Mintha hasonló hibát követték volna el az egymással is rivalizáló közvélemény-kutatók az idei országgyűlési választásokon, mint négy évvel ezelőtt. 2018-ban az összes intézet módszeresen, 5-8 százalékkal alulmérte a Fideszt a kormánypárt tényleges eredményéhez képest. Akkor azt ígérték, hogy újrakalibrálják a módszereiket, ehhez képest 2022-ben még inkább mellélőttek a két nagy tömb különbségét illetően. Az április 3. előtti utolsó publikált kutatásokban az intézetek 0-9 százalékos Fidesz-előnyt mértek, miközben a tényleges különbség a 16 százalékpontot is meghaladta. A közvélemény-kutatók nem hivatalos versenyében legrosszabbul a döntetlent kommunikáló Publicus szerepelt, míg a legközelebb az eredményhez a nagy hagyományú intézetek közül a Medián járt (az újonnan alapított Társadalomkutató Kft. egy kicsit még náluk is pontosabb volt), de ők is a hibahatáron túl tévedtek.
A Fideszt a legtöbb kutatóintézet valamivel most is alulmérte, de a 2-4 százalékpontos alálövés (ennél csak a Publicus tévedett többet, hatot) még nem számít tragikusnak. Ennél sokkal szembeötlőbb, hogy az ellenzék mennyivel rosszabbul szerepelt, mint amit az utolsó mérések alapján várni lehetett: a nyolc kutatócég közül hat 8-11 százalékponttal mérte őket felül. A Mi Hazánk bejutását is egyedül a Társadalomkutató valószínűsítette – igaz, a kis pártoknál könnyebb nagyobbat tévedni.
2018-ban a kutatók tulajdonképpen nem hittek a saját nyers számaiknak: azt gondolták, hogy a Fidesz támogatottsága felülről korlátos, ezért a szakértői becsléseikben szorosabb eredményt valószínűsítettek, mint ami a mért adatokból következett volna. Mint utólag kiderült, a nyers adatok valójában közelebb lettek volna a tényleges eredményhez, a közvéleményt váratlanul érte az újabb kétharmad (ezt csak a Medián utolsó becslése mondta valószínűnek), a kutatóintézetek renoméjának pedig nem tett jót a mellélövés. 2019-ben, a főpolgármester-választásnál aztán még nagyobbat tévedtek: az utolsó pillanatig inkább Tarlós vezetését mérték, miközben valójában Karácsony Gergely közel hét százalékos különbséggel nyert.
„Téves hiedelem volt 2018-ban, hogy a kutatók túlmérik a Fideszt, valójában jelentősen alulmérték, és akkor és most is a baloldalt mérték felül” – mondta egy választás utáni műhely-konferencián Szabó Andrea politikai szociológus. Szerinte a cégek 2018-ban és 22-ben hasonló hibákat követhettek el: „Ugyanazokat a szakmai hibákat követték el, vagy a választások utolsó pillanatában, az utolsó egy-két napban valami mindig történik, ami megváltoztatja a választói magatartást, és nagy társadalmi rétegek az utolsó napokban átfordulnak, és nem úgy működnek, ahogy a közvélemény-kutató cégeknek elmondták”. Szabó szerint a Fidesz idei jó eredményének egyik kulcsa az lehetett, hogy a párt bizonytalannak besorolt peremszavazói a választás előtt ciklikusan ismét visszataláltak a párthoz. Eközben számos jel utal arra, hogy az ellenzéki bázisból százezrek maradtak otthon, ami egyrészt a vártnál alacsonyabb részvételben, másrészt az ellenzéki lista alacsony támogatottságában öltött testet.
A legtöbb közvélemény-kutató egyetért abban, hogy az idei választásokon a mozgósítás különbsége, a háború miatt szinte egytémássá váló kampány kiszámíthatatlansága és az utolsó napokban meghozott választói döntések, az úgynevezett „last week effect” lehettek azok a tényezők, amik megnehezítették a kutatók dolgát. Závecz Tibor, a Závecz RI vezetője és Böcskei Balázs az IDEA-ból ezért hangsúlyozták is a szavazás előtt, hogy idén a sok bizonytalanság, a módszertani nehézségek és a kutatás vakfoltjai miatt nem is tesznek előrejelzést – más kérdés, hogy az utolsó méréseket így is lényegében mindenki így értelmezi.
