Ennek a cikknek az írásakor, hétfő délután 35 a halálos áldozatok száma az Egyesült Királyságban, miközben 1400 koronavírusos fertőzöttet tartanak számon. Utóbbi elsőre nem tűnhet soknak egy 67 milliós országban, de a szám valószínűleg nemhogy nem fedi, de még távolról sem közelíti a valóságot.

Mindenki tudja, hogy a 35 halálos esethez a statisztikák alapján szükségszerűen jóval több fertőzött tartozik, de azt is tudja mindenki, hogy miért csalnak a számok. A britek egészen mostanáig csak a kórházba került, és súlyos eseteket tesztelték. A tipikus koronavírusos tüneteket magukon észlelő embereket még most is csak arra kérik, hogy vonuljanak otthoni önkéntes karanténba hét napig (miközben Európa-szerte 14 nap a gyakorlat), de erről nem kell bejelentést tenniük semmilyen egészségügyi intézmény felé.

Európa egyik legfejlettebb országában a hatóságoknak csak halvány becsléseik lehetnek arról, hogy hányan vannak otthon a tipikus tünetekkel, vagyis a kórházba kerülés szélén. Pontosabb adatok híján azt sem tudják, hogy aktuálisan hol vannak a járvány főbb gócpontjai. Azért nem volt erre szükségük, mert egészen mostanáig nem terveztek rövid távon izolációs intézkedéseket bevezetni (területek lezárása, tömegrendezvények betiltása, iskolák bezárása, boltok korlátozása stb.).

Az Egyesült Királyság ugyanis nem az emberek kapcsolatainak korlátozását, hanem a járvány terjedésének e nélküli “késleltetését” tekintette a védekezési taktika fő elemének. Az elgondolás abból indult ki, hogy a fertőzés az esetek többségében, és a nem különösen veszélyeztetett csoportok tagjaiban enyhe lefolyású, sőt akár majdnem tünetmentes is lehet. A járvány kezelése tehát azokra az emberekre koncentrál, akiknél súlyos a helyzet, mert ettől remélik azt, hogy az egészségügyi ellátórendszert nem terhelik túl.

Azt is feltételezték, hogy aki egyszer átesik a betegségen, az immunissá válik, márpedig az tökéletesen igaz, hogy ha a népesség bizonyos része immunis lesz, akkor a járvány terjedése visszaszorul. Ezt a jelenséget nevezik nyájimmunitásnak.

William Hanage, az amerikai Harvard Egyetem epidemiológiai professzora azt írja, hogy amikor meghallotta, milyen taktikát választottak a britek, egészen komolyan azt gondolta, hogy ez megint valami hülye, idétlen angol vicc. Azt mondja, ők már megedződtek azon, ahogy Donald Trump kezeli a helyzetet, és azon már nem bírnak nevetni, de az angol hírek még az amerikai elnökhöz képest is fanyarul szatirikusnak tűntek. Aztán kiderült, hogy a késleltetés fogalma mögé rejtett nyájimmunitás elképzelés hihetetlen módon mégis a valóság.

A nyájimmunitás említése azért döbbenetes, mert ezt a kifejezést arra szokták használni, amikor egy oltóanyaggal próbálják elérni azt a beoltottsági szintet, amely egy adott népességen belül a fertőzés visszaszorítását beindítja. Egy oltásban azonban természetesen sosem az aktív vírus van, hanem annak inaktivált formája. Az oltás beadásakor nem megfertőzik az embert, csak a megfelelő immunválaszt idézik elő. Amit viszont a britek csinálnak, az nem más, mint szándékos megengedése annak, hogy a népesség jelentős része egy aktív vírussal megfertőződjön – azzal a megkötéssel, hogy a legveszélyeztetettebb csoportokat szeretnék eleve kiemelni a populációból, amennyiben ez lehetséges.

Nagyon súlyos vitákhoz vezet, hogy egy állam egészségügyi ellátó rendszere egyáltalán követhet-e egy ilyen forgatókönyvet, amely előre láthatóan az állampolgárok egy részének halálát okozza. Mert bár a halálozási arány bizonyos csoportokban szerencsére alacsony, bármennyire is az, attól még létezik. Másrészt a veszélyeztetett csoportokat legalább annyira nehéz feladat kivenni a rendszerből, mintha az ország a mások által alkalmazott izolációs taktikát követné.

Ahogy Jeremy Rossmann, a Kenti Egyetem virológus tanára írja, a nyájimmunitás eléréséhez szükséges fertőzöttségi szint meghatározása alapvetően annak a függvénye, hogy az adott vírus egy esete hány további fertőzéshez vezet. Most úgy tűnik, hogy a koronavírusnál ez a szám 3,28, de ez sem biztos, mert nem tudunk még eleget a számolásához. Mindenesetre a 3,28 azt jelenti, hogy a 67 millió lakosból több mint 47 milliónak kellene (lehetőség szerint nem túl komoly szövődményekkel) mihamarabb átesnie a fertőzésen.

A pillanatnyi adatok szerint a koronavírus halálozási aránya 2,3 százalékos, és összességében 19 százalék a súlyosabb esetek aránya. Ha nem számolunk a késleltetési intézkedésekkel, akkor ez azt jelenti, hogy a nyájimmunitáshoz több mint 1 millió britnek kellene meghalnia, és további 8 milliót kellene a kórházakban ellátni. Ezt a két számot kellene egyéb lassító óvintézkedésekkel valahogy csökkenteni, de az alapvetés akkor sem változik meg: 47 millió embernek valahogy mindenképpen át kell esnie a betegségen.

Rossmann szerint bármit tesznek, a halálozási arányt nem lehet 0,5 százalék alá vinni, vagyis

a nyájimmunitásos taktika a legjobb esetben is 236 ezer halálos áldozathoz vezet.

Az először elkéső, de aztán szigorú izolációs intézkedéseket bevezető Kínában nincs nyájimmunitás, de a jelenlegi számok szerint a népességnek csak 0,0056 százaléka lett fertőzött.

A brit koncepciónak ráadásul van még egy nagyon gyenge pontja: nem tudjuk biztosan, hogy a fertőzésen átesett emberek tényleg megszerezték-e az immunitást. Számos olyan esetet jelentettek, amikor egy meggyógyult beteg újra koronavírus fertőzést kapott, de jelenleg a pandémia kezelésének káoszos napjaiban szinte lehetetlen komolyan ellenőrizni, hogy ezek az esetek valóban második hullámnak számítanak, vagy csak túl korán egészségesnek diagnosztizált emberek, azaz sima visszaesők.

Miután a brit intézkedések (hiánya) miatt a hét vége óta szakemberek sora keményen bírálja Boris Johnson kormányát, úgy tűnik, hogy a kabinet hajlandó a tesztelés-gócpont azonosítás-izoláció irányába fordulni.

A kormány csak most, hétfőn kezd napi rendszeres sajtótájékoztatót tartani a járvány ügyében, eddig ilyen nem volt. Mindenkit felszólítanak a nem létfontosságú társas érintkezés mellőzésére, a 70 év feletti lakosokat négy hónapos otthoni önkéntes izolációra kérik, az ellátásukhoz szükség esetén segítséget nyújtanak. A brit kormány még csak most jut el oda, hogy a tömegrendezvényeket (egyelőre nem tudni, milyen határig) korlátozza, miközben például már minden jelentős sportágban önkéntes döntés alapján szünetel vagy bezárt a bajnokság. További lépés lehet, hogy a betegség tünetei esetén az egész családot otthon izolálják (eddig ez sem volt kötelező).

Kérdés, hogy a késlekedés miatt mindez mire lesz elég.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Egyesült Királyság izoláció járvány késlekedés koronavírus nyájimmunitás Olvasson tovább a kategóriában