A bankok átmenetinek szánt különadóztatása 2005-ben indult el Magyarországon, Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt. Azóta a két évig beszedni tervezett állami bevétel egyre csak növekszik, és semmi jel nem utal arra, hogy akár középtávon is kivezetnék. A hitelintézeti járadék és a tranzakciós adó ugyanis 2021-ben együtt 294 milliárdos bevételt hozott, ami a központi költségvetés teljes adó- és járulékbevételének 2,4 százaléka.
A bankok számára azonban már ez is egészen békés helyzet lehetett, hiszen 2010 óta az idei ígérkezett az egyik legkisebb elvonással kecsegtető évnek – nem így lett. A kormányzati bejelentések szerint 50 milliárddal emelik meg a pénzügyi tranzakciós illetéket, és kapnak egy új adófajtát, az extraprofit adót is. Így már a 2013-2014-es rekordelvonások szintjére emelkedik megint a költségvetési befizetésük.
A költségvetésbe befolyó minden 17. forint adó- és járulékbevétel a bankokra kirótt adókból származik majd 2022-ben.
Ez nem azt mutatja, hogy egészséges és fenntartható lenne a költségvetés szerkezete, hiszen a bankszektor pénzügyi mutatóihoz viszonyítva időnként már eddig is problémás volt a különadók mértéke.
Feltételezve, hogy 2020-hoz képest nem változnak az eddigi bejelentésekben nem szereplő adóterhek, a bankok árbevétele pedig a GDP bővülésével arányosan növekszik, 2022-ben várhatóan már 444 milliárd forint lesz az összes bankadó, ami a teljes várható banki bevétel 23 százaléka lehet. Vagyis a bankok kamatnyereségének és beszedett díjainak közel negyedét tervezi elvonni a kormányzat, és ezen felül kell még megfizetni a már az értékpapír-tranzakcióra is kiterjesztett, várhatóan 283 milliárdosra bővülő tranzakciós illetéket.
Az utóbbinál nem is kérdés, hogy ezt a bankok szolgáltatásait igénybe vevők – a magyar cégek és a lakosság nagy része – fizetik meg, és könnyen elképzelhető, hogy a többi elvonás egy részét is igyekeznek majd rájuk terhelni a pénzintézetek.
Ha ez teljesen megtörténne, akkor Magyarországon mindenkire fejenként 75 ezer forintnyi bankadó jutna.
Az természetesen nem tűnik reálisnak, hogy a kiesett kamateredményt egy az egyben megpróbálnák behozni más sorokon a pénzintézetek, de például a céges banki költségek növekedése ugyanúgy beépül majd az árakba, mint az energia vagy a munkaerő drágulása.
Az összeg nagyságrendjét jól szemlélteti, hogy 2022-ben összesen 727 milliárd forint milliárd forint tranzakciós illetéket és különadót szedne be a bankoktól a kormány, de várhatóan 30-40 milliárd társasági adót is befizetnek majd. A bankszektortól elvont 760-770 milliárd forint így jóval magasabb, mint az összes vállalattól beszedni tervezett 588 milliárd forint társasági adó.
Az alábbi grafikon a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által készített Aranykönyv alapján mutatja be a hazai hitelintézetek*a magyarországi és az itteni fiókteleppel működő, adatokat szolgáltató intézmények pénzügyi mutatóit. A kormány fő érve most éppen az a rögtönzött bevételszerzéshez, hogy a bankok extraprofitot érnek el, mert megnőtt a lakossági betéteken elért profitjuk, amióta a jegybank – tavaly év közepén, az infláció elleni küzdelem érdekében – elkezdte emelni az irányadó kamatát.
Az biztos, hogy korábban nem volt extraprofit, 2020 végéig – egyelőre eddig érhetők el átfogóan az adatok – a kamatokon elért nyereség inkább csökkent a teljes banki bevétel arányában. Az igaz, hogy a bankok adózás előtti profitja (EBIT) növekedett az elmúlt években, de volt honnan: 2014-ig masszívan veszteségesek voltak. Ebben pedig az árbevételhez mérten is jókora, több évben a teljes bevétel tizedét kitevő adók is szerepet játszottak.
