Hírlevél feliratkozás
Katona Hajnalka
2020. május 10. 10:23 Világ

A fiatal férfiak hajlamosak a legkevésbé betartani a korlátozásokat

Már lassan két hónapja különböző mértékű korlátozások között élünk, és bár ezek sok helyen enyhültek idehaza és külföldön is, vannak, akik nem tartják fontosnak, hogy betartsák ezeket az iránymutatásokat. Angliában nemrég a vesztegzár legnagyobb támogatóját kapták rajta, hogy a szeretőjével találkozott kevesebb mint két héttel azután, hogy pozitív lett a koronavírus-teszteredménye. Neki ez az állásába került, de sokkal több is foroghat kockán, ha nem tartjuk be az intézkedéseket.

Egy kutatás annak járt utána, hogy kik hajlandóak legkevésbé betartani az előírásokat, legyen az teljes önizoláció, távolságtartás vagy akár csak a helyes kézmosás. A több mint 20 ezer főt számláló online kérdőíves kutatás eredményei nem megdöbbentőek, de sajnos nem is biztatóak.

A megkérdezett embereknek különböző információs anyagokat kellett megfigyelniük, majd kérdésekre válaszolni, hogy kiderüljön, mennyit jegyeztek meg belőlük. Ezen kívül feltettek más kérdéseket is a koronavírussal kapcsolatban, például, hogy mennyire félnek tőle, vagy mennyire valószínű, hogy be fogják tartani az utasításokat.

Az eredmények azt mutatják, hogy a fiatalok tudják a legkevésbé felidézni, hogy mit láttak a figyelemfelhívó anyagokban. Főleg a fiatal férfiaknak esik nehezükre, ráadásul a férfiak minden korosztályban alulmúlják a nőket. Minél idősebb egy válaszadó, annál több mindenre emlékszik a tanácsokból.

Ez lehet azért, mert a fiatalok nem aggódnak a vírus miatt, így nem is érdekli őket annyira, hogy mit tehetnek ellene. Ezzel egybevág az, hogy ők valóban

hajlamosabbnak tűnnek önbevallás alapján kevésbé betartani a korlátozásokat és tanácsokat.

Ráadásul ők nagyon kevés ideig figyelték csak meg az anyagokat, átlagosan kevesebb mint hét másodpercig nézték a plakátokat, amiken több ábra és szöveg is található.

Viszont azt látjuk, hogy a fiatal korosztály is aggódik a vírus miatt, közöttük is a résztvevők több mint fele saját bevallása szerint nagyon vagy kimagaslóan aggódik a vírus miatt. Ezért az is lehet, hogy csak azt nem gondolták fontosnak, hogy kellő figyelmet fordítsanak az információs anyagokra. Ez a korosztály (18-24 év) már nagyon hozzászokott, hogy rövid idő alatt kell befogadnia sok információt, így az is lehet, hogy egyszerűen csak azt hiszik, hogy ennyi idő is elég nekik, hogy megértsék, amit látnak, vagy úgy gondolják, hogy már úgyis mindent tudtak a kísérlet előtt is.

Az is igaz, hogy az ő aggodalmuk nem nőtt a megbetegedések számával. Míg a fiatal korosztálynak átlagosan mindig a fele aggódott nagyon a vírus miatt, az idősebb korosztályokban ez hasonló szintről 60 százalék főlé nőtt, mire az új megbetegedések száma hivatalosan elérte a napi ezer főt. A nők és a férfiak nagyjából ugyanolyan mértékben gondolták valószínűnek, hogy elkapják a betegséget, sőt ez ugyanolyan mértékben növekedett is. Mégis, a nők a megbetegedések számának növekedésével egyre jobban aggódtak, míg a férfiaknál ez alig okozott növekedést, annak ellenére, hogy úgy gondolták, hogy ezzel nő az esélye annak is, hogy ők elkaphatják.

Ez is lehetne az oka annak, hogy a férfiak kevésbé figyelnek és emlékeznek a látott információkra, de a mélyebb elemzés mást mutat. Amikor megnézték, hogy mennyire aggódnak a válaszadók a vírus miatt, és mennyire tudták felidézni a látott információkat, akkor a statisztikában fordított U alakú eredményre jutottak.

Mind az egyáltalán nem aggódók, mind a nagyon aggódók kevés információra emlékeztek.

Egy ideig az aggodalom mértékével nőtt a helyes felidézések száma, majd csökkenni kezdett, így a nem aggódók és a nagyon aggódók is nagyjából az információk 70 százalékát idézték fel.

Bár a kutatók nem tudják, hogy mi állhat pontosan ennek a hátterében, de fontosnak tartják ez alapján, hogy úgy kell az emberekkel megértetni a koronavírus kockázatát, és megtanítani nekik, hogy mit tegyenek ellene, hogy közben ne keltsenek pánikot, mivel a túlzott aggódás kontraproduktív lehet az információ átadásában. Az is látszik, hogy főleg a fiatal férfiakkal kell megértetni, hogy ha nem is aggódnak maguk miatt, mások miatt nekik is fontos figyelni az utasításokra, és amennyire lehet, be is kell tartaniuk ezeket.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy egyszerű, de nagyszerű szolgáltatással növelhető az otthon maradók jólléteNapi egy SMS az egészségügytől sokat változtathat az emberek hozzáállásán az otthon maradáshoz.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ járvány karantén koronavírus Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. október 24. 15:02 Élet, Világ

Olyan kevés gyerek születik, hogy felfüggesztették a híres finn babaváró csomag tenderét

Eredetileg 30 ezer készletre írtak ki pályázatot, de nem lesz ekkora az igény; Finnországban népességarányosan kevesebb gyerek születik, mint idehaza.

Mészáros R. Tamás
2024. október 24. 06:01 Világ

Akkor hozott Nobelt a nagy világmagyarázat, amikor már egyre többen kételkednek benne

Az idei díjazottak munkássága a magyar fejlődési modellel kapcsolatos viták szempontjából is érdekes, de bírálója is egyre több van.

Avatar
2024. október 18. 12:02 Világ

A csirke- és turistaexport a lengyel gazdasági potenciál csúcsa Kína felé?

A lengyel piac nyitott a kínai befektetők és építőipari vállalatok előtt, a kapcsolat másik oldala viszont sokkal korlátozottabb.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. október 25. 05:30 Adat, Közélet

60 százalékkal kerül többe a korábban árstopos tej, és nincs még vége a drágulásnak

A mesterségesen alacsony árú tejről gyorsan visszaálltak a vásárlók a tényleg olcsóbbra, de hamarosan újabb drágulási hullám jöhet.

Jandó Zoltán
2024. október 24. 09:36 Adat, Pénz

Egymilliárdos árengedménnyel kínálja tihanyi ingatlanját az állam

Több mint egymilliárd forinttal csökkentette a kikiáltási árát az MNV annak a tihanyi ingatlannak, amelyet két hete sikertelenül próbált meg eladni.

Avatar
2024. október 23. 05:24 Pénz, Vállalat

Kamatmentes hitelt nyújtottak a gázfogyasztók az MVM-nek, akaratukon és tudtukon kívül

A gázártámogatási rendszer 2022-es változásához kapcsolódva módosították az átalánydíjas elszámolást, így több milliárd forint kamatmentes hitelhez jutottak.