elmarad az országos aránytól. A térségek többsége 2019-re a 65-70%-os sávban található, efölött 4, alatta 3 térség helyezkedik el. Az adatok alapján a feldolgozóipari térségeknél megfigyelhető bizonyos felzárkózás, de a két visszaeső magyar vármegye, Győr-Moson-Sopron és Vas kivételével a többiek inkább saját országuk fejlődési ütemével mozognak együtt.

Térségenként a feldolgozóipar termelékenységének alakulását tekintve kijelenthető, hogy egyetlen térség sem tudott jelentős javulást elérni, többségük az EU14 feldolgozóipari átlagának 30-40%-os sávjában található, az utóbbi pár évben alig változtatva helyzetén (5. ábra). Három román (Arad, Tamis és Sibiu) és egy magyar (Heves) térség van leghátul. Megfigyelhető, hogy Győr-Moson-Sopron, Fejér és Vas felzárkózása 2013 és 2016 között kiugró volt, miként ezt követően a visszaesésük is, míg a többiek lassú felzárkózása 2016 után újra folytatódik.

A termelékenység számításánál a vármegyék esetében a foglalkoztatottak létszáma áll rendelkezésünkre, de országokra a ledolgozott órák is elérhetők. Így számolva az 5 kelet-közép-európai országban a feldolgozóipar relatív termelékenysége kisebb-nagyobb eltérésekkel, de hasonlóan alakult 2015-ig: a 2008-as válságig dinamikus a javulás, ezt követően mindenütt megtorpant a fejlődés (6. ábra). 2016-tól viszont Magyarország már eltér a másik négy országtól, amelyeknél 2016-17-től közeledés figyelhető meg, Szlovákia és Csehország az EU14 átlagának 37%-ra jutott, míg Magyarország maradt 31%-on. A lengyel és a román feldolgozóipar jócskán lemaradva 24-25%-on áll. Az 5 hazai feldolgozóipari vármegyében megfigyelt folyamatok és az ország relatív termelékenységének stagnálása arra is rámutat, hogy a vizsgálatból kimaradt többi hazai térségben sem javult olyan mértékben a feldolgozóipar teljesítménye, ami az ország felzárkózását felgyorsíthatná.

Ha a feldolgozóipar (F) és rajta kívüli többi ágazat (T) termelékenységét az egy ledolgozott órára jutó GVA-val mérve, ami egy gazdaság versenyképességét, „erősségét” jelzi, akkor jól kirajzolódik az EU14 és a kelet-közép-európai országok eltérő fejlődési pályája és munkamegosztása is. Az EU14-ben a feldolgozóiparban ledolgozott órák aránya 2000-ben 17,6% volt, amely arány 2010-ben 13,9%-ra csökkent és azóta lényegében alig változott, 2019-ben 13,3% volt. Magyarországon a feldolgozóipari ledolgozott órák aránya 2000-ben 22% volt, amely fokozatosan csökkent, az utóbbi években 18-19% között mozgott. A ledolgozott órák alapján az EU14-ben 2010-től gyorsan javult a feldolgozóipar termelékenysége, jóval meghaladta a többi ágazat együttes mutatóját. Magyarországon a két ágazatcsoport termelékenysége 2008-ig hasonló pályán futott, ezt követően a feldolgozóipar dinamikusabban javult 2016-ig, azóta stagnál, míg a többi ágazat 2016-ig stagnált majd lassú fejlődésnek indult. A hazai feldolgozóiparban 2019-ben 17 euró jutott egy ledolgozott órára, míg a többi ágazatnál 14 euro. Ez azt is jelenti, habár a hazai feldolgozóipari munkabérek meghaladják a magyar átlagot, de csak harmadát teszik ki a nyugat-európainak. A cseh és a lengyel gazdaság esetében látható, hogy a két ágazatcsoport termelékenysége nem vált el egymástól, 2019-ben a cseheknél 21 euró jutott egy ledolgozott órára, a lengyeleknél 14 euró.

Az öt bemutatott vármegyében a feldolgozóipar szerepe kiemelkedő, a külföldi érdekeltségű vállalatok helyi érdekeltségei dominánsak és jelentős exportot bonyolítanak le. Azt várnánk el, hogy a helyi gazdasági szereplők ezektől a nemzetközileg versenyképes részlegektől átveszik az üzleti tudást, ellesik tapasztalataikat és hasznosítják kapcsolataikat. Az ún. regionális multiplikátorhatások felerősödnek, a helyi beszállítók száma és jövedelmezősége megnő, előbb-utóbb képesek önállóan más nemzetközi partnerekkel is együttműködni. A növekvő jövedelmeket pedig helyben elköltve a gazdaság többi része is felpörög, azaz a térség fejlődése felgyorsul és a nyugati országokhoz történő felzárkózása megállíthatatlan.

Ezzel szemben az adatok azt mutatják, hogy ezeknek a feldolgozóipari térségeknek a fellendülése csak átmeneti, egy-egy jelentősebb beruházás rövid távon javít ugyan a helyzetükön, de a közeledésük pár év után megtorpan, sőt visszaesik, ami az ország felzárkózását is visszafogja. De Kelet-Közép-Európa más országaiban és feldolgozóipari térségeiben is megfigyelhető, hogy a feldolgozóipar termelékenysége az EU14 átlagának 30-40%-a között mozog, sőt, a magyar 2007 óta 31-32% között stagnál. Érzékelhető egy centrum-(fél)periféria kialakulása, a nyugat-európai feldolgozóiparban koncentrálódnak a nagyobb hozzáadott értékű tevékenységek, míg a többit kiszervezik máshová, többek között Kelet-Közép-Európába. De ez tipikus fejlődési csapda, mivel lekötik a munkaerőt, elfoglalják az értékes ingatlanokat, orientálják a képzéseket, kiszorítják a helyi vállalkozásokat stb. A térség felzárkózását csak egy szintig segítik, majd következik a térség megtorpanása, sőt visszafoghatják az ország felzárkózását is. 

Nem önmagával a feldolgozóiparral és nem a külföldi érdekeltségű vállalatokkal van a gond, hanem a hazai gazdaságfejlesztési szemlélettel és intézményrendszerrel. Ahol a feldolgozóipar sikeres tud lenni, pl. egyes német vagy osztrák térségekben, ott az iparág klaszteresedett, a vállalatok döntéshozó részlegei ott működnek és intenzív kapcsolatban állnak a többi helyi szereplővel, egyetemekkel, önkormányzatokkal, szakmai szervezetekkel stb. A hazai központosított fejlesztéspolitika egy-egy nagyobb projektet képes ugyan menedzselni a helyi szereplők szűk körét bevonva, de látható, hogy ennek hatékonysága gyenge. Amíg a nagyvárosi térségek, pl. a 3 milliós fővárosi térség fejlődését a piaci mechanizmusok önmaguktól élénkítik, addig a kisvárosi térségek, pl. hazai feldolgozóipari térségek fejlődése nem automatikus, csak összehangolt fejlesztési programokkal van esély a sikerre. 

A kisvárosi térségekben integrált, alulról-szerveződő fejlesztési stratégiákat kellene kidolgozni, mérsékelve a kedvezőtlen hatásokat. De ehhez nem megfelelők a hazai intézményi feltételek, pl. a megyei jogú város önkormányzata nem tagja a vármegyei közgyűlésnek, a helyi források és döntési lehetőségek pedig igen korlátozottak. Amíg nem alakul ki a többszintű területi tervezés intézményrendszere a központi, területi és helyi érdekek koordinálására, amíg a döntések és források centralizáltak, addig a kiemelt feldolgozóipari projektek, pl. akkumulátorgyárak csak zárványként, szigetként működnek, a térségben átmeneti fellendülést hozva. Természetesen a költségvetés néhány részmutatója átmenetileg javul, de ennek hosszabb távon igen nagy az ára. Ha a hazai újraiparosítási politika nem változik, akkor szinte biztosra vehető a fejlődési csapdák kialakulása és a feldolgozóipari térségek fezárkózási lehetőségeinek kifulladása.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Olvasson tovább a kategóriában