Banki szempontból a kormányzati különadóknak csak egy része adó, mivel a tranzakciós illeték fogyasztási típusú adóként – kvázi mint az áfa – átmenő tételként jelenik csak meg. A pénzügyi szervezetek különadója pedig ráfordításként, korrekciós tételként jelenik meg az eredménykimutatásban.
A jövedelmezőség mérésére pedig a bankoknál nem is a bevétel, hanem a sajáttőke-arányos jövedelmet (RoE, return on equity) érdemesebb figyelni – hiszen itt nagyon jelentős tőke mellett lehet csak nyereséget elérni. Az Európai Központi Bank adattárházából letölthető adatokból látható, hogy Magyarországon a bankrendszer jövedelmezősége valóban magasabb évek óta az európai átlagnál. (A részletes adatok még 2021-re ugyan nem érhetők el, de az MNB már közzétett a bankrendszer egészére vonatkozó adatokat.)
Ez azonban nem kis részben abból fakad, hogy az uniós bankrendszer eredménytermelő képessége – főként a 2008-as válság öröksége, illetve a negatív eurózónás alapkamat miatta – krónikusan gyenge. Ezt mutatja, hogy amikor az MNB munkatársai – köztük a ma már gazdaságfejlesztési miniszter Nagy Márton – nyolc éve felvázolták a jövőbeli magyar bankrendszer ideális mutatóit, akkor a tisztességes tőkearányos profitot pont a tavaly elért sávba, 10-12 százalék közé tették.
A bankok nyereségességét az adók mellett az is erősen befolyásolja, hogy mennyire versenyeznek egymással. Mivel a 2008-as válságot követően a nyugati bankcsoportok nem terjeszkedni akartak Közép-Kelet-Európában, hanem inkább elhagyni a térséget, ez alapvetően már az eleve itt lévő hitelintézetek viselkedésén múlik. (De ha lenne is terjeszkedő kedvű csoport, aligha lenne vonzó számára a – már csak a gyakran változó adószint miatt is – kiszámíthatatlan magyar piac.)
A fogyasztók érdeke a versenyző piac lenne, de folyamatában ennek éppen az ellenkezője történik. Hogy ne csak a megérzéseinkre támaszkodjunk, a piaci koncentrációt megpróbáltuk számszerűen is követni. Ennek mérésére több lehetőség is van, a Gazdasági Versenyhivatal külön kiadványt is készített ezekről. A leginkább elterjedt mérőszám a HHI, azaz a Herfindahl–Hirschman-index. Ez a mutató a piacon lévő vállalatok piaci részesedésének négyzetösszege. Értéke 10 ezer és 0 között lehet – az előbbi a teljesen monopol piac egyetlen szereplővel, utóbbi a teljesen atomizált piac.
A Fidesz 2010 óta tartó kormányzása során a bankpiaci szereplők száma közel negyedével, 50-ről 39-re csökkent, a HHI mutató értéke pedig 2010 és 2020 között 32 százalékkal növekedett. Vagyis harmadával gyengült a verseny a Fidesz hatalomra kerülése óta, ami hozzájárulhatott az ágazati profitok növekedéséhez.
A bankpiaci szereplők számának csökkenését valószínűleg egyáltalán nem bánja a kormányzat, legalábbis Nagy Márton – még jegybanki vezetőként – viszonylag gyakran beszélt arról, hogy túl sok a hitelintézet Magyarországon, ezért magas az ágazat költségszintje, általános (lakossági) nagybankból elég lenne öt is. A piaci verseny csökkenése egyébként valóban lehet előnyös a fogyasztóknak, ha egy-egy piacon túl nagyok a koordinációs költségek – magyarán kevesebb, de nagyobb szereplővel olcsóbban lehet a folyamatokat működtetni. Arra azonban sokkal több példát találni, hogy a szereplők számának csökkenése a verseny lanyhulásához és az árak emelkedéséhez vezet.
Ráadásul idehaza a bankrendszer koncentrálódásával kapcsolatban volt egy speciális kormányzati cél is: ahogy Orbán Viktor tíz éve meghirdette, az ágazatban többségbe kell kerülnie a magyar tulajdonosoknak. A folyamat legékesebb példája a takarékszövetkezetek, a Budapest Bank és az MKB összevonása, amely – mivel jogilag még csak idén kezdődött el az utóbbi kettő összeolvadásával – a fenti piackoncentrációs számításban még nem is szerepel. Pedig az ebből születő Magyar Bankholding az OTP után a második legnagyobb piaci szereplő lesz.
A nagyon jelentős mértékű különadók korábban abban is jelentős szerepet játszottak, hogy elvegyék a külföldi banktulajdonosok egy részének kedvét a magyar piacon maradástól. De a kormányzat ezen a területen közvetlenül is beavatkozott a piaci viszonyokba, hiszen a Budapest Bank és a Takarékbank külföldi tulajdonosait kivásárolta a magyar állam, hogy a jegybanki szanáláson átesett MKB-val együtt kössenek ki a kormányközeli vállalkozók szuperbankjában, az egykori takarékszövetkezeti rendszer majdnem egészével együtt.
A Financial Times pont a napokban írt arról, hogy a Magyar Bankholding – a kormányközeli vállalkozóknak adott nagy hitelek miatt – idővel a magyar gazdaság legnagyobb kockázata lehet, de a nagy magyarosítási hullám során voltak rövid távon bekövetkező bukások is, mint a 2014-ben becsődölt, Töröcskei István-féle Széchenyi Bank. Öt évvel később Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére, Szemerey Tamás NHB Bankja dőlt be.
Mindenesetre jól látható, hogy aki ezen a pályán sikeres akar lenni, annak érdemes jóban lennie a kormánnyal, aminek az – előző évtizedben még elég gyakori – hangos kritika lenyelése is a része. Az Erste azt a megoldást választotta, hogy kisebbségi (15 százalékos) tulajdonosként engedte be a magyar államot.
Összességében jól láthatóan a kormány kedve szerint alakultak a folyamatok a hazai bankpiacon. Az alábbi ábrán látható, hogy tulajdonosi háttér szerint, milliárd forintban és darabszám szerint hogyan alakultak a főbb mutatók.
A 2011-es végtörlesztés hatása alaposan meglátszott a banki mutatószámokon, majd ezután tudott a NER pozíciókat foglalni nagyobb ütemben. Persze nem egyértelmű, hogy melyik szereplőt hova soroljuk. A Gránit Bankot ugyan csak 2021 decemberében vette meg Tiborcz István, de előtte is közel állt a hatalomhoz a tulajdonosi köre, noha lazábban. Az OTP-t magyarként tüntettük fel, mivel magyar menedzsment vezeti, és jelentős tulajdonosai közül a Rahimkulov-testvérek is már magyar állampolgárok.
A hazai bankrendszer főbb adatait könnyebb áttekinteni, ha nem milliárd forintban, hanem százalékos megoszlásban vizsgáljuk az összetételét. Az alább ábrán látható, hogy
2020-ra teljesült Orbán Viktor célja, 50 százalék fölötti lett a hazai tulajdonosok aránya a hitelintézeti piacon szinte minden főbb mutatóban.
Jól láthatóan a NER-es bankok teljesítettek a legrosszabbul 2020-szal bezárólag, és kérdés, hosszabb távon itt más lesz-e az eredmény, mint például az építőiparban, ahol az itthon extraprofitot termelő Szíjj László cégei külföldön eddig leginkább csak veszteséget hoztak össze.
A NER-es bankok teljesítménye rosszabb, mint a hazai versenypiaci vagy külföldi tulajdonoshoz tartozóké. A profitrátájuk ugyan magasabb, mint az utóbbiaké, de a NER-es bankok mostani formájukban már 2014, a nagy válság és a devizahitelek forintosítása miatti veszteségek után léptek csak színre. Valószínűleg nem véletlen az sem, hogy nekik kevesebb adót kellett fizetniük.
A banki adóterhek beszedése tehát jól bejáratott módszer a válsághelyzetek kezelésére, és 2010 után segített a nem kívánatos szereplők kivéreztetésében is. A mostani helyzet annyiban más, hogy már a Magyar Bankholdingnak is jelentős összeget kell majd befizetnie – hacsak nem lesz valamilyen számukra kedvező csavar a készülő szabályozásban.
Közélet
Fontos