Az elmúlt években könyvtárnyi irodalma lett a magyarok kivándorlásának, a hazatérők helyzetét azonban eddig nem sokan kutatták. Bár demográfiai adatok a visszavándorlásra is vannak, azt szinte senki sem nézte meg tudományos alapossággal, hogy a külföldön eltöltött évek hogyan változtatták meg a kivándorló magyarok életét, és hazatérésük mennyire sikeres. Mit tud velük kezdeni a magyar munkaerőpiac?

Ezt a hiánypótló munkát végezte el Lados Gábor (innen letölthető) doktori disszertációjában, amelyet éppen most készül megvédeni a Szegedi Tudományegyetemen. Dolgozata azért is fontos, mert ahogy írja, a visszatérést támogató (többnyire állami) kezdeményezések rendszerint homogén csoportként kezelik a hazatérőket, ami szerinte azért nem ideális, mert egyáltalán nem veszi figyelembe a hazatérők identitásváltozását. Márpedig a programok így kevésbé tehetők vonzóvá.

A vándorlás motivációinak kutatásához egy nemzetközi projekt kérdőíveit, illetve a saját maga által végzett mélyinterjúk eredményeit használta fel a kutató. A hazatérőket (a nemzetközi szakirodalomnak megfelelően) négy csoportba osztotta.

1. Az elsőbe azok kerültek, akik alacsony képzettséget igénylő munkákat végeznek, és nem beszélnek idegen nyelvet. Ők szinte egyáltalán nem tudtak beilleszkedni az idegen környezetbe, és általában azért jöttek haza, mert kint túl sok negatív élmény érte őket. A kivándorlás időszakát egyértelmű kudarcként élik meg. Ők azok, akik nem akarnak újra kivándorolni, de a mintavétel szerint elég kevesen vannak.
2. A hazatérők döntő többségét két csoport alkotja, ezek egyikébe azok tartoznak, akik többnyire családosan vándoroltak ki, de szintén alacsonyabb képzettségük miatt nem nagyon tudtak kint beilleszkedni. Külföldön többnyire a magyarokkal vagy más kivándorlókkal tartották a kapcsolatot, csekélyebb nyelvtudásukat nem tudták fejleszteni. Céljukat, például a pénzügyi gondok nélküli, stresszmentes, nyugodt életet nem sikerült elérniük, ezért jöttek haza. Itthoni visszailleszkedésük azonban nagyon nehézkes, mert kinti életszakaszuk nem hozta őket előnyösebb helyzetbe. A magyar munkaerőpiacon nehezen találják a helyüket.
3. Szintén népes csoportot alkotnak azok, akik magasan képzettek ugyan, de kint a képzettségüknél alacsonyabb szintű munkát végeztek. Ők már tudták fejleszteni magukat kint, például a nyelv elsajátításában sokkal jobb eredményt értek el, ám mégis hazatérni kényszerültek. Ennek hátterében általában családi okok álltak, vagy egyszerűen az, hogy végső soron nem érezték jól magukat. A hazatérés ebben a csoportban is egyenlő a kudarccal, de az első csoporttal ellentétben itt az újbóli elvándorlás sokkal valószínűbb.
4. A negyedik csoport ismét szűkebb: a magasan képzett, úgynevezett globális identitású elvándorlók alkotják, akik megfelelően beszélnek nyelveket, és sokkal könnyebben illeszkedtek be a kinti társadalomba, mint társaik. Amikor hazajöttek, viszonylag könnyen tudtak visszailleszkedni, kint töltött éveikből profitáltak, itthon is jobb állást és életkörülményeket értek el. Náluk azonban szintén erős az ismételt elvándorlási hajlam.

A disszertáció nagyon élesen világít rá arra, hogy a külföldön töltött évek alatti változások döntő fontosságúak a visszatérés és az újbóli elvándorlás szempontjából. Alapvető különbségek vannak az alacsonyan és a magasan képzett elvándorlók motivációi és élményei között, illetve nagyon fontos, hogy kudarcnak vagy sikernek élik meg a kint töltött időt.

Az alacsonyan képzettek sokkal nehezebben tértek vissza a magyar munkaerőpiacra.

Egyik ilyen nehézség volt a munkakeresés, a „megfelelő” munka megtalálása. Ez a korábbi külföldi munkájukkal hasonló bérezést, jó munkahelyi körülményeket és rugalmasabb időbeosztást jelentett, de mivel ezeket visszatérésük után nem, vagy csak hosszas keresés után találták meg, ezért ők rendszerint felélték a külföldön összegyűjtött pénzüket, így további anyagi problémákba ütköztek

– írja a kutató.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ doktori disszertáció hazatérés kivándorlás kutatás Olvasson tovább a kategóriában