„Az idei, turbóintenzív kampányt teljesen átalakította a háború, ilyen még soha nem volt: 2018-ban is volt egy meghatározó téma, a migráció, de az hosszabb távon volt felépítve, lehetett tudni, hogy kire hogyan hat nagyjából. Most is folyamatosan mértük az aktuális témákat, de hogy ezeknek mi a választókra gyakorolt hatása, és hogy az egzisztenciális biztonságérzet a háború keltette pánikreakcióban ilyen elemi erejű, az új tapasztalat volt. Fontos tanulság, hogy a pártválasztás mellett egy ilyen szituációban az attitűdök mérése is mennyire fontos, ahogy az is, hogy ha ennyire bonyolult a helyzet, a közvélemény-kutatás fokozottan interdiszciplináris terület – én ezért nem is tettem szakértői becslést” – mondta Závecz a G7-nek, aki mindezzel együtt, az eredmény ismeretében is túlzásnak tartja, hogy válságban lenne a szakma. „2002-ben még nagyobb volt a kudarc, hiszen akkor még a győztest sem sikerült eltalálni.”
Ez a (szocialista győzelmet hozó) 2002-es országgyűlési választás volt az, ami előtt több cég sima Fidesz-győzelemre számított. Tévedésüket utólag az ellenzéki szavazók rejtőzködésével, valamint a baloldal sikeres mozgósításával magyarázták. A „rejtőzködő ellenzéki” toposza azóta van jelen a magyar közvélemény-kutatásokban, és 2018-ban részben ugyanebből indultak ki, amikor a szakértői becslésekben – tévesen – szorosabb eredménnyel kalkuláltak, mint ami a nyers adatokból következett volna. Több kutató ugyanerre számított most is – megint csak tévesen.
A politikai választásukat eltitkolók és a bizonytalanok tényleges választói aktivitása más országokban is a kutatások egyik „ismert ismeretlenje”. Ezt gyakran a várható választási magatartás megbecsülésével szokták megpróbálni kezelni, részben a szociodemográfiai jellemzők, részben pedig az ő egyéb válaszaik (közéleti témákban elfoglalt álláspontjuk, a jelöltek alkalmasságának megítélése vagy a korábbi választásokon önbevallásuk szerint leadott szavazataik) alapján. Ez azonban ingoványos terület: az attitűdválaszokból nem lehet biztosan következtetni a tényleges választói magatartásra, és abban sem egységes a szakma, hogy a válaszolók mennyire emlékeznek arra, hogy évekkel ezelőtt kikre szavaztak.
A problémával azonban valamit kezdeni kell, és több intézetnek erre az a megoldása, hogy a nyers adatok mellett vagy helyett úgynevezett szakértői becsléseket is közölnek, melyekben az ilyen nehezebben kalkulálható tényezőket és a szintén kevésbé egzakt módon számszerűsíthető politikai közhangulatot is igyekeznek figyelembe venni. Az azonban, hogy ezt hogyan teszik, kívülről lényegében átláthatatlan. Ez a közvélemény-kutatások egyik olyan feketedoboza, amit a cégek nem is sietnek pontosan kommunikálni – részben mert olyan üzleti és műhelytitkokról van szó, amiket a versenytársaik sem osztanak meg.
A nyers adat publikálása önmagában félrevezető is lenne, hiszen a társadalmi csoportonként eltérő elérési, válaszadási valószínűségek miatt teljesen véletlen minta a valóságban nincs. Ezen a technológiai-társadalmi változások sem feltétlenül segítenek. Bár a legtöbb kutató még mindig a személyes megkérdezésben hisz leginkább, ez a legdrágább műfaj, az ennek alternatívájaként a nyolcvanas évek óta elterjedt telefonos megkérdezésnek pedig a mobilforradalom tett be: a vezetékes előfizetések lemondása komoly nehézség a kutatóknak, a mobiltelefonos adatbázisok ugyanis adatvédelmi okokból kevésbé hozzáférhetőek. Ezzel párhuzamosan a válaszadási hajlandóság is mindenhol nagyon komolyan csökken. Míg korábban nagyjából három felkeresett személyből egy válaszolt a kérdezőbiztosnak, ma már sokkal rosszabb az arány – Magyarországon iparági becslések szerint ma úgy nyolc telefont kell megereszteni, hogy egy valaki válaszoljon.
Azon kívül, hogy ez drágítja a kutatást, szisztematikusan torzítja is a mintát: a válaszolók között jellemzően több az idősebb nő és általában az inaktív, míg a fiatalabb és aktív rétegeket jóval nehezebb elérni. A probléma kezelésére a közvélemény-kutatók különféle módszerekkel élnek: felülvizsgált mintavételi eljárásokkal, új súlyozási módszerekkel, vagy éppen online mérésekkel, esetleg a különböző típusú megkérdezéseket kombináló hibrid módszerekkel. Bombabiztos megoldás, egységes receptkönyv azonban nincs. Ezért is szeretik hangsúlyozni, hogy a közvélemény-kutatás legalább annyira intuíció, barkácsolás vagy művészet, mint tudomány, a barkácstechnikákat pedig folyamatosan próbálják javítani, és ehhez éppen a választási előrejelzések eredményessége a fő fogódzó.
Miközben azonban a közvélemény-kutatások klasszikus módszertanát egyre több kihívás éri, néhány látványos bukástól eltekintve a műfaj összességében ma is működik – elég a közelmúltból a francia elnökválasztás előtti kutatások jó teljesítményére vagy a 2021-es német választás előtti mérésekre pillantani. Hiába kecsegtet sok mindennel a big data (vagy, mint a mostani magyar kutatásokat látva is megjegyezték, néha akár a bukméker oddsok is jobb fogódzót nyújtottak volna a választási előrejelzéshez, mint a közvélemény-kutatások), a klasszikus survey-technikák iránt továbbra is megvan a kereslet.
A váratlan kudarcok, mint Trump előre nem igazán látott megválasztása (szövetségi szinten 3,1 százalékkal mérték felül a demokratákat, de az amerikai elektori rendszerben a statisztikailag kisebb tévedés is döntő lehet pár ingaállamban) után a szakma rendszeresen magába száll. (Az USA-ban például ezután kezdtek többen a végzettségre is súlyozni, felismerve, hogy az ideológiai kérdések egyre inkább az iskolázottság mentén polarizálnak, mások pedig óvatosabban kezelnék a kampány utolsó, hektikus szakaszában készült kutatásokat.) A közvélemény-kutatók összességében azonban nem érzik úgy, hogy a szakma komoly hitelességi válságban lenne.
Ezt a hosszú távú adatok sem támasztják alá: 40 ország közel 500 választására és nyolc évtized 31 ezer közvélemény-kutatására kiterjedő átfogó vizsgálat alapján nem romlik a fejlett országokban a kutatások pontossága. Ugyan a politikai közvélemény-kutatások tévedése gyakran meghaladja a hibahatárt, és a különbség egy kicsit nőtt is globálisan az utolsó évtizedekben, ez nem annyira a szakma egészének a problémája, inkább annak tudható be, hogy a fejlődő országokban egyre nagyobb számban készülnek felmérések, ezek pedig gyakran kevésbé megbízhatóak.
A kutatói szakma többek szerint Magyarországon is hasonló problémákkal küzd. „A közvélemény-kutatások általában ott működnek viszonylag jól, ahol van valódi magánszektor, nemcsak leigázott, politikai kapitalizmus” – mondja Tóka Gábor, a műfaj talán legelismertebb magyar szaktekintélye. Tóka a Vox Populi blogján folyamatosan igyekszik edukálni a magyar közvéleményt a kutatási adatok óvatosabb értelmezésére, azt hangsúlyozva, hogy a közvélemény-kutatásokban sokkal több a bizonytalanság, mint ahogy az a nyilvánosságban megjelenik. A kérdések megfogalmazása, kontextusa, a mintavétel kívülről nem látható finomságai, a súlyozás, az adatok értelmezése nagyon különböző narratíváknak tud megágyazni, és mint mondja, a mintavételi hiba is jóval nagyobb annál, mint amit az intézetek kommunikálnak.
Lódítanak az intézetek, ha azt állítják, hogy például egy ezres mintából a biztos pártválasztókra 3,1 százalékos a hibahatár, hiszen valójában ekkor már eleve csak a mintájuk 60 százalékára számolnak értékeket – ilyenkor valójában könnyen kétszer akkora is lehet a hibahatár, mint ami a tankönyvekben áll
– állítja. Sőt: szerinte a két nagy politikai tömb közötti különbségben a magyar kutatások átlagai között extrém mértékű, 21 százalékos statisztikai hiba van. A gyakorló közvélemény-kutatók többsége ezt eltúlzottnak tartja, ők normál esetben ennél sokkal jobban bíznak az adataikban.
Tóka szerint jellemzően ott vannak kiugró problémák a közvélemény-kutatásokkal, ahol a kutatások és azok publikálása szinte teljesen a pártok kezébe került, ahol csekély a cégek között a piaci verseny, nincs nagyon független finanszírozás, nincs jól működő nyilvánosság, és megfelelő számú kutatás sem. Jobb állapotokért nem feltétlenül kell Németországig menni: Lengyelországban, ahol még mindig jelentős a sajtómegrendelések szerepe, és a nagy állami közvéleménykutató CBOS felett paritásos bizottság őrködik, a kutatások jóval pontosabbak. Csehországban, Szlovákiában is jobb állapotban van a szakma – szemben Romániával, ahol a piac és a sajtó Magyarországhoz hasonlóan politikailag erősen deformált.
Magyarországon a kutatócégekkel szemben már a kilencvenes években széleskörű volt a politikai gyanú, a közvélemény és a politikusok is előszeretettel utaltak a cégek vélt vagy valós politikai bekötöttségére. 2010-et követően a cégek politikai törésvonalak mentén való polarizációja tovább erősödött. Miközben olyan globális kutatócégek vonultak ki a nyilvános politikai véleménykutatások magyar piacáról, mint a Gallup és az IPSOS, megjelentek a Fideszhez közelálló, vállaltan jobboldali intézetek, mint a Századvég, a Nézőpont vagy újabban az Alapjogokért Központ és a Társadalomkutató Kft. Míg ők alapvetően kormányzati és Fidesz-közeli megrendelésekből folytatják a kutatásaikat, az MSZP-hez becsatornázott, Pulai András vezette Publicus, a DK-s főpolgármester-helyettesi tanácsadóként is működő, Böcskei Balázs vezette IDEA, vagy a Horn Gábor által vezetett, rendszeres közvélemény-kutatásokat inkább csak a kampányidőszakban végző Republicon elsősorban ellenzéki megrendelésekből működnek. Mellettük a Medián és a Závecz RI közöl még rendszeres méréseket, de a jobboldali nyilvánosság őket is nagyrészt ellenzéki aktorként érzékeli.
Amikor a Medián néhány nappal a választás előtt kijött a nagy (10 százalékpontos, vagyis a ténylegestől még mindig jelentősen elmaradó) Fidesz-előnyt mutató mérésével, durva kritikákat kapott ellenzéki oldalról is. Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltként azt állította, ez éppen olyan, mintha Orbán Viktor tervezte volna meg a kutatást. A politikus kritikáját zokon vette Hann Endre, a Medián igazgatója, és más kutatók is jelezték, hogy egy politikusnak csak megrendelőként vagy az adatok birtokában a tanulságok levonójaként van dolga közvélemény-kutatásokkal, a politikai minősítéseknek nincs helye. Általában inkább a Fidesz környékéről vonták kétségbe az elmúlt választásokon összességében a legpontosabbnak bizonyuló Medián hitelességét, Hann Endrét pedig az Elkúrtuk című film kettes számú főgonoszának tették meg (Hann személyiségi jogai megsértése miatt beperelte a film készítőit).
A közvélemény-kutató cégek behúzása a politikai mezőbe összességében az egész szakma hitelességét ássa alá, de a politikai bekötöttség, a piac beszűkültsége, a politikai megrendelések dominanciája (a magyar sajtó maradéka egyre kevésbé képes megfizetni a kutatásokat), és nem utolsó sorban több cégnél a kutatási feladatok keveredése a politikai kommunikációs tevékenységgel valós probléma. A cégek közötti szakmai párbeszéd információink szerint az elmúlt években tovább erodálódott, a nyilvánosság előtti vitákban pedig leginkább politikai jellegű adok-kapokkal találkozik a közönség. Ez főleg a „jobb- vagy baloldali” intézetek voltak közelebb a választási eredményhez című játékban jelenik meg, ahol nagyrészt a vélt politikai bekötöttség alapján olvassák az adatokat.
Bár a közvélemény-kutató szakma becsülete nem ezen a választáson állt helyre, a jobbra sorolt intézeteknek némileg elégtétel, hogy miközben végig a Fidesz felülmérésével vádolták őket, mint kiderült, még alul is mérték a kormánypártot. A baloldaliaknak nehezebb lesz elszámolniuk a számaikkal
– mondta a G7-nek Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója. Szerinte a tényleges eredményhez képest az eltérések fő oka, hogy „az ellenzéki szavazatok Márki-Zay Péter rossz teljesítménye miatt szétforgácsolódtak a kispártok felé, ez ugyanis alapvetően miniszterelnök-választás volt”, miközben a bizonytalanok az utolsó napokban a Fidesz felé tolódtak el.
Bár a politika és a közvélemény hajlamos a kutatásokat általában is manipulációval, a politikai napirend szándékolt alakításával, vagy akár konkrét hamisításokkal vádolni, a tévedésekből önmagukban a hátsó szándék még nem következik. Többeknél azonban szisztematikus eltolódások is látszódnak. Ez az, amit Marián Béla, a Marketing Centrum volt kutatási igazgatója „intézményi hatásnak” nevez, megállapítva, hogy a becslési bizonytalanságnál lényegesen nagyobb, szignifikáns eltérések voltak az egyes intézetek adatai között. „A Nézőpont meséje tér el leginkább a többi intézetétől”, mert szerintük az ellenzék éppen akkor, az ellenzéki előválasztás időszakában volt mélyponton, amikor a kormánytól távol álló intézetek az ellenzék határozott erősödését mérték.
Az intézeti hatás nem csak az elmúlt egy év adataiban mutatható ki, hanem hosszabb távon is. A Republicon és a Publicus a korábbi választásokon is rendszeresen alulmérte a Fideszt és felülmérte az MSZP, illetve a Párbeszéd támogatottságát – éppen azokét, akikkel rendszeres üzleti kapcsolatban áll. 2021-ben mindketten háromszor nagyobb (országosan 5-6 százalékos) MSZP-tábort mértek, mint a Medián. Az őszi előválasztás két fordulója között a Publicus szintén Karácsony Gergelyt mérte a legesélyesebbnek, de aztán más kutatások Márky-Zay-nak kedvező adatai miatt végül Karácsony visszalépett. A választás előtt a Publicus az utolsó nyilvános mérésében, 3-5 nappal a választás előtt, egyedüliként döntetlent hozott ki a Fidesz és az ellenzék között, miközben mint tudjuk, 16 százalékpontnál is nagyobb lett a különbség a két erő között.
Pulai András, a Publicus vezetője azonban utólag is úgy gondolja, hogy abban a pillanatban nagyjából jól mértek, csak azután jöhetett egy jelentős elmozdulás.
Szerdán zártuk le a kérdezést, az utolsó négy nap már vakon repülés, miközben lehet tudni, hogy a szavazók jelentős része ebben a végső időszakban dönt. A Fidesz az utolsó néhány napban elégetett 4-5 milliárdot arra, hogy „MZP háborúba viszi az országot”
– mondta Pulai a G7-nek. A Publicus vezetője arról is beszélt nekünk, hogy néhány nappal a választások előtt volt egy másik, nem nyilvános, szlovák koordinációjú nemzetközi kutatásuk is, amiben mérték a pártválasztást is, és ebben a hazai döntetlent jelző mérésükkel szemben fölényes, 16 százalékpontos különbséget mutató Fidesz-előny jött ki. Mint hangsúlyozza, utólag ez pontosnak bizonyult, de mivel nem ők voltak az adatgazdák, ezt nem kommunikálhatták. A különbséget módszertani okoknak, a mintavétel és a kérdéssorend különbségeinek tulajdonítja.
Pulai a G7-nek határozottan visszautasította a hamisítást sugalló kritikákat, és a politikai beágyazottságot sem tartja önmagában problémának. Mint hangsúlyozza, ők öt ellenzéki pártnak és a központi kampánystábnak is dolgoztak a kampányban, nemcsak az MSZP-nek és a Puch László tulajdonában álló Népszavának.
Nem tudom értelmezni a független megrendelő fogalmát. A közvélemény-kutató szakmával éppen az a gond, ha nincs beágyazva, hiszen körülbelül 95 százalékban a politikának dolgozik. Hozzám nem futott be olyan kérés, hogy „figyelj, legyen tízzel több”. Akik ismernek, tudják, hogy ez nem így működik, nincsenek ilyen kérdések annak ellenére, hogy közeli munkakapcsolatban vagyok politikusokkal
– mondta. Szerinte a politikai kommunikációs funkció nem zárja ki a kutatóit, a szerepkeveredés csak akkor probléma, ha az a szakmaiság gátja, például motivált, sugalmazó kérdésfeltevések vannak – ilyet Pulai szerint inkább a kormányközeli kutatóintézeteknél látni rendszeresen.
A politikai megbízások mellett a magyar közvélemény-kutatási piacot egy sor további strukturális tényező torzítja: mivel nincs pénz, kevés a minőségi kutatás, amelyek segítenék korrigálni a hibákat; egyre ritkább a személyes megkérdezés; a telefonos kutatásokban a call centerek ismeretlen eredetű, különböző irányokba torzító telefonszám-gyűjteményeiből dolgoznak a cégek, hacsak nem kockáztatják meg a GDPR-szempontból kockázatosnak gondolt véletlenszám-tárcsázásokat. A szokásos ezerfős survey-k jobb kalibrálásához nagyon fontosak lennének a rendszeres, legalább két-három évente lekérdezett nagymintás, 5-10 ezer fős társadalomkutatások is, amelyek a háttérváltozók frissítésével, szofisztikáltabb véleménytérképekkel, a nagyobb elemszám miatt kisebb csoportokra is szegmentálható adatokkal minden kutatásnak segítenének – ez akár állami statisztikai feladat is lehetne.
A legtöbb nyilvános kutatás számára jelenleg nem áll rendelkezésre friss és kellőképpen kifinomult ismeret a magyar társadalomról, ami nélkül a minőségi kismintás felmérések is könnyen félre mehetnek. Legalább ekkora gond azonban a módszertani transzparencia hiánya. A súlyozással való játék nagyon különböző eredményeket tud hozni attól függően, hogy azt milyen társadalomstatisztika alapján, milyen tényezők figyelembevételével hajtják végre, a kutatócégek által erről közölt rövid, keretes leírások azonban ezt nem teszik tisztába.
Ha a súlyozott mért adatokon túl még azokat tovább korrigáló, homályos módszertanú, félig megérzésekre alapuló szakértői becslések is vannak, a közvélemény-kutatások módszertana és érvényessége kívülről lényegében átláthatatlan: az empíria megkonstruálása, az interpretáció és a politikai kommunikáció egyvelege olyan szürkezónát alkot, amiben leginkább csak a cégek brandértéke, vagyis a politikai szimpátia dönti el, hogy ki melyik kutatásnak akar hinni – ez, a közeg átpolitizáltságával együtt az egész szakma hitelességét súlyosan veszélyezteti. Ha a politikától nagyobb távolságra törekvő kevés intézet maradéka esetleg feladja, és kivonul a politikai vélemény-kutatások piacáról, maradnak a párt- és kormányközeli szereplők, akik nyilvános mérése helyett alapvetően a közvélemény befolyásolásához nyújtanak a megrendelők számára segítséget.
Közélet
Fogy a levegő a jövő évi magyar gazdasági növekedés körül
1,8 és 2,2 százalékos növekedési előrejelzés is megjelent az elmúlt egy hétben, aligha lesz így ebből uniós szinten is kiemelkedő gazdasági teljesítmény.
Újabb nagy ingatlant vett a Balatonnál a csopakiakkal hadakozó kormányközeli üzletember
Egyetlen cég tett ajánlatot azon az árverésen, amelyet a nemzeti vagyonkezelő a csopaki honvédségi üdülő értékesítésére írt ki. A vevőt már ismerik a helyiek.
Gyenge lehet a rajt az egymilliós átlagbérhez igazodó minimálbér felé
A tárgyalóasztalon jelenleg fekvő számokkal nehezen lennének elérhetők a kormány nagy tervei.
Fontos
A Magyar Telekom akciózott akkorát, hogy levitte a teljes inflációt
Akkora áresést okozott a Telekom tévés-streaminges akciója a KSH módszertana szerint a szolgáltatásoknál, amekkorára 1992 óta nem volt példa.
Addig reformálta a kormány a MÁV-ot, hogy közel került az ingyenesség
A csökkenő utasbevételek miatt már csak évi 26 milliárd forintjába kerülne az államnak, hogy mindenki ingyen vonatozhasson az országban.
Alig érezné meg a gazdaság, ha december 24. piros betűs ünnep lenne
Az első évben körülbelül az egy napra eső GDP 20 százaléka esne ki, utána talán annyi sem, vagyis a lépésnek csekély gazdasági következménye lenne.
