Hírlevél feliratkozás
László Pál
2023. március 3. 08:22 Podcast, Támogatói tartalom

Felszabadítóan hat a diákokra, ha nagyobb kontrollt kapnak a tanulmányaik felett

Köztudott, hogy a lexikális oktatás nagy része elavult, de már nem csak a tankönyvek digitalizációjáról beszélünk, hanem személyre szabásáról is. Egy, a mesterséges intelligencián alapuló algoritmus például felismeri a diák tudásszintjét és az alapján ad ki feladatot számára, hogy mennyi idő alatt hogyan próbált meg válaszolni egy adott kérdésre.

Tíz-tizenöt év múlva a most oktatással foglalkozó intézmények, óvodák, iskolák, egyetemek monopóliumát át fogja írni a technológia – mondta Greskovits György, a tehetséggondozással foglalkozó Milestone Institute társalapítója a G7 podcastban.

A beszélgetést ide kattintva vagy bármely podcast-lejátszóban lehet meghallgatni:

Tipikus középosztálybeli félelem, hogy a gyereknek mindent kell csinálni, mert nem tudjuk, mit hoz a jövő – mondta Greskovits György. Így egyszerre hegedül, lovagol, matekversenyre jár és programozni is jó lenne megtanulnia a gyereknek a szülők szerint – sorolta.

A hagyományos középiskolai tanrendben nem nagyon kérdezik meg a diákokat, mi érdekli őket, mit szeretnének tanulni. A Milestone-ban gyakorlatilag minden tárgy választható, a diákok döntenek arról, miben szeretnének elmélyülni. Összerakják a saját tananyagaikat, modulokat válogatnak össze, közös kutatási terület keresnek a mentorukkal, a diáktársaságokban pedig csoportos célkitüzések vannak, ami lehet egy vitaverseny megnyerése de akár pizzasütés is. Ha a diák van a saját oktatásának középpontjában, az nagyon kihat a motivációjára.

Mivel az iskola után, délután és hétvégén mentorálják a diákokat, a Milestone-ba jelentkezőknél fontos, hogy tudjon elég jól angolul, emellett tanuljon jól, hogy ne okozzon gondot a plusz elfoglaltság számára, és érdekődő legyen a fiatal.

A Milestone 2010-es indulása óta 157 felvételi ajánlatot kaptak a diákjaink az Oxfordi és a Cambridge-i egyetemektől – mondta Greskovits György. Az erre a két egyetemre kijutott összes magyar diák mintegy harmadát, felét adja a Milestone. A 2018-as év volt a legerősebb, akkor 33-an jutottak be erre a két angliai top egyetemre, ami több, mint amennyit az osztrákok, csehek és a szlovákok összesen összehoztak abban az évben. Ez közös sikere a Milestonenak és azoknak az iskoláknak, ahova a diákok járnak – hangsúlyozta.

A podcast megjelenését a Milestone Institute támogatta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Podcast Támogatói tartalom milestone oktatás Olvasson tovább a kategóriában

Podcast

Bucsky Péter
2024. március 26. 13:11 Pénz, Podcast

A folyószámlán parkoltatott pénz aktív kezelésével több kolléga bérét kereshetik meg a kkv-k

A magyar vállalatok tízezer milliárd forintot tartanak érdemi kamat nélkül folyószámláikon, pedig tisztes hozamot kínáló, mégis likvid befektetések is elérhetők.

Bucsky Péter
2024. február 10. 04:38 Podcast

Egy évszázaddal később is kimutathatók az oktatáspolitikai döntések hatásai

A Klebelsberg-korszak általános iskolái jobban ellenálltak a falusi iskolák bezárásának. A népességfogyás miatt ma a kisvárosi gimnáziumok kerültek veszélybe.

László Pál
2024. február 6. 15:35 Podcast, Támogatói tartalom

Űrhajós nem, influencer annál inkább lenne a legtöbb általános iskolás

Az alfa generációs magyar gyerekek 55 százaléka már pénzt is keresett, kétharmaduk a technológia segítségével, felük közösségi média platformokon, míg negyedük online streamelésen keresztül jutott bevételhez.